Miként lehet egykori, a Vajdasághoz kötődő írókról, költőkről, publicistákról, szerkesztőkről, szóval a kultúránk „csinálóiról” méltó módon megemlékezni egy kötetben, hogy ott ne csupán száraz, lexikális adatok szerepeljenek, hanem gondolataik aktualizálásával és szövegeik „repoetizálásával” e jeles személyiségek valóban megelevenedjenek előttünk a könyvet olvasva? Fenyvesi Ottó immár másodszor adja meg az egyik lehetséges választ: rendhagyó módon a költészet eszközeit használja a fenti cél megvalósítására. A Halott vajdaságiakat olvasva című sajátos – és igen terjedelmes – versciklusának első könyve 2009-ben jelent meg a zEtna kiadásában, nemrégiben pedig a második is elhagyta a nyomdát (azonos címen, ugyanazon kiadó gondozásában). Míg az előbbiben 22, ezúttal 33 személy sorsát és munkásságát dolgozta fel a szerző.
A kötet első bemutatójára pénteken este a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet oszlopcsarnokában került sor a szerző és Virág Zoltán szerkesztő részvételével, valamint Varga Tamás színművész közreműködésével. Az est házigazdája Beszédes István volt. Társszervezőként a VMMI segítette a bemutató létrejöttét. Az eseményt a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.
Talán a legnagyobb költői vállalkozás, mellyel valaha találkozott, és az identitásunkról való gondolkodásunk szempontjából is rendkívül fontos, fejtette ki felvezetőjében Beszédes, mielőtt Varga felolvasott volna néhány részletet a kötetből. Ezt követően Fenyvesi mesélt a ’91-es emigrációjáról, és hogy nagyon hamar megpróbált „visszatalálni” a Vajdaságba az ide kötődő szerzők munkáit böngészve: ekkor született a Halott vajdaságiakat olvasva ciklus megírásának ötlete. Utána Virág kérdéseire visszakanyarodott a gyermekkorig, amikor elsősorban a tudományok érdekelték (írogatni csak az egyetemen kezdett, először akkor sem verseket). A fenti okból felvetődött benne a matematika nyelvén megírt versekkel való kísérletezés, amihez megpróbált kitalálni valami játékosságot – s mint tudjuk, valóban nem a rímre és metrumra épülnek a költeményei, mégsem teljesen kötetlenek –, miközben igyekezett sok mindent beléjük építeni az Univerzumból, a mikro- és makrovilágból. A jelen kötethez visszakanyarodva – melynek megszólalása Virág meghatározása szerint a felejtés ellenében történik az itteni, Trianon utáni kezdetektől elindulva – elárulta, a vajdasági magyarság specifikus, leszakított állapota izgatta, hogy hogyan definiálta magát ez a közösség, mely végtére „különutas” kultúrát hozott létre, melyet a különállás határozott meg. Mindez természetesen tükröződik mindkét kötetben.
Az est folyamán költőnk elárult néhányat a további tervei közül – „road movie” az amerikai kalandozásairól, régi hosszúverseinek „fekete lyukká” való kurtítása etc. –, mindeközben rengeteget anekdotázott hőseiről, úgy a legrégebbiekről naplóik alapján, mint azokról, akikhez személyes ismeretség vagy barátság fűzte – így adván meg igazi savát-borsát ennek az egyébként is érdekfeszítő beszélgetésnek.
