Hogyan találkozik a természettudomány a lírával? Milyen hatással van a diákokra, ha az oktató szeret, és tud is előadni? Erről, és a versmondás kulisszatitkairól beszélgettünk dr. Némedi Imrével, a szabadkai Műszaki Szakfőiskola tanárával, ismert előadóművészünkkel.
Hogyan és mikor találkozott a versmondással?
– Még gimnazista voltam, amikor „felfigyelt” rám Horváth Emma tanárnő, a szabadkai Életjel – Csáth Géza Művészetbaráti Körének művészeti vezetője. Latint tanított nekünk, és kiosztott az egész osztálynak egy verset, amit meg kellett tanulni, majd az egyik latinórán elmondani. Így válogatta ki azokat az embereket, akikben látott perspektívát. Meghívott, hogy vegyek részt az egyik műsorukban, és ott maradtam az Életjelnél. Ekkor 17 éves voltam.
Önnek ki a kedvenc költője?
– Mindenkinek van kedvenc költője, nekem Ady Endre, a zseni a kedvencem. Azokat, amiket ő írt, és ahogyan írta, az utánozhatatlan és fantasztikus.
Ön a szabadkai Műszaki Szakfőiskolán tanít. A természettudományok, valamint a versmondás és előadó-művészet hogyan egyeztethető össze?
– Nemcsak versmondással foglalkozom, hanem fordítok, műsort vezetek, és műsort vezettem a Szabadkai Rádióban is. Gépészmérnökként rádiózni, verset mondani vagy műsort vezetni: ezek mind egymástól elütő dolgok. Az egyik pihentet a másik fáradalmaiból. Gyerekkorom óta az az alapelvem, hogy ha Isten adott tehetséget, azt illik használni a közjó érdekében. Megférnek egymással ezek a tevékenységek, sőt. A versmondásnak köszönhetően egy tartást kaptam, önbizalmat, közönség előtti fellépésre szükséges vénát fejlesztettünk ki a tanárnővel, ami sokat jelent, ha az előadásaimat tartom az egyetemen, akár magyarul, akár szerbül. A versmondásnak köszönhetően az emberben kialakul egy igény arra, hogy a kifejezőkészsége szép, kerek, egész legyen.
Hatással van az a diákokra, hogy tulajdonképpen egy előadó tartja az órákat?
– Mindig felkészülök az előadásaimra. Igyekszem, hogy szép, kerek előadást tartsak, nemcsak azért, mert akkor sokkal jobban megértik a hallgatók az aktuális anyagot, vagy mert talán így élvezni is fogják ezt a száraz anyagot, mint amilyen a mechanika, a szilárdságtan, az anyagismeret, a gépészet, hanem azért is, mert ahhoz a tanárhoz, aki készül, a diák is jobban felkészül a vizsgára. Hozzám felkészülten jönnek vizsgázni, kevés hallgatóm van, aki készületlenül érkezik.
Hogyan készül fel a versmondásra?
– Az első és nagyon fontos lépést nem kell megtennem, mert Emma tanárnő még mindig fogja a kezünket, és a vers kiválasztását ő végzi. A második lépés a vers megtanulása, majd a rögzítése. Ha a verset megtanultam kívülről, akkor jön a feldolgozás. Az ember átszűri a vers mondandóját a lelkén, ráhúzza a saját elképzeléseit, gondolatait és jöhet a gyakorlás. Már 30 éve zsűrizek szavalóversenyeken, és mindig azt tanácsolom a gyerekeknek, hogy versenyre, közönség elé kiállni egy olyan verssel, amit egy héttel előtte tanultak meg a versenyzők, az a vers gyilkolása. A megtanult versnek érlelődnie kell az ember lelkében, és akkor kell megmutatni a közönségnek.
Jelenleg készül fellépésre?
– Most készülök április 14-én, Ajkán, a Nagy László-központban a Nagy László nemzetközi versmondóversenyre, találkozóra. Lévén, hogy a nagy költő halálának évfordulója van, ebből az alkalomból a versenyre két verssel készülök, egy szabadon választott verssel, és persze egy Nagy László-verssel. A szabadon választható versem Szép Ernő Gyermekjátéka lesz, úgy érzem, az bennem van. Ezt is szoktam tanácsolni a versenyeken, hogy vannak versek, amelyek veled együtt fejlődnek. Meg lehet tanulni a Kései siratót 15 évesen, de akkor még nem tudja az ember elmondani. Ezenkívül pénteken volt egy fellépésem a szabadkai Lányi Ernő Iparos Művelődési Egyesületben.
Milyen előadás volt a pénteki?
– A műsorunk ötlete két évvel ezelőtt született meg Binszki Terézzel, aki szintén egy jó, kiforrott versmondó. Egy olyan fázisában van most az Életjel, hogy szállingóznak vissza a tagok, és igazán pihentető hetente kétszer elmenni verset mondani, és így a közönségnek is adhat az ember. Megkértem Terézt, hogy csináljunk egy közös műsort, amit 2017-ben mutattunk be, az Arany-évben, így benne volt a Fülemüle is. Két prózát is összegyúrtunk, remek előadás kerekedett belőle. Ennek a bemutatója éppen tavaly márciusban volt, és szerettük volna, ha az évfordulón ismét előadhatnánk, így alakult hát, hogy pénteken megismételjük az előadást.
Sokat beszélgettünk a versmondásról, ám Ön híres a műsorvezetéséről is. Hogyan készül fel egy-egy műsor konferálására?
– Azt, hogy a műsorvezetés rutinszerűen megy, a Szabadkai Rádiónak köszönhetem, ám nagyon figyelek arra, hogy ne rutinszerűen menjen, hanem lélekből csináljam. A műsorvezetést illetően sokat köszönhetek a VMSZ-nek is, akik felfedezték, hogy a műsorvezetésben nem csak a szöveg felolvasása a fontos. Szeretem az olyan műsorokat, ahol én írom meg a szövegeimet, mert érzi az ember azt, hogy egy szép, kerek egészként átadott műsorvezetői szöveg szinte olyan fontos, mint a felkért beszélő szép, kerek beszéde. Egy illő előzenekar szeretnék lenni ahhoz, hogy egy olyan rendezvény szépen sikerüljön, ahol jeles személyek jelennek meg a magyar politikai életből. Láttatni kell azt, hogy itt vannak magyarok, és él a magyarság, figyelni kell rá. A mottóm mindig is az volt, hogy minden ember annyit ér, amennyit a közjó oltárára hajlandó és tud letenni. E szerint élek én is, ezért foglalkozom szívesen ezekkel a dolgokkal is.
