Molnár Krisztina Rita budapesti születésű költő, író már sok helyen olvasta fel költeményeit, de különös élményt jelentett számára, hogy a 13. Újvidéki Nemzetközi Költészeti Fesztivál keretében hétfő este az Absolut Klub erkélyéről szavalta verseit, a Zmaj sétálóutcában pedig az emberek megálltak és hallgatták.
Molnár Krisztina Rita, az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett magyar, könyvtár és múzeumpedagógiai szakos tanárnő három fiú édesanyja, aki Telkiben él. Versei folyóiratokban, antológiákban jelentek meg, és tíz könyve látott napvilágot. Ezek a Menedékjog antológia, továbbá a Közelkép, a Különlét, a Kőház és a Levél egy fjord partjáról verseskötetek, A víz ösvénye kisregény, a Maléna kertje meseregény, a Mákszem és Gubó eltűn(őd)ik mesekönyv, valamint a Kréta-rajz meseregény és a Derűs hétköznapok gyermekkalendárium.
A Magyarországon kedvelt írónővel a nemzetközi költészeti fesztivál első napján beszélgettünk a rendezvény egyik színhelyén, az Absolut Klubban, ahol nagyon jól érezte magát.
– Három éve szabadúszóként írok – mondta Molnár Krisztina Rita. – Tevékenységemből a tanárságomra emlékeztet az, hogy most már negyedik éve tartok versíró-kört, a Szószövőt kamaszoknak Biatorbágyon, nem messze Budapesttől. Egyre nagyobb a látogatottsága. Örülök, hogy nagyon sokan kíváncsiak a mesterségre. Ily módon kezdtem fiatal költőpalántákkal foglalkozni, amikor nem tudtam volna egy tanévet elkezdeni egy hosszabb betegség után, írni viszont tudtam. Ha az ember nem dönt maga, akkor az élet eldönti helyette, hogyan tovább. Nagyon szeretek velük dolgozni még akkor is, ha nyilván nem lesz mindegyikükből költő. Azt gondolom, ha a fiatal az írás mesterségét és bármelyik művészeti ág mesterségét tanulja és gyakorolja, bármilyen pályát is választ, valószínűleg kreatívabban, mélyebben és az árnyalatokat biztosan ismerve fogja végezni a munkáját. A Szószövő versíró-körben azt hiszem, sikerül azt a mítoszt is megtörni, hogy a költészet csak tehetség, csak lila köd és ihlet kérdése. Valójában mesterség, amelynek vannak fortélyai. A tehetség önmagában nem elég. Csak a mesterség ismeretében lesz igazán jó az, amit valaki ír, s ezt már a kamaszok nagyon korán megtapasztalják a saját bőrükön.
Nemcsak folyóiratokban publikálsz, nemcsak könyvekben jelennek meg az alkotásaid, hanem 2011 óta blogot is írsz. Mi késztetett a blogírásra?
– Nagyon izgalmas, új műfajnak tartom a blogot. Nem művészeti műfaj. Leginkább a napló- vagy a memoáríráshoz, vagy a feljegyzésekhez tudnám hasonlítani. Azt hiszem, nagyon egészséges dolog, mert ön- és világreflexiót segít az embereknek létrehozni. Rengetegféle blog van, vannak például, akik az utazásaikról vezetnek blogot, vannak, akik gasztronómiai blogot vezetnek... Gondolom, bármit artikulál az ember, ami nagyon összetett, azzal mindenképpen jót tesz önmagának, sőt másnak is örömet szerezhet. Én általában akkor írok blogot, amikor valami olyasmire szeretnék reflektálni, ami ért, de nem lesz belőle művészet, hanem egyszerűen csak világreflexió.
Költőként milyen témák ihletnek meg?
– A négy verseskötetem időben több mint húsz évet ölel fel. A líra talán „unalmas”, mert mindig az élet legalapvetőbb dolgaival foglalkozik: az élettel, a halállal, a szerelemmel, de az az izgalmas benne, hogy csak akkor érvényes, amikor az olvasó saját magát olvassa benne és nem engem, különben csak napló lenne. Ha ezt el tudom érni néhány versemmel, hogy élménye legyen az olvasónak a saját életére vonatkozóan, akkor valóban érdemes költészetet művelni.
Prózáddal nemcsak a kritikusok, hanem az olvasók szívét is meghódítottad. A nagy sikerű Derűs hétköznapok c. gyermekkalendáriumod szinte folytatása a Maléna kertje és Krétarajz meseregényednek…
– A Maléna kertje egy nyárnak a története, három gyerek nyarának a története a hétköznapok szintjén. De van egy, nem a valóság síkján létező, de nagyon is valóságosan jelenlevő szereplő, Szibill tücsök, parafrázis az Ovidius metamorfózisokból. Nincsenek új történetek, minden történet több ezer éves, mi csak újra és újraírjuk a történeteket, és ugyanazok történnek velünk, csak más térben és más szereplőkkel.
A Krétarajz a Maléna kertjének a betétregénye. Ott van tíz nap, amit a három főszereplő gyerek, akik nagyon sokat átélnek azon a nyáron metafizikusan is, tíz napot egymástól távol töltenek, s abban a tíz napban naplót írnak. Valójában a regény vége a Maléna kertjének a végében van, csak a Krétarajz még közbeékelődik. A kalendáriumokat pedig az ünnepnapok szokták megtölteni, de minden napban van valami, ami ünneppé válhat, a Derűs hétköznapok c. gyermekkalendárium ezt próbálja megragadni.
A víz ösvénye c. kisregényednek az örökbefogadás a témája. Miért?
– A víz ösvénye első kötete egy négykötetesre tervezett kisregénynek, amelyben metafizikai mondanivalót akartam kifejteni a négy elem, a víz, tűz, föld, levegő megragadásával. Ősszel fog megjelenni a második kötet, a Tűzösvény. Ezek a nagyon régi érzelmi és kapcsolati minőségek négy elemhez kapcsolódva lélektani minőségeket járnak körbe egy mozaikcsalád egy-egy kiragadott időszakán keresztül. A víz ösvénye c. kisregénynek egy örökbe fogadott kisfiú a főszereplője, aki a mozaikcsalád egyik tagja. A vízzel azt a minőséget szerettem volna megragadni, ami a legtermészetesebb szeretet, ami a gyermek-anya kapcsolatában, a barátságokban megragadható. A Tűzösvény ugyanezt a minőséget a szenvedély oldaláról ragadja meg: benne van a fájdalom is, például az anya-gyerek közötti veszekedésben, továbbá a szerelemben, a házaspár közötti konfliktusban…
További terveid?
– Ezután fogom megírni a „föld és a levegő ösvénye” témájú köteteket – mondta Molnár Krisztina Rita, a Szépírók Társaságának és a Magyar Műfordítók Egyesületének tagja, akinek ragyogó könyvei egyszerre szólnak gyermekekhez és felnőttekhez. Izgalmas olvasnivaló a vajdasági olvasók részére is.
