A repülő Vucsidol, mint tudvalevő, három fiatal író irodalmi szárnybontogatása. Csáth Géza, Munk Artúr és Havas Emil húsz év körüliek voltak, amikor megírták. Akkoriban a könyv valójában novellánként, sorozatban jelent meg a Bácskai Hírlapban, mindez a távoli ezerkilencszázas évek első dekádjában. Azt mondják, e regény sikere buzdította Csáthot a további írásra.
A könyv története lokális vonatkozású, létező történelmi személyeket is megelevenít, s mindemellett meseszövésű és szatirikus. Az akkori három fiatal író erősen érezteti benne a provincializmusból való kitörés erőfeszítéseit.
A regényt azóta többször kiadták, 1997-ben Tilly Róbert fordításában szerbül jelent meg, újonnan pedig horvátul is, a Horvát Akadémiai Társaság kiadásában. Valóban dicséretes, hogy magyar szerzők művei horvátul is olvashatók, és persze nagyon jó lenne, ha ez visszafelé is működhetne. A Leteći Vučidolt, azaz a A repülő Vucsidol horvát fordítását szintén Tilly Róbert készítette, vele beszélgettem többek között arról is, hogy várható-e újabb magyar mű megjelenése horvátul. Először viszont A repülő Vucsidol történetét boncolgattuk:
– A nyolcvanas években néhai Petar Vukov, a Rukovet akkori igazgatójának példánya került kezembe. A repülő Vucsidol valójában Szárits János első repüléséről szól. Egy humoros történet, amely egyben némileg sci-fi is, mivel az első repülésre végül is csak több év múlva került sor. Szárits János, illetve Ivan Sarić bunyevác feltalálót a könyvben Stipan Franciškovićnak hívják, más szereplők viszont eredeti névvel szerepelnek: Károly bíró akkori és Lazar Mamužić későbbi polgármester immár történelmi személyek. Ami engem igazán meglepett a történetben, hogy ezek a fiatal újságírók igencsak kíméletlenül kritizálták a hatalmat, természetesen a mohóságot írták számlájukra. Ez esetben például azt, hogy ellopták Szárits János kis repülőjét. A bosszú már-már átnyúlik a sci-fibe, a vége pedig happy end: megbeszélik, hogy a repülő a város tulajdona lesz, de Szárits János repülhet. Ami érdekes, hogy a végén a felszállás részletei nincsenek leírva, nem is jelent meg, mivel az írók akkorra elmentek Budapestre az egyetemre, így a történet valamelyest befejezetlen maradt. Ami szintén érdekes a könyvben, az a kisvárosi lét megjelenítése, az a fajta mentalitás, ami ma is érződik. Szinte örök érvényű, hogy a vezetőség a hétköznapi embereket ott gátolja, ahol csak lehet. A könyvben is fukarkodnak a pénzzel, amikor pedig valaki valami világszínvonalút alkot, azt ellopják tőle. A helyzet azóta sem változott, egyvalamiben azonban mégis. Akkoriban legalább toleránsabbak voltak, nem kötöttek bele azokba az írásokba, amelyek őket kritizálják – mondta, és szólt a könyv fordításának történetéről is.
– Fordítóként ez engem nagyon érdekelt. A repülő Vucsidolt kivonatosan Dévavári Zoltán 1977-ben jelentette meg az Életjelben. Petar Vukov tervezte lefordítani, ebben sajnos meggátolta a halála, akárcsak Slavko Matkovićot is. Végül a Rukovetben 1997-ben jelent meg szerbül, az én fordításomban. Ami nem hagyott nyugodni, hogy akkor nem tudtam megjeleníteni a dialektusbeli különbséget. Az úri osztályhoz tartozó városvezetőség ugyanis magyarul beszélt, Szárits János és a körülötte élők pedig horvátul, vagyis úgymond ikavicás bunyevácul. Most a horvát fordításban ezt úgy oldottam meg, hogy az egyszerű népeknél meghagytam ennek a tájszólásnak az írott formáját, a városvezetők, a hatalom emberei azonban horvát irodalmi nyelven szólalnak meg – fejtette ki, és hozzátette, hogy további magyar könyveket is tervez horvátra fordítani, legközelebb szintén Csáth Gézát, A varázsló kertjét. Addig is a Leteci Vučidol mindenképpen egy jó kis nyár végi olvasnivaló, megvásárolható a Danilo Kiš könyvboltban, és kikölcsönözhető a Szabadkai Városi Könyvtárból is.
