A kölcsönösség színpadtere – Délszláv drámairodalom a vajdasági magyar színpadokon (1945–1985) című könyvet szombaton délután mutatják be a Sterija Játékokon. A bemutató kapcsán a tanárnő elmondta, hogy 2008-ban megkapta a Vajdasági Színházi Múzeum életműdíját, és a díj mellé egy kiadvány is párosul, amely most készült el.
– Ez a könyv úgy állt össze, hogy a kapcsolattörténeti munkáimat számba vettem és kibővítettem. A kapcsolatokat nagyon fontosnak találom, mivel engem úgy neveltek, hogy az embereket tulajdonságuk alapján tudjuk megkülönböztetni: vannak tisztességes és a nem tisztességes emberek. Minden más megkülönböztetés teljesen felesleges, én megpróbálok a mai napig ebben a szellemben viszonyulni a dolgokhoz, és így élni. Ezt a fajta nevelést nemcsak a szüleimtől kaptam, hanem a gyermekkorom zombori környezetétől, a szülőházam környékétől, az ún. Felsővárostól. Ezen a helyen szerb, magyar és bunyevác gyerekek játszottak együtt, és a különbözőségek iránti kötödés, valamint a kölcsönös tisztelet igénye már korán kialakult bennem – mondta dr.Káich Katalin.
A tanárnő kifejtette, hogy mindig arra törekedett az életben, hogy pozitív példákat mutasson az embereknek, mert a negatív példákból nem tanulnak.
– A kapcsolatokban is mindig a pozitívumokat igyekszem hangsúlyozni. Ahhoz, hogy egy többnemzetiségű környezetben így lehessen élni, meg kell ismerni a másikat. Az emberek közötti viszonyban is az a lényeg, hogy a másikat elfogadni, szeretni és tisztelni kell. Ezt csak úgy lehet véghezvinni, ha az ember saját magát elfogadja és szereti, s akkor méltósággal tud a külvilág felé viselkedni. Nemcsak nemzeti és vallási önazonosság-tudat létezik, hanem az embernek mint Isten teremtményének az önazonosság-tudata is. Ha az emberekben ez hatványozottabban jelen lenne, akkor sokkal kevesebb problémánk lenne egymással – mutatott rá beszélgetőtársunk.
– Az egymás megismerése és a színházkapcsolat-történeti munkáim pontosan azért jöttek létre, hogy ezen kapcsolatok révén megismerjük egymást, és az olvasókat megismertessem a múltunkkal. Szeretném bebizonyítani, hogy igenis lehetséges pozitív kapcsolatokat építeni, és ezekből a kapcsolatokból az egész közösségnek haszna származik. A tudás és ismeretanyag megszerzése nagyon fontos, ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni. Az ember rengeteg szép dologból kimarad, ha kapcsolataiban a vallás, a nem, a hit vagy a nemzetiség szerint különbséget tesz. Mikor valaki megszületik, akkor nem választja ki, hogy milyen anyanyelvű lesz, hogy meg lesz-e keresztelve, vagy hogy milyen nemű lesz. Ezeket a dolgokat az életünkkel egyetemben ajándékba kaptuk. Ez a mondanivalója ennek a kapcsolattörténeti könyvnek, amelynek első fele színháztörténelemmel foglalkozik, a másik felében pedig a volt diákjaim és mások mondják el a véleményüket rólam. Nagyon büszke vagyok a tanítványaimra, akik olyan úton indultak el, amely egy napon oda vezeti őket, hogy őróluk is írjanak – fejtette ki a tanárnő.
Dr. Káich Katalin szerteágazó életművét dr. Gábrity Molnár Irén, dr. Horváth Futó Hargita, dr. Hózsa Éva, dr. Ispánovics Csapó Julianna, dr. Josip Ivanović, Zoran Maksimović, dr. Németh Ferenc, Samu János Vilmos, dr. Silling István és dr. Sirató Ildikó méltatta a könyvben.
Mivel életműdíj kapcsán megjelent könyvről van szó, dr. Káich Katalin életrajza mellett az utazásairól készült fényképek is helyet kaptak a kiadványban. A professor emeritusi címet elnyerő nyugalmazott tanárnő életszemléletében elengedhetetlen az egymás megismerése iránti törekvés, ezért ragaszkodott hozzá, hogy a kiadvány magyar és szerb nyelvű legyen.
