Szabadkán március 28-án és 29-én kerül sor immár a 25. Kosztolányi Dezső Irodalmi Napokra. Az első napon Kosztolányi gyermek- és ifjúkora helyszíneire kíváncsi középiskolások tesznek egy sétát Szabadkán, e hó 29-én pedig a tudományos tanácskozásra, koszorúzásra kerül sor, és egy nem mindennapi színházi élményre számíthatnak azok, akik ellátogatnak a rendezvényre.
Az, hogy immár 25. alkalommal kerül sor a Kosztolányi-napokra, azt bizonyítja, hogy a szabadkaiak körében van egy állandó érdeklődés, soha nem csillapuló kíváncsiság mindaz iránt, ami a város nagy szülöttjével kapcsolatos? – kérdeztük Lovas Ildikótól, a Kosztolányi Dezső Napok szervezőbizottságának tagjától.
– Minden város büszke a szülötteire, de nem mindig olyan szerencsés a csillagok állása – mondjuk így –, hogy ezt kellő tisztelettel és megfelelő, elvárható színvonalon ki is tudja mutatni. A Kosztolányi Dezső Napok a kezdetektől olyan rendezvény volt, ami kiemelkedő szakmai színvonalat képviselt az előadók tekintetében, és a tisztelet bonyolult érzésével is meg tudott birkózni. A tisztelet, ha kultúráról, irodalmi művekről, egy városhoz (is) kötődő irodalmi hagyományról van szó, azért nevezhető bonyolultnak, mert mindig ott leselkedik a merevség, a betokozódás veszélye. Az, hogy nem merünk, nem mernek bátran közelíteni a „nagy íróhoz”. A bátorság pedig nagyon fontos, nem csak azért, mert egyszerre kell megszólítani a műveket és azok íróját, de a jelenkor közönségét is, egyszerre kell megfelelni a fiatal olvasóknak – a gimnazisták, középiskolások a kezdetektől bekapcsolódtak a rendezvénybe, mások mellett elsődlegesen ezért hála és köszönet a gimnázium akkori kiemelkedő tanárának, Hózsa Éva tanárnőnek jár – és azoknak a felnőtt olvasóknak, akikben Kosztolányi Dezsőről kialakult kép él és ennek visszaigazolását is elvárják a tanácskozástól. Az egyensúly meglelése ebben a tekintetben sem mellékes, ugyanakkor az irodalmi közelítések, értelmezések, a Kosztolányiról meglévő és alakuló diskurzusok megmutatása is ugyanolyan fontos volt mindig. Kosztolányi és műveinek sorsa, utóélete a magyar irodalomban nem volt egyszerű, a közelítések szempontjai pedig túl sokáig nem voltak ideológiától mentesek. A szabadkai Kosztolányi Dezső Napoknak sikerült ezzel megbirkóznia, noha voltak „necces” alkalmak, amikor inkább provokatív előadások hangzottak el, és voltak olyan évek, amikor a tisztelgő hangok kerültek előtérbe. Visszatekintve az elmúlt évekre és rendezvényekre, úgy hiszem, köszönettel tartozunk mindazoknak, akikkel a kezdetektől közösen éltettük tovább évről évre a Kosztolányi-napokat, különös hálával kell megemlékeznünk Dévavári Zoltánról és Varga Lakatos Gizelláról, hiszen az ő kemény és tiszta erejük alapozta meg azt, hogy az idén 25. alkalommal tudjuk megszervezni a tanácskozást, aminek egyébként kezdetektől a Szabadkai Városi Könyvtár a házigazdája. Úgy hiszem, az intézmény mindenkori vezetőinek meg kell köszönnünk, hogy vállalták ezt, hiszen voltak bonyolult évek, amikor ez erős kiállást jelentett. Kockázatvállalást, nem túlzás ezt kimondani.
Idén dr. Pomogáts Béla tiszteletbeli elnök mellett három budapesti előadó tart előadást Kosztolányi életéről, művészetéről. Mi az, ami miatt érdemes mindenképp időt szakítani és meghallgatni ezeket az előadásokat?
– Dr. Arany Zsuzsanna Kosztolányi-életrajzának szakmai és közönségsikeréről nem kell beszámolni, mindenütt olvasható. Arany olyan Kosztolányi-kutató, aki közel húsz évet foglalkozott az íróval, tanítványa volt Szegedy-Maszák Mihálynak, az életműsorozat más kötetét szerkesztette, az egész folyamatra rálátása volt, szinte benne élt – így nem csoda, hogy olyan életrajzot írt, amiből valóban és újra megismerhetjük Kosztolányi Dezsőt, de nemcsak őt, hanem a kort is, amiben élt. A könyv nem mismásol és nem takargat, egyértelműen, tisztán és óriási háttéranyagot mozgatva fogalmaz. Nem mi mondjuk, hanem a magyarországi szakma jellemezte ezt a kötetet hiánypótlónak.
Dr. Kolozsy-Kiss Eszter könyve pedig most jön ki a nyomdából, a szabadkai közönség ismerheti meg elsőként. Ez már önmagában is elegendő, mert azt jelzi, hogy az irodalmi folyamatok, események vonatkozásában nem a földrajzi tér, hanem a hozzáállás dönti el, hogy képes-e aktuális lenni egy rendezvény. Ha ehhez hozzávesszük a valóbani lényeget, azt, hogy Kolozsy-Kiss Eszter japánul tudó irodalomtörténész, akinek Kosztolányi japán versfordításairól jelent meg a napokban a kötete, akkor azt is elmondhatjuk, ilyen még nem volt Szabadkán. Valóban igaz ez, mármint, hogy ilyen még nem volt, azt hiszem, a közönséget érdekelni fogja. Óriási dolog – azt hiszem, reális az a meglátás, hogy a japánul tudó magyar irodalmárok nincsenek sokan –, hogy a nyelv által ebben a távoli kultúrában otthonosan mozgó irodalmár értelmezi Kosztolányi fordításait.
Dr. Gintli Tibor, az ELTE Modern Magyar Irodalmi Tanszékének tanára pedig egy olyan még nem publikált tanulmányát fogja bemutatni, ami az irodalomkedvelők, az olvasók és a szakma érdeklődésére egyszerre számíthat, hiszen Kosztolányi és Ady a témája. Tekintettel arra – a két alkotó egymáshoz való viszonyán túl –, hogy mindkét költő-író művészetének erőteljes újraértelmezése is zajlik, miközben azért van egy kialakult, becsontosodott Ady-kép és egy talán fluidabb, de azért még mindig merev Kosztolányi-kép – nem csak az olvasókban. Talán nem túlzunk, ha azt állítjuk, e két alkotó elemzése komoly mértékben érinti az akkori magyar irodalom, kulturális- és közéletet, de a politikai viszonyrendszereket is – tekintve azt, hogy Adyról és Kosztolányiról van szó, ez egyszerűen nem lehet másként. Márpedig ez hallatlanul izgalmas terep.
