Egy évvel dr. Bányai János egyetemi tanár, író, irodalomtörténész halála után létrejött a nevét viselő alapítvány. Hogy kik az alapítói, milyen igény hívta életre az alapítványt, honnan, kitől indult az alapítvány létrehozásának az ötlete, arról az alapítókat: Lovas Ildikót, Hajnal Jenőt és Szűcs Balázst kérdeztük.
Hajnal Jenő: Nagyra becsült tanárunk, dr. Bányai János akadémikus, kritikus, irodalomtudós, prózaíró, szerkesztő, egyetemi tanár szellemi örökségének megőrzéséért, gondozásáért, ápolásáért és továbbörökítéséért Szűcs Balázs, az örökösök képviselője, valamint Lovas Ildikó író és jómagam (mi mindketten a tanítványai voltunk) hoztuk létre a Bányai János Irodalmi Alapítványt. Olyan szellemi és tárgyi örökség maradt utána az utókorra, amely mindenképp megérdemli a törődést, ez már a tanár úr halála utáni napokban megfogalmazódott a részünkről, és ebben a család is támogatott bennünket – közös tehát az igény és az ötlet, amely egymást erősítve született. Terveink szerint a bácsfeketehegyi szülőház emlékházként működik majd, emléket állítva Bányai János irodalmi, kritikusi és tanári munkásságának, maga az alapítvány pedig tudományos igényű szellemi műhelyként kívánja ápolni a tanár úr életművének örökségét és segíteni az életmű érvényesülését a magyar és a nemzetközi kulturális életben.
Mikor volt az alakuló ülés, ki lett az elnöke és milyen forrásokból fog működni?
Szűcs Balázs: Az alapítók a vajdasági magyar könyv és olvasás napját, március 29-ét, Kosztolányi Dezső születésnapját választották az Alapítvány alakuló ülésének napjává, ez természetesen jelképes is. Az elnök én lettem, ennek kettős oka van, az egyik – gondolom, logikus döntés –, hogy jogászként végeztem az Újvidéki Egyetemen, a másik ok pedig, aminek lehet közvetlen köze, de nem kell lennie, Bányai János unokaöccse vagyok, ismerem a könyvtárát, a feketicsi családi házat, nála laktam újvidéki egyetemistaként, tudom, mit jelent lábujjhegyen járkálni, amikor kopog az írógép. Emberi, szakmai döntés eredménye, hogy én lettem az alapítvány elnöke, de kihívás is: megfelelni Bányai Jánosnak sosem volt könnyű feladat, a nevét viselő alapítvány pedig fokozottan ezt követeli meg.
Az Alapítvány forrásait természetesen az Alapító okiratban határoztuk meg: az Alapítvány vagyona önkéntes és egyéb adományokból, ajándékokból, pénzügyi támogatásokból, hagyatékokból, betéti kamatokból, bérleti díjakból, szerzői jogokból, osztalékokból és egyéb bevételekből származhat a törvénnyel összhangban.
Milyen terveket fogalmaztak meg? Milyen célkitűzései vannak? Kiket céloztak meg és milyen programokkal?
Sz. B.: Először is a család nevében megköszönném Lovas Ildikónak és Hajnal Jenőnek az Alapítvány létrejöttét, méltó emléket állítva ezzel Bányai Jánosnak. Az Alapítvány céljait megfogalmaztuk az alapító okiratban, a tervek természetesen ezekhez igazodnak majd. Nem szeretném szó szerint idézni, de a pontosság kedvéért mégis az alapító okiratból idézek, a teljesség igénye nélkül, inkább tájékoztató jelleggel: alapvető cél természetesen a 2016-ban elhunyt akadémikus, kritikus, irodalomtudós, prózaíró, szerkesztő, egyetemi tanár szellemi örökségét megőrizve, gondozva, ápolva és továbbörökítve segítse a vajdasági magyar irodalom és kultúra feltárását, ápolását és fejlesztését, valamint a felnövekvő nemzedék irodalmi műveltségének formálását az olvasás és írás népszerűsítésével.
Továbbá tudományos igényű szellemi műhelyként ápolja Bányai János életművének örökségét és segíti az életmű érvényesülését a magyar és a nemzetközi kulturális életben, segítve a vajdasági magyar irodalom és a hozzá kapcsolódó társművészetek (képzőművészet, színház- és filmművészet, zene) értékeinek bemutatását, népszerűsítését, ami útmutató lehet mindazok számára, akik a közösségi érdekű alkotómunkát tekintik hivatásuknak.
A tervek között szerepelnek jelentős irodalmi tematikájú rendezvények: évfordulók, megemlékezések, szerzői esetek, felolvasások, irodalmi műsorok, könyvbemutatók, koncertek, felolvasószínpad, rendhagyó irodalomórák és irodalmi vetélkedők, irodalmi táborok, irodalombarát-köri rendezvények tartása, valamint tanulmányutak szervezése és egyéb eszközök felhasználása a vajdasági magyar kultúra, azon belül is az irodalom ismertetésére és terjesztésére.
Emellett a kultúra társadalmi beágyazottságának, társadalom-lélektani, történeti és szellemtörténeti, szociológiai összefüggéseinek, mechanizmusainak, jelenségeinek a vizsgálata, szakmai konferenciák, kerekasztal-beszélgetések, előadások szervezése és befogadása. Kutatási témakörökbe vágó műveknek, illetve a lebonyolításában folyó kutatások eredményeinek a megjelentetése kiadványok, könyvek és más médiahordozók formájában. Együttműködés a hasonló profilú hazai és külföldi intézményekkel és nemzetközi szakmai szervezetekkel, közös kutatások beindítása és hazai, illetve nemzetközi konferenciák, műhelybeszélgetések szervezése. Együttműködés a hazai és külföldi, illetve nemzetközi szakmai, a magyar irodalmat bemutató szervezetekkel, társintézményekkel, tudományos műhelyekkel és alkotókkal a Kárpát-medencében és a nagyvilágban. A vajdasági magyar irodalom és művészet hazai és külföldi fesztiválokon való megjelenésének, illetve a magyar és a külföldi irodalom hazai bemutatásának elősegítése. Együttműködés a nemzetközi könyvszakmai szervezetekkel, bemutatók, rendezvények szervezése. Fiatal tehetségek felkarolása és bemutatkozásuk elősegítése.
A Vajdaságban élő vagy irodalmi munkásságukkal ide kötődő olyan tehetséges fiatal, harmincötödik életévüket be nem töltött írók, költők, irodalmárok, kritikusok, fordítók tevékenységének pénzjutalommal járó elismerése (Bányai János Irodalmi Díj), akik műveikkel e táj szellemiségének megőrzését, ápolását, fennmaradását, új értékekkel való gyarapítását szolgálják.
A fent említett célok és tervek egyértelműen egy széles kört céloznak meg. Aki érdeklődik a vajdasági és az egyetemes magyar irodalom és más művészetek iránt, az minden bizonnyal megtalálja magát az említett célokban, tervekben.
Dr. Bányai János egyetemi tanárként a fiatal bölcsészekkel foglalkozott, az alapítvány tovább viszi valamilyen formában a tanár úr egyetemi tanárként tanúsított elhivatottságát a fiatalok irányába?
Lovas Ildikó: Bányai tanár úr a vajdasági magyar irodalommal foglalkozott, ez volt az élete. Nem lett volna teljes ez az élet, ha nincs benne tudás, nyitottság, kapcsolatrendszer, együttműködés, elmélyült odafigyelés Budapest és Belgrád irányába – a két főváros nevével a legegyszerűbb elmagyarázni azt, mire gondolok, hiszen nem „szabad világban”, hanem diktatúrában éltünk, az ő életének, pályájának meghatározó részében is így volt, a tanár úr persze erről minden bizonnyal másként vélekedett, azonban mindez nem kisebbíti, hanem kidomborítja életművének nagyszerűségét és fontosságát. A vajdasági magyar irodalommal foglalkozott, irodalmárokat nevelt, szerkesztőket, írókat, kritikusokat. Erre volt tekintete, ez érdekelte: az irodalom. Pontosabban: a vajdasági magyar irodalom, beágyazva két világ, két irodalom közé. Éppen úgy, mint a nemzeti közösség, a vajdasági magyarság. Ezt akarta megértetni, megérteni, tanulmányozni, de nem bezárkózva, hanem a nemzeti irodalmak hatásainak, irányainak figyelembe vételével.
Ezt a mélységre törekvést, a szakma iránti alázatot, a szakmai teljesség iránti elkötelezettséget mindenképpen zászlajára tűzi a tanár úr nevét viselő alapítvány.
Irodalmi alapítványokban nem dúskálunk itt Vajdaságban. Az alapítványi forma hogyan tudja az irodalommal való foglalkozást, az irodalommal foglalkozókat támogatni? Kívánnak-e valamiféle űrt betölteni a vajdasági irodalmi életben ezzel az alapítvánnyal?
L. I.: Olyan űrt is szeretnénk betölteni, ami lehetetlen: Bányai János jelenlétét. Gondolatai, szövegei, kritikái, a vele való beszélgetések pótolhatatlanok. Nagysága a vajdasági magyar irodalomban kivételes. Ez nem azt jelenti és soha nem is jelentette azt, hogy egyet kellett érteni vele. Az irodalomnak – művészetnek, kultúrának – és az arról való gondolkodásnak nem az a lényege, hogy ugyanazt gondoljuk. Viszont kell lennie egy iránynak, értékrendnek, stratégiának, ami mentén az alkotói energiák szabadon működnek. Bányai János vezetője volt a vajdasági magyari irodalmi életnek, egy időben első számú vezetője, és nem volt lágy kenyér, biztos tévedett, hibázott is. De óriásit alkotott, intézményes szempontból is.
Előfordult, nem is egyszer, hogy nem értettem vele egyet, de az valami fantasztikus volt, ahogyan az én elképzelésemről elgondolkodva abban pótolta a hiányosságokat. Erre csak a legnagyobbak képesek. Segített fejlődni és mindig hagyta, hogy önmagam legyek. A jelen felől szemlélve úgy tűnik, létezik egy űr, amit éppen a tanár úr nevével fémjelzett alapítványnak kell betöltenie. Ez nem lehetetlen és nem is újdonság a világban.
Az alapítvány konkrét programokat hirdet meg, amelyekre várják majd a jelentkezőket, vagy az irodalommal kapcsolatos ötleteikkel jelentkezhetnek az alapítványnál az érdeklődők?
H. J.: Természetesen mindkét együttműködési forma nemcsak lehetséges, hanem ajánlatos is. Az alapítvány jelentős irodalmi tematikájú rendezvényekkel, valamint tanulmányutak szervezésével és egyéb eszközök felhasználásával is igyekszik majd a vajdasági magyar kultúra, azon belül is az irodalom ismertetésére, terjesztésére. Mindez nehezen elképzelhető egy nyitott és minden értékteremtésre odafigyelő elkötelezettség nélkül. A kapcsolatépítés épp ezért tágas mozgásteret igényel, és egyebek között a vajdasági magyar irodalom és művészet hazai és külföldi fesztiválokon való megjelenését, illetve a magyar és a külföldi irodalom hazai bemutatásának elősegítését, a folyamatos együttműködést is jelenti majd.
Az, hogy az alapítvány dr. Bányai János nevét viseli, egyértelműen az egy éve elhunyt tanár, író iránti tiszteletadás jele, de emellett mi az, ami miatt éppen az ő nevéhez kapcsolódóan jött létre az alapítvány?
L.I.: Néhány éve a tanár úr rám parancsolt, hogy menjek el egy feketicsi rendezvényre. Megmutatta a családi házat, ahonnan indult az élete, szétnézett a feketicsi utcákon. Mondani semmi különöset nem mondott, sosem volt bőbeszédű. Ismerve őt, távolságtartását, ez a gesztus meglepő volt, megtisztelő és elgondolkodtató. De nem volt min gondolkodni, ebben nem volt üzenet. Egyszerűen csak elérkeztem oda, hogy megmutatott valamit abból, ami az ő számára fontos. Az irodalmon túl, a földi jelenlétben. Ez a nap mélyen megmaradt bennem. Persze a rendezvényen már az irodalomról beszélgettünk. Elmondta, hogy feltétel mindig van: a legmagasabb színvonal és kellő nyitottság – azt hiszem, ez az alapítványra is jellemző lesz. Nem lehet vezérelv sem a kizárólagosság, sem a középszerűség.
Nagyon hálás vagyok Bányai János tanár úr családjának, hogy nem volt olyan pillanat, amikor ezt nem közösen akartuk volna, amikor nem azt éreztem, éreztük mi, akik létrehoztuk ezt az alapítványt, hogy a vajdasági irodalom egyik legnagyobb alakjának nem emléke, hanem munkájának folytatása. Élő emlékezet, de nem megkövült, mert azt a tanár úr nem viselné el.
A tisztelet mellett ezért viseli a nevét: nem azt kell csinálni, ami volt, hanem azt kell segíteni, ami lesz. Az irodalom élő szövet, alakul, formálódik. Ugyanakkor annak is elérkezett az ideje, hogy minden tehertől mentesen újraértelmezzük vagy újraírjuk vagy más fénytörésben szemléljük a vajdasági, mint az egyetemes magyar irodalom részének történetét.
Sz. B.: A bácsfeketehegyi szülőház emlékházként fog működni a helyi Feketics Művelődési Egyesületet gondozásában, emléket állítva Bányai János irodalmi, kritikusi és tanári munkásságának, de a vajdasági magyar vonatkozású irodalmi emlékházakkal kapcsolatos szakmai feladatok koordinálása és szakmai tanácsadás is az alapítvány vállalásai közé tartozik. Emellett a Bányai János Emlékház adottságait kihasználó, széleskörű kulturális és közművelődési tevékenység folytatása is célunk, az intézmény jellegének megfelelően az élő magyar irodalom rendezvényeinek és az ahhoz közel álló képzőművészeti, zenei, színházi eseményeknek.
A Magyar Nemzeti Tanács milyen formában kapcsolódik, illetve kapcsolódik-e az alapítványhoz?
H. J.: A Magyar Nemzeti Tanács mint minden ilyen jellegű kezdeményezést, így ezt is nagyon fontosnak tartja, és az alapítvány programjait támogatási rendszerében a többi hasonló szerveződési forma támogatásához hasonlóan – ha erre igény mutatkozik – segíteni fogja. Úgy gondolom, hogy a fiatal tehetségek felkarolása és bemutatkozásuk elősegítése önmagában is megérdemli a Magyar Nemzeti Tanács odafigyelését. Mint ahogy az is, hogy várhatóan a bácsfeketehegyi szülőház adottságait kihasználva benne a jövőben széleskörű kulturális és közművelődési tevékenység is folyik majd, és hogy az alapítvány alaptevékenységéhez egy szakkönyvtár működtetése is kapcsolódik.
