2024. július 30., kedd
VERSENYFELHÍVÁS

Édes anyanyelvünk

Az Anyanyelvápolók Szövetségének (ASZ) óbecsei ifjúsági tagozata és Óbecse község önkormányzata megszervezi az „Édes anyanyelvünk” nyelvhasználati verseny vajdasági döntőjét. A döntő időpontja 2016. június 4., délelőtt 10 óra, helyszíne pedig az Óbecsei Gimnázium ( Zöldfás u. 13. ).

A versenyre a szervező a vajdasági középiskolák magyar tagozatairól iskolánként négy tanulót vár. Közülük a legjobb eredményt elérő négy tanuló vesz részt a XLIV. „Édes anyanyelvünk” versenyen Sátoraljaújhelyen, melyet 2016 októberében rendeznek meg.

Az óbecsei, vajdasági döntőt az alábbi versenyformában hirdetjük meg:

1./ írásbeli feladatlap – nyelvtani, nyelvhelyességi, helyesírási, stilisztikai, szövegjelölési feladatok

2./ szóbeli feladat – szövegalkotás – 3 perces beszédmű szerkesztése és előadása téma –műfaj – hallgatóság követelményei szerint 15 perces egyéni felkészülés alapján.

A szervező külön felhívja az érdeklődők figyelmét, hogy a 2015/2016-os tanévben elsős, másodikos vagy harmadikos tanulók jelentkezhetnek a megmérettetésre.

Kérjük az iskolák magyartanárait, hogy versenyzőiket 2016. május 31-ig a 063-8258002-es telefonszámra jelentsék be.

Az írásbeli teszt gyakorlására a http//server. kossuth-saujhely.sulinet.hu honlapról példák tölthetők le.