Lefkovics Tamás, a nagyszívű, de konok bokszedző viszonya annyira megromlott a fiával, hogy évek óta nem beszélnek egymással. Iván Izraelbe menekült az apjával való konfliktus elől, ahol ortodox zsidóként él, családot alapított, otthonról pedig csak az anyjával tartja a kapcsolatot. Az anyuka váratlan halálakor Iván hazatér a hatéves kisfiával, hogy a zsidó hagyományoknak megfelelően egyhetes gyászt üljenek a szülői házban. A két férfin keresztül két világ feszül egymásnak, aminek a tétje a család egyesülése – erről szól nagy vonalakban a Lefkovicsék gyászolnak című film, amelyet a palicsi filmfesztivál közönsége az új magyar filmeket bemutató programrészben tekinthetett meg.
A Lefkovicsék gyászolnak, vígjáték elemeivel játszadozó dráma, egy korántsem ideális család történetét mutatja be, Bezerédi Zoltán és Szabó Kimmel Tamás főszereplésével, a különlegessége pedig az, hogy magyar és héber nyelven készítették. A palicsi filmfesztiválon Ausztrics Andrea producerrel és Breier Ádám rendezővel beszélgettünk, akinek ez az első nagyjátékfilmje.
A-terv: film mindenkinek
Ausztrics Andrea elmondása szerint producerként abban is gondolkodott, hogy a filmet kik fogják megtekinteni.
– Nekem fontos volt az, hogy ez egy olyan kortárs történet legyen, amely nem csak a nézők egy részét szólítja meg, ugyanakkor viszont bemutatja a kortárs zsidó közösség egy szeletét, vagy reprezentál valamit azon keresztül, hogy három generáció mit tud kezdeni a hagyományaival, a gondolataival, az örökségével. Ebből a szempontból ez egy globálisabb szempontú alkotás.
PLAKÁT (port.hu)
Mekkora figyelmet fordítottak a zsidó kultúra részleteinek a bemutatására?
– A vezető producer Felszeghy Ádám volt, ebbe a filmbe pedig azért is „ugrottam be”, mert van némi háttértudásom a zsidó kultúráról. Egyrészt kurátorként zsidó kortárs művészek munkáját segítem, hogy minél szélesebb közönséghez jussanak el, nemzetközi szinten is. Az egyetemi éveim alatt pedig holokauszt filmekről írtam, a rendszerváltás utáni zsidó közösségekkel, és a kortárs zsidó múzeumok kiállításstratégiáival is foglalkoztam. Ezeknek a témáknak köszönhetően sok olyan szakembert is sikerült bevonni a munkába, akik különböző területeken tudtak segíteni. Sokat beszélgettünk arról, hogy mit és hogyan tudunk megoldani. Mindenképpen azt szerettük volna, hogy a film háttere autentikus legyen, még akkor is, ha nem direkt erről szól. Azután pedig a történetből fakadt, hogy a héber nyelvet is beleszőttük, aminek elsajátítása egyáltalán nem könnyű.
Hogyan jött létre a film?
– A Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjában valósult meg, amely az első nagy játékfilmeseknek ad lehetőséget. Ez egy megmérettetés, általában öt alkotás nyer támogatást, ugyanakkora összeget, a megvalósítás pedig időhöz kötött. Hozzáadni nem lehet, abból kell kihozni valamit, amink van. Itt minden részlet nyilvános, és mindenki ugyanolyan esélyt kap.
Bonyolult volt a film megvalósítása?
– Ne képzeljünk el nagy pénzkeretet, ez egy kis költségvetésű játékfilm, egy hasonló kategóriájú film költségvetésének az egyharmadát vagy egynegyedét teszi ki. Nagy örömünkre sok segítőnk és támogatónk akadt, és itt nem a pénzeszközökről van szó, valaki a forgatási helyszínnel segített, más fuvarral, vagy segítő kézzel, szó szerint.
Milyen volt az együttműködés a rendezővel? Előfordultak ütközések?
– Az természetes, hogy ilyesmi megtörténik. Mindenkinek lehet más véleménye. Bő három évet töltöttünk együtt a prezentálástól a forgatás végéig, és még mindig dolgozunk, hiszen népszerűsítjük a filmet, itt ülünk és interjút adunk. Amikor elkészül a film, elkezd saját életet élni, de nem lehet teljesen elengedni. Fontos része az is, hogy az emberek megnézzék. Ezen is rajta vagyunk, hogy segítsük ezt a folyamatot. A közösségi hálón is elolvassunk a reakciókat, a visszajelzéseket.
B-terv: műfog a gyereknek
Breier Ádámmal először is arról beszélgettünk, mennyire tekinti a film küldetésének azt, hogy a zsidó kultúrára irányítsa a figyelmet.
– Nem direkt, de hozzá tartozik. Azt gondolom mindenkinek küldetése, aki a saját közegéből ihletve készít bármilyen alkotást, hogy bemutassa azt, de lehetőleg ne öncélúan. Engem sokkal inkább a történetmesélés érdekelt, ugyanakkor adta magát, hogy mivel ezt a közeget ismerem, akkor ezt mutassam be, és akkor már lehetőleg minél autentikusabban. A fő cél tehát nem az volt, hogy a zsidóságról készítsünk filmet, hanem az, hogy elmondjunk egy érdekes történetet, amely zsidó közösségben játszódik. Ha pedig ez így van, akkor legyen szó a zsidó kultúráról is.
Honnan jött az inspiráció, hogy a film családi konfliktust taglaljon?
– A saját családomból indultam ki, azután előkerült az írótársam családja, és más családok története is. Alapvetően a diszfunkcionális családok milyensége érdekelt, ennek humoros drámaisága, valamint az ego kérdése, hogy ezen miként lehet túllépni. A vetítéseken azt láttam, hogy szinte mindenki képes azonosulni a filmmel, nem csupán az, aki a zsidó közösséghez tartozik. A családok általában hasonlóan működnek. Azt is észrevettem, hogy mindenki azt képzeli, csak az ő családja zakkant, de valójában mindegyik az. Erre is egy kicsit rá akartunk világítani, hogy máshol is ez van.
Ez jó, vagy nem jó? Ezen sírjunk vagy nevessünk?
– Szeretek afelé irányulni, hogy próbáljunk meg nevetni a dolgokon, de ezt se lehet erőltetni, mert valami tényleg szomorú. Szerintem a film megadja a lehetőséget mindkettőre, a nézők szoktak sírni és nevetni is. Egyszerre, vagy egymás után.
Milyen a film fogadtatása és a nézettsége?
– Sok a pozitív reakció. Alapvetően ez nem egy tipikus fesztiválfilm, félig művészi, félig kommersz. A mai időkhöz viszonyítva nagy lett a nézettsége, az Inkubátor Programnak is ez a legnézettebb alkotása. Ahhoz képest, hogy ez egy kicsi film, sokan megnézték.
Mennyire volt lelkes a forgatási csapat?
– Amikor nincs elég pénz, az alkotók, a stábtagok, némileg másképp állnak hozzá. Összehozza azokat, akiket ez tényleg érdekel, és nem csak az anyagi haszonra hajtanak. Így előnyt lehet kovácsolni a hátrányból, úgy érzem, nagyon jó kis csapat jött össze.
Két remek főszereplőt láthatunk...
– Hosszú kasztingfolyamat eredménye, de nagyon motiváltak voltak, úgy Szabó Kimmel Tamás, mint Bezerédi Zoltán. Ők sem igazán a pénzért vállalták, hanem azért, mert szerették a szerepüket, kihívást jelentett a számukra. Jó volt olyan színészekkel dolgozni, akik nagy tapasztalattal rendelkeznek, mégis újdonságot adhatunk nekik.
Szabó Kimmel Tamásra rá sem lehet ismerni...
– Nem szerettem volna, hogy a nézők azonnal beazonosítsák, mert a karaktere szerint ő a távolból jött idegen, és már így van, ne az legyen, hogy egyből ráismerünk. Megmondom őszintén kevésbé ismert színészt kerestünk, de Szabó Kimmel Tamás egyszerűen túl jó volt a kasztingon, ezért valahogy másképp kellett távoli idegenné változtatni.
Nem tudom elképzelni, hogy egy ilyen film forgatásán ne történt volna valami vicces dolog...
– A legnagyobb leckét a harmadik főszereplő adta fel, – a hat év körüli Arielt alakító Leo Gagel – aki gondoskodott róla, hogy egy napot se unatkozzunk. A pótforgatás pedig elég viccesen alakult, mert addigra kiesett elöl a tejfoga, és műfogat kellett csináltatni. Ez a helyzet a gyártásvezetőket is meglepte: műfog egy hatévesnek? Azután mire a kamerához jutottunk kinőtt neki, de ezt nem lehetett előre tudni, készülni kellett a B-tervvel is, a műfoggal.
Merre tovább?
– Készül egy új terv, még eléggé az elején vagyunk, de lassan már körvonalazódik. Próbálunk maradni a kikövezett úton, egy hasonló logikájú alkotással, de más műfajúval.
Nyitókép: Breier Ádám és Ausztrics Andrea Palicson (Lukács Melinda felvétele)
