2024. december 22., vasárnap
A GYÖNGYÖSBOKRÉTA ÉS DURINDÓ UTÓZÖNGÉI

Hetvenöt év fényképeken

A magyarcsernyei Ady Endre Művelődési Egyesület egy kiállítással tekintett vissza a múltba

A magyarcsernyei Ady Endre Művelődési Egyesület idén ünnepli fennállásának hetvenöt éves jubileumát. A hétvégén megrendezett LIX. Gyöngyösbokréta és XLVI. Durindó keretében székházuk előcsarnokában egy fényképkiállítással tekintettek vissza az elmúlt évtizedekre.

– Magyarcsernyén a Magyar Kultúrközösség 1947-ben alakult meg, amely a mai Ady Endre Művelődési Egyesület elődje volt.1948-ban, hetvenöt évvel ezelőtt, új egyesületet alapítottak Gyenge Antal vezetésével, és ekkor vette fel az egyesület a neves költő, Ady Endre nevét. Az 1990-es években, a délszláv háború ideje alatt, és az azt követő néhány évben a magyarcsernyei művelődési élet szünetelt. A három évtizeddel korábban épült művelődési ház rossz állapotba került, és ellehetetlenült annak célszerű használata, sőt a társadalmi események kihatottak az aktív tagok létszámának jelentős csökkenésére is – hallottuk Hódi Judittól, az egyesület jelenlegi elnökétől, aki arra is kitért, hogy az ezredfordulón jelentős változások következtek be az egyesület életében.

– A 2000-es évek elején nótás esteket, kisebb jeleneteket, verses és modern táncos előadásokat mutattak be a közönségnek. Újraalakult a színtársulat, a talpraesett, színészi tehetséggel megáldott műkedvelők kiváló csapatot alkottak. Majd 2002 elején megalakult az Őszirózsa asszonykórus Osztermann Emma vezetésével, és ők mintegy tizenöt éven át lelkesedéssel, örömmel vettek részt minden Durindón – mesélte az egyesület elnöke, aki azt is hozzátette, hogy időközben az épületen kisebb javításokra is sort kerítettek.

A tárlatot folyamatosan látogatták (Fotó: Molnár Edvárd)

A tárlatot folyamatosan látogatták (Fotó: Molnár Edvárd)

– A pályázati támogatásoknak köszönhetően a kultúrotthonban több felújítást is elvégeztünk, ezzel biztosítva kellő teret a szellemi és a művelődési élet folytatásához. Az egyesület előcsarnokában 2014-ben egy emléktáblát avattunk fel a névadó tiszteletére, 2016. áprilisában pedig megszerveztük a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Találkozóját. Mindenképp említést érdemel, hogy 2017 óta folyamatosan korszerűsítettük az épületet, a színháztermet, a színpadot, a függönyöket, a nézőteret és a fénytechnikát is – sorolta Hódi Judit, majd a jelen történéseire is kitért.

– Jelenleg az egyesület keretében gazdag és szerteágazó tevékenység zajlik. Az óvodáskorú gyermekektől kezdve az általános- és középiskolás tanulókon át a középkorosztályból és az idősebb korosztályból is vannak aktív tagjaink. Rendszeres néptánc- és citeraoktatás folyik, asszonykórus és zenekar is működik. Néhány rendezvényből sikerült hagyományt teremtenünk. Eddig hét alkalommal szerveztünk néptáncestet, amelyen egyesületünk néptánccsoportjai mellett a környező és távolabbi magyarlakta települések néptáncosai számára is lehetőséget biztosítottunk a fellépésre. Három alkalommal szerveztünk nótaestet, amellyel igyekszünk hozzájárulni a magyar nóta műfajának megmaradásához – emelte ki Hódi Judit.

A szervezők a kiállítással az elmúlt hetvenöt év történéseinek állítottak emléket.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A tárlatot folyamatosan látogatták (Fotó: Molnár Edvárd)