Egy tartalmában és kivitelében is gyönyörű, lélekemelő könyvsorozat első három kötetét tartom a kezemben, Pomozi Péter–Karácsony Fanni A magyar nyelvű otthon sorozat eddig megjelent: Magyarország, Vajdaság és Székelyföld c. darabját. Már a cím is sokatmondó; Illyés Gyula Haza a magasban című költeményét idézi fel, a trianoni sorstragédiát, országunk, a nemzet darabokra tépetését, melynek következtében az el nem veszíthető hazánkat, otthonunkat hol másutt, mint a „magasban”: szavainkban, anyanyelvünkben, irodalmunkban találhatjuk meg. Amíg nyelvünk él, addig él a nemzet is, addig van otthonunk és hazánk.
A sorozatszerkesztő Lőrincze-díjas Pomozi Péter ezen a nyomon elindulva szólítja meg az anyaországtól elszakított Kárpát-medencei s a világ más részein élő magyarokat, felmutatva nagyszerű közösségi kincseinket, érzékeltetve, hogy nincs ok csüggedésre, hiszen anyanyelvünk révén mindnyájan összetartozunk, nyelvünket, kultúránkat megőrizve az egyetemes magyarság része, a nyelvközösség élő, életerős tagjai lehetünk.
,,Magyarok és magyarul tudók mindenütt élnek a világon. Ahány ország, annyiféle helyzetben, többségi vagy kisebbségi környezetben, tömbben, szórványban vagy diaszpórában. Nekik készül és gyarapszik a jövőben is a Magyar nyelvű otthon c. kiadványsorozat, melyben hamarosan mindannyian megtaláljuk a lakóhelyünkhöz és szívünkhöz legközelebb eső változatot.
Így ez a sorozat valóban mindenkihez szól, akit érdekel a magyar nyelv múltja, jelene és jövője. Mindenkihez, aki tevékeny részese a folyamatnak, amelyben elválik, milyen lesz a magyar nyelv tíz, húsz vagy éppen ötven év múlva. Azokhoz is szól, akik családban vagy munkahelyen másodlagosan kerültek kapcsolatba ezzel a kreatív és különleges közép-európai nyelvvel” – áll a könyv bevezetőjében.
Trianonnal, a határok újrarajzolásával nemcsak a nemzetrészek közötti fizikai szálak szakadtak meg, hangzott el nemrég a szabadkai könyvbemutatón, hanem sajnos az összetartozás tudata is megfakult. Már nemigen érezzük, hogy nyelvközösség vagyunk. Ennek a lelki összetartozás-tudatnak a megerősítése a könyvsorozat alapfeladata, fejtette ki dr. Pomozi Péter, az ELTE docense. Olyan szerzőket kért fel közreműködésre, akiknek szívügye, hogy bárhol élünk is magyarként a világban, Venezuelában-e vagy a 200 ezres vajdasági magyar nyelvközösségben, úgy érezzük: nemcsak e kis közösségnek vagyunk a tagja, hanem a tizennégy milliós magyar közösségé is. Ennek tudatában mindjárt más a lelki perspektívája a világ magyarságának.
Pomozi Péter felhívta a figyelmet arra is, hogy a többnyelvűség érték – ha egyenrangúan művelik a nyelveket. A könyv éppen azt szeretné elérni, hogy ne asszimiláció, hanem disszimiláció történjen. Ha két nyelvből két kultúra marad, akkor kulturális nyereségről beszélhetünk. Hiszen egy nyelv nem lesz kevesebb, ha mellette megmarad egy másik is, a terület pedig megőriz valamit a kulturális sokszínűségből. A többnyelvű történelmi Magyarországon nem volt presztízskülönbség az egyes nyelvek között. Milyen nagyszerű lenne, ha ezt a gyakorlatot fel lehetne újítani, mondta.
A sorozat köteteinek szerkesztési koncepciója azonos: egy általános bevezető rész bemutatja a magyar nyelvközösség tagjait, a Kárpát-medencétől kezdve a világ legtávolabbi részében élő magyarokig, s a helyi szerzők segítségével arra derül fény, hogy mindenütt vannak értékek, etnikai támpontok, amelyekre építve a magyar jövő fenntartható.
A második kötet a vajdasági magyarokról szól elsősorban, de korántsem kizárólag vajdasági magyaroknak. „Ez a terület valaha a Szent István-i ország központi részeihez tartozott – áll a szerkesztői bevezetőben. – Fenséges várak, az első fennmaradt magyar bibliafordítás máig eleven folklórkincs, Kosztolányi Dezső, Csáth Géza, Szarvas Gábor s a nemzeti szecesszió csillogó Szabadkájának, a palicsi tópart tündérlakjainak földje. Mindez az egyetemes magyarság kultúrkincse is. E gazdag múltú táj magyarságának mindennapjai azonban feszítő ellentmondásokkal terhesek: az elvándorlás és beolvadás megkerülhetetlen kérdéseket vet fel e nemzetrészünk jövőjéről.”
A Vajdaság c. kötet a „többségi múlt, kisebbségi jelen és nyitott jövő” problematikáján kívül arról is tájékoztat, hol tartunk ma, milyen migrációs és demográfiai problémáink vannak, mi a helyzet az asszimilációval, ami a legnagyobb gondunk. A vajdasági magyarság ugyancsak az asszimilációval veszített legtöbbet – s nem a kispaplanos szobák versenyében, véli a szerkesztő. Hozzátéve, hogy nemzetpolitikai szempontból a sorozat akkor ér célt, ha van egy olyan pillére, amelyre támaszkodva az olvasó megérti: érték számára az, ha magyarul (is) tud. Nyelvi jogaink témakörét Beretka Katinka dolgozta föl, a vajdasági családok nyelvhasználatáról és a vajdasági nyelvművelésről Hódi Éva festett képet, folklórkincsünket Silling István mutatta be, Kosztolányi Bácskáját, az anyanyelv ősforrását és épített örökségünket Farkas Zsuzsa érintette, nemzeti irodalmunk vajdasági színeit Hódi Éva, a Huszita Biblia kódexeit Németh Dániel, váraink templomaink és kastélyaink, valamint az egyén és közösség problematikáját pedig Hódi Sándor taglalta.
A kötet nagyszerű képanyagát gazdagította két kivételes tehetségű vajdasági fotográfus: Gergely Árpád és Verona Vujinović.
Nagy előnyük e könyveknek, hogy sikerül prezentálniuk: a szétszórattatásban is vannak kiválóságaink, világra szóló értékeink, s ha megőrizzük és egyesítjük az eredményeket, az erősíti a közösségi tartásunkat, csökkenti elesettségérzetünket.
„Egy ismert amerikai nyelvész már 1994-ben arról írt, hogy a világ nyelveinek döntő többsége 100 év múltán kihal. Az azóta is élesedő globális kultúrharc még a nagyobb nyelveket sem kíméli. Általános jelenség a nyelvek fogyatkozása, a meglévők színtelenedése. Hiba lenne hát azzal áltatni magunkat, hogy a magyar nyelvet semmi sem fenyegeti. Legalább ilyen hiba lenne azonban tanácstalanul kétségbeesni is. Nyelvünk jövőjének egyszerű a kulcsa: beszélnünk kell, használnunk kell minél többet. Mindig és mindenhol, ahol magyarul értők vannak. Szürke reggelen a munkahelyre menet, baráti körben. Életünk meghitt pillanataiban a családban, vagy épp kedvesünkhöz fordulva egy alkonyi érintésben. Mindenekelőtt pedig gyermekeinkkel, hiszen ők nemcsak a mi jövőnk, hanem közös nyelvünk, az egész magyar nyelv jövőjének záloga is.
Tamási Áron szavaival »azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne«. Ám bárhol is legyünk a világban, legnagyobb közös kincsünk, a magyar nyelv összetart bennünket! A Magyar nyelvű otthon akkor éri el küldetése célját, ha az összetartozás e lélekmelengető érzése minden olvasója szívét betölti majd, s lelkünkben és nyelvünkben egyek maradunk.”
Még néhány adat a Magyar nyelvű otthon sorozat eddig megjelent köteteiről: sorozatszerkesztő: Pomozi Péter. Készült a Magyar Nyelvstratégiai Kutatócsoport oktatási-kutatási programjának Magyar nyelvű otthon alprogramjában. A Vajdasággal foglalkozó kiadvány szerzői: Beretka Katinka, Farkas Zsuzsa, Hódi Éva, Hódi Sándor, Németh Dániel, Pomogáts Béla, Pomozi Péter, Silling István. Művészeti és műszaki szerkesztő: Karácsony Fanni. Kiadók: Anyanyelvápolók Szövetsége, valamint a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága. Támogató: Emberi Erőforrások Minisztériuma.
A kiadó és a szerkesztő célja, hogy minél több emberhez eljussanak ezek a könyvek, jelenleg a magyarnyelvuotthon@gmail.com címen lehet érdeklődni megszerzésük módjáról.
