A szabadkai Népszínház Magyar Társulata nemrég mutatta be a csupa férfi szereplőkkel készült Tesztoszteron című előadást, amelyben a férfiak kibeszélik egymást közt a nőket. Most a nőkön a sor, válaszul a Sógornők című produkció készül, amelyben majd a nők visszavágnak. Az előadást Hernyák György rendezi. A Jászai Mari-díjas rendező legutóbb Shakespeare A vihar című előadását készítette, amelynek a bemutatója 2018-ban volt. A Sógornők próbái nemrég kezdődtek el.
Milyen előadásról van szó?
– A Sógornők Michel Tremblay kortárs francia-kanadai író alkotása, joual nyelven, azaz dialektusban íródott és Parti Nagy Lajos fordította, úgymond magyarította, hiszen a darabon ő is szerzőként van feltüntetve. Műfajilag színműként lett meghatározva, de melyik dráma nem az – kérdem én. Úgy gondoltam, hogy ezt tovább fejtegetem és az előadásra azt mondom, hogy zenés komédia, drámai részletekkel. Ebben az előadásban a nők kibeszélik a férfiakat és egymást is.
Kikkel készül?
– A társulat minden női tagja játszik benne, kivéve Dedovity Tomity Dinát, egyik új társulattagot, a másik új tag, Magyar Zsófia viszont ebben előadásban fog debütálni és a szereplőgárdához csatlakozott Gál Elvira is, a szabadkai Gyermekszínházból. Emellett Szilágyi Nándort és Ralbovszki Csabát is láthatjuk majd, az ő szerepeik is nagyon érdekesek. Szilágyi Nándor nőt alakít, Ralbovszki Csaba pedig az ún. minden férfit. Ez sztereotípia, de ahogyan a férfiak szokták mondani, hogy minden nő egyforma, ugyanez fordítva is igaz, ezért azt találtuk ki, hogy Ralbovszki Csabának több megnyilvánulása legyen. Az előadás díszlet- és jelmeztervezője Janovics Erika, a zeneszerzője pedig ifj. Kucsera Géza.
Akárcsak a Tesztoszteron, ez a produkció is halasztódott. Elsődlegesen mikor kezdődtek el a próbák és mikorra várható a bemutató?
– Múlt év márciusában, épphogy elkezdtük a próbákat, arra kényszerültünk, hogy leálljunk a koronavírus miatt. Most sem lehetünk teljesen biztosak, de ha minden jól megy, semmi sem jön közbe váratlanul, akkor március 26-án megtartjuk a bemutatót.
Legalább arra jó volt-e az elmúlt időszak, hogy úgymond alkotói plusz időhöz jusson?
– Minden rosszban van valami jó. Ezt a szöveget tavalyelőtt szeptemberben kaptam meg, márciusig dolgoztam rajta, de a koronavírus-helyzet következtében még egész nyáron elmélkedhettem. Általában egy évig dolgozok egy szövegen, mielőtt kiállnék a színész elé. Egyszer készítettem előadást úgy, hogy egyik nap megkaptam a szöveget, másnap pedig már el is kellett kezdeni a próbákat, az kudarcba is fulladt.
Hogyan zajlanak a próbák, milyen hangulatban?
– Remek hangulatban, de szerény körülmények közt dolgozunk a csipkegyárban, amely ugyebár rettenetes állapotban van. Pénztelenséggel küzd a színház, nincs pénz előadásokra, egyáltalán a kultúrára. Tulajdonképpen amióta a színházban vagyok, megközelítőleg talán negyven éve, mindig takarékoskodni kellett, de most különösen szűkösek az anyagiak. Megpróbálunk abból gazdálkodni, amink van.
Dolgozott már ennyi színésznővel?
– Nem teszek különbséget férfi és női színész közt, de olyan még valóban nem volt, hogy a társulat összes női tagjával egyszerre dolgozzak, ez nekem is új élmény.
Mit tart fontosnak az előadás kapcsán?
– A színház lényege, hogy kontaktust teremtsen a nézőjével. Ha ez megtörténik, akkor az előadás célba ért. Minden előadásnak ilyennek kellene lennie, hogy megtalálja a kontaktusát a nézővel, legyen az dráma, tragédia vagy komédia. Szerintem a színház az egyetlen művészet, aminek élőben, ott és akkor van szüksége a befogadójára, amikor történik. Ha a néző nem megy be, akkor nincs színház. Ha üres a nézőtér, nem történik meg a színház. Ha pedig a néző ott van, de valami miatt nem fogadja be az előadást, akkor azt mondjuk, hogy nem jó az előadás. Nem gondolom azt, hogy mindenáron a néző kedvére kell lenni, de szem előtt kell tartani, hogy a nézőnek be kell fogadnia az előadást. Ha ez nem történik meg, akkor nincs kontaktus. Azon dolgozunk, hogy ez a kontaktus létrejöjjön.
Ez azért is fontos lehet, mert míg egy film esetében előfordulhat, hogy a bemutatása idején nem arat sikert, a későbbiekben, talán sok év múlva is, az újabb generációk azt mondhatják jó a film, csak a kora előtt járt. Ellenben a színházzal más a helyzet...
– Most már a technológia ugyan megengedi, hogy felvegyük az előadásokat, de az nem színház. Az a színház reprodukciója. Akárhány kamera is veszi fel, bármilyen jó minőségben. Nem szeretek felvételről nézni színházi előadásokat, mert az más, nem érzem a kontaktust, ami létrejön a nézőtéren a közönség között, vagy a nézők és a színészek közt. Erre saját példám is van. A kisvárdai fesztiválra terveztünk menni, Magyarországról jött egy szelektor, nem láthatta élőben az előadást, ezért felvételről nézte meg. Nem tetszett neki, azt mondta, neki nem jó. Ezt nem hagytam annyiban, felhívtam és meggyőztem, hogy mégis vigyük el Kisvárdára, nem kerül semmibe se, mert egy másik előadás is megy, mutassák be akár szelekción kívül. Az előadást így elvittük és megkaptuk a fődíjat. Utána a szelektor azt mondta, hogy a felvételről nem az jött le, ami élőben. Mintha egy másik előadást látott volna. Ez azért volt, mert nem jött létre a kontaktus. Nem került viszonyba a néző az előadással, a szereplőkkel.
