A Híd fiatal alkotóknak szentelt lapszámai bemutatójával vette kezdetét hétfőn a folyóirat évzáró rendezvénye, a Híd-találkozó, ahol a júliusi és augusztusi szám egyik szerkesztője, Benedek Miklós moderálásával Antalovics Péter, Celler Kiss Tamás, Orovec Krisztina, Bíró Tímea, Berényi Sarolta és Lénárd Róbert ismertette a lapszámokban publikált szövegét.
Ezt követően a hetvenéves Böndör Pál lírai életművéről Harkai Vass Éva beszélt, annak apropóján, hogy idén jelent meg a szerző Finis című, egybegyűjtött verseinek kötete, amely Harkai Vass szerint breviáriumszerűen fogja egybe Böndör Pál eddigi költészetét.
– Füst Milán, akit a Finis egybegyűjtött szövegei között maga Böndör Pál is megidéz, összes verseinek gyűjteményes köteteit oly módon állította össze, hogy – fordított időrendhez folyamodva – az „Újak”-kal kezdte, s csak utánuk következtek – a kötetek élén álló előszók szerint válogatáson, javításokon, rostáláson átesett – „Régiek”. Böndör Pál gyűjteményes kötetében részben hasonló, részben eltérő szerkesztői gyakorlathoz folyamodik. Verseskönyvét az életmű alakulása során kiadott egyes kötetek megjelenésének kronológiáját követve a régiekkel kezdi, mint általában szokás. Egyedül akár az Eleai tanítvány című, húsz évvel ezelőtt, ötvenedik születésnapja alkalmából megjelent, válogatott és új verseket tartalmazó kötetében első verseskötetének, az 1970-ben napvilágot látott az Eső lesz címűnek a versanyagát hagyta ki akkor, 1997-ben, és most, 2017-ben is. Szövegválogatás, -rostálás, -javítás tekintetében Böndör mintha épp Füst Milán előbbiekben említett kötetszerkesztői elveit követné – legfőképpen a költészete korábbi szakaszait prezentáló versek egybegyűjtésekor. Legradikálisabb szerkesztői beavatkozásai épp első kötetének versanyagát érintik, ahol a költeményekből nemcsak szavakat (utóbb fölöslegesnek tűnő kötőszókat, névelőket, de igéket is) hagy el, szókapcsolatokat és verssorokat rövidít, vág el – vagy épp sorok összevonása által hoz létre hosszabb sorú költeményeket –, szórenden változtat, fogalmakat pontosít, versciklusokat von össze, versszövegeket rövidít, hanem egy sor költeményről is lemond. Mérsékeli – jóformán kiiktatja – a hatvanas évek második felétől a neoavantgárd symposionista versbeszédében szinte divatossá vált, látványos strófa- és sortöréseket, jelszerűséget, szaggatott vonalakat, szelídít a hirtelen váltásokon – ismertette Harkai Vass Éva a Finis utószavából kimaradtakat, méltatását pedig azzal zárta, hogy Böndör Pál verseiben nem a kisebbségi elnyomás sirámai, hanem az irónia és önirónia változatai viszik a fő szólamot.
A Híd-találkozó díszvendége Kántor Péter volt, akinek legutóbbi kötete Valahol itt címmel látott napvilágot 2017-ben. A költő és műfordító beszélgetőtársa, Faragó Kornélia kérdésére válaszolva elmondta, régebben kevesebb könyv jelent meg, ma nehezebb rátalálni a nekünk szóló kötetekre, általános túltermelés van ugyanis a könyvpiacon is, nehéz tájékozódni az új könyvek között, és fennáll annak a lehetősége, hogy egy-egy alkotás nem kapja meg idejében a kellő figyelmet. Kántor Péter egyik kijelentése szerint ott érzi magát otthon, ahol van folyó, a Dunához pedig különleges kapocs fűzi, ahogyan verseinek is egyik fontos topográfiai pontja ez a folyó. Gyerekként családjával egy Duna-parti lakásban élt, hat-hét éves korában, szinte egyszerre tanult meg evezni és olvasni, A folyami költő című versében arra kereste a választ, hogyan befolyásolja a folyó a költő attitűdjét. Az Új Symposion híre hozzá a 70-es években jutott el, kezdő egyetemistaként részt vett Tolnai Ottó fellépésén, őt és nemzedékét lenyűgözte Tolnai világnagy és szabad fecsegése, ami a szabadság szelét is jelentette, de olvasta Sinkó Ervin műveit és Danilo Kišt is. A beszélgetés során szó esett Nádler István festőről, aki hosszabb ideje illusztrálja Kántor Péter köteteit, és akinek alkotásai a Valahol itt-ben is láthatóak, valamint Petri Györgyről, akihez Kántor halála után írt verset. A 70-es években, amikor elkezdett írni, minden át volt itatva politikával, ő Petrivel ellentétben nem akart politikai költő lenni, ami azonban nem jelenti egyúttal azt is, hogy nem érdekli a közélet: minden költői korszakában voltak és vannak közéletre reflektáló versei. Kántor Péternek mindeddig tizenöt verseskötete jelent meg, a tavalyi évben prózakötettel is jelentkezett, melynek címe Egy kötéltáncos feljegyzéseiből. Ebben egy családregény körvonalazódik, melynek kapcsán a szerző elmondta, boldog lenne, ha tudna családregényt írni, de nagy prózát csak olvasni képes, ahogyan beszélt arról is, hogy becsüli az absztrakt festészetet, de rá hatással csak a figuratív alkotások vannak.
