A békebeli időktől, a szabad mozgástól, az egzisztenciális biztonságtól, az individuális fejlődéstől megfosztott fiatalokat ábrázolja a regény, akik a szorongás, a bizonytalanság, az ideiglenesség közvetlen és közvetett megnyilvánulásait produkálják – olvashatjuk egyebek közt Sirbik Attila író St. Euphemia című könyvéről, amelyért Híd Irodalmi Díjban részesült. A mű a Forum Könyvkiadó és a Magvető Könyvkiadó közös kiadásában jelent meg 2014-ben. Sirbik Attila könyve egyebek közt a kilencvenes évek hangulatát eleveníti fel, a Híd Irodalmi Díj kapcsán a szerző felidézte azokat a momentumokat, amelyek motiválták a könyv megírására.
Milyen indíttatásból írtad meg a St. Euphemia című regényt? Vajon ez egy szembenézés a kilencvenes évekkel? Leszámolás a traumákkal?
– A regény a főhős elbeszélt emlékezete, ami fragmentumszerűen, kihagyásokból épül fel. Megélt személyes, gyermekkori, valamint a társadalmi-politikai kontextusból fakadó traumái egyre inkább feloldódnak a kibeszélés által. Így az emlékezetben helyet foglaló mikrotörténetek egymásutánisága egy átfogó történetté formálódik.
Vannak olyan helyzetek, amikor nem dönthetsz. Döntenek helyetted. Van olyan, amikor minden idegszáladdal meg kell feszülnöd és olyan döntéseket kell hoznod, ami a lemondások mellett a legmegfelelőbbnek tűnik. Nyolcszor kaptam behívót a NATO-bombázások idején és annak ellenére, hogy hátra kellett hagynom mindent és mindenkit, barátokat, szerelmet, családot, két évet Pécsett töltöttem, miközben nem tudtam hazamenni Szerbiába, mert vagy azonnal lekapcsoltak volna a határon, vagy nem térhettem volna vissza Magyarországra, le voltak zárva a határok.
Volt egy neurotikus rohamom az égen Szerbia felé elhúzó bombázók láttán egy kövesdi, Pécs-közeli borászatban, ahova a pécsi osztálytársaimmal mentünk ki hétvégén lazulni, amit a fekete öves Bandi nem is értett: ne sz*rjak, mert mit sír a szám, jó nekem itt nem? – és bemosott egy akkorát, hogy átrepültem a teraszajtó üvegén. Aztán másnap az osztályfőnök nem értette, miért vannak az arcomon vágásnyomok attól, hogy most nálunk Szerbiában bombáznak. Ez volt az egyik olyan eset, ami miatt később megtudtam mi a traumáról való tudás traumája. Én akkor ott tisztában voltam azzal, hogy míg én Magyarországon „jól vagyok”, addig számos gyerekkori barátom a háború sújtotta területeken katonáskodik. Például Jenki is, aki a regény második nagy egységének főhőse.
Úgy tudom, hat évig írtad a könyvet. Nehéz volt? Mi okozott nehézséget a megírásában?
– Az, hogy közben szabadúszóként meg kellett élni valamiből, úgy nehéz tiszta fejjel irodalmat írni. Ráadásul az őszinteségnek vannak határai, el kell tűnnöd ahhoz, hogy megszülethessen a szöveg, főként, ha olyan szöveget írsz, ami telis-tele van ambivalenciákkal.
Hogyan élted meg a kilencvenes éveket? Ennyi év után hogyan gondolsz vissza azokra az évekre?
– A kilencvenes éveket „gyerekfejjel” éltem meg, az, hogy hogyan gondolok vissza, azt hiszem benne van a regényben, nyíltan és rejtetten egyaránt. Viszont felnőtt fejjel ébredeztem, amikor elkezdett foglalkoztatni a regény megírásának gondolata. A kétezres évek első felében Újvidéken éltem egy tágas lakásban, aminek a nappalijából közvetlenül rá lehetett látni a lebombázott, kiégett, kiürített, a miloševići időszakban hazugságokat sugárzó Újvidéki Televízió épületére. Egyik éjszaka azt hallucináltam, hogy ég ez az épület és bevilágítja a hálószoba falait is, aztán ebből reggel született egy szöveg, később pedig a délelőtt folyamán, mikor a helyi kisboltba indultam krumplit lopni az ebédhez, kiderült, hogy a szomszéd épület, egy régi polgári ház égett le az éjjel.
Miért St. Euphemia lett a regény címe?
– St. Euphemia az isztriai Rovinj védőszentje, róla nevezték el azt a templomot, amihez több száz lépcső vezet az óvároson keresztül. Ezek kezdeténél, egy gangos sziklaházban nő fel a narrátor. Később, amikor kitör a délszláv háború, ezt a házat elveszik a családtól, személyes és politikai okok miatt. Itt ér össze először ez a két szál, két dimenzió, a családi mítosz és a kőkemény ’90-es évek eleji Jugoszláv politika. Rovinj, a tenger a fiú emlékezetében szépen lassan egy nosztalgikus elvágyódás helyszínévé formálódik. Ugyanakkor többen, többféleképpen értelmezték már a címet, van, aki beleolvassa az eufeimuzmus fogalmát, azt, hogyan lehet a szépirodalom nyelvén elbeszélni a traumákat, a borzalmat, a rútat. Van egy olyan olvasat is, miszerint Euphemia szenvedéstörténete metaforikus értelemben szorosan összekapcsolódik a főhős „szenvedéstörténetével”, aki ugyanúgy, mint Euphemia, részben vagy egészben megússza a vele és körülötte történő eseményeket, már amennyire bármit is meg lehet úszni anélkül, hogy ha testileg nem is, de lelkileg életre szólóan ne sérüljünk.
A műből kiindulva a Buharov fivérek elkészítették a Molytej című kisfilmet. Erre hogyan került sor?
– Szlovéniában még 2009-ben, az Euphemia egy kezdetleges szövegéből készült egy kisjátékfilm a Buharov testvérek rendezésében. Mivel egy koprodukciós szerb–magyar–szlovén alkotásról volt szó, egy kisebb stáb gyűlt össze, ami az ő munkamódszereikhez képest egyértelműen szült némi baráti konfliktust is. Mikor már arra került sor, hogy címet válasszunk a filmnek, nem akartuk, hogy ugyanaz legyen, mint a későbbi regényé, mire Ivan arról kezdett beszélni, olyan nehéz volt elkészíteni ezt a filmet, mint „fingra gombot varrni”, ebből címet még nem tudtunk kerekíteni, de amikor erre rákapcsolódva Antal Géza gyártásvezető, társ forgatókönyvíró hozzáfűzte, hogy bizony nehéz volt, mint „megfejni a molyt”, egyszer csak előpattant a Molytej cím, amiről később Jódal Kálmán, az újvidéki Flash Gordon, író barátom írt egy hosszú elemzést. De ő akkor a film angol nyelvű címét vette alapul, nem is látta, tudta, hogy van magyar is, és a Mothmilkből a fejében anyatejjé deformálódott a fordítás, és a tanulmányát az elapadó anyatejre, az anya hiányára, stb. alapozva írta meg, korrektül, viszont egy jókora félreolvasás eredményeképpen. Vigyázni kell a címekkel, mit olvas bele, vagy mit olvas ki belőlük az ember.
