Kontra Ferenc (Dávid Csilla felvétele)
Kontra Ferenc író, lapunk Kilátó mellékletének szerkesztője a héten vette át Zomborban a Dunatáji Herceg János Napok záró rendezvényén a Herceg János Irodalmi Díjat.
Mit jelent számodra a Herceg János-díj, amely egy vajdasági író nevéhez, szellemiségéhez kötődik, egy olyan íróhoz, aki 20 éve hunyt el, sokak személyes ismerőse volt, akinek írásai abból a valóságból táplálkoztak, amelyet mi is megéltünk. Milyen személyes kapcsolat fűzött hozzá, és milyen irodalmi rokonság fűz hozzá?
– Ez a díj engem most újra hazahozott. Jelentősége van, mert azok kapják meg, akik térségünkről írnak, az itteni emberek és történeteik jelennek meg a könyveikben. Lényeges az is, hogy éppen Herceg Jánosról van szó, akit gyerekkoromtól ismertem. Kiskőszegi háza néhány kilométerre volt a nagyszüleim vörösmarti házától. Családunk régi barátjának számított. Könyvei ott sorakoztak a polcunkon. Jellemző módon valamennyit a nagyanyámnak dedikálta. És ő biztatta Baranyai Júliát a Vízbe vesző nyomokon című művelődéstörténeti munka megírására.
A Dunatáji Herceg János Napokkal emlékét példamutatóan ápolják, de ez a modern, kortárs vajdasági irodalmi alkotások, teljesítmény előtti tisztelgés is. Mi az, ami ezt a díjat különlegessé, értékessé teszi?
– Arra hívja fel a figyelmet, hogy nem csak a saját könyveink fontosak. A díj most eszembe juttatja, hogy magam is nemzedékeket kötök össze. Hercegre volt ez jellemző, hogy írt az elődeiről, ugyanakkor a pályakezdők munkáit is figyelemmel kísérte, nem is akadt kivétel, mindenkinek segített, hogy első munkáik megjelenjenek. Ezt már én is elmondhatom magamról.
Mennyire él az emlékezetünkben Herceg János?
– Herceg János életműve már egy ideje a felejtés fázisában van. Leginkább a művek újrakiadása tartaná ébren. Legutóbb az Életjel tett egy jelentős gesztust, amikor megjelentette első novelláskötetét, a Viharbant hasonmás kiadásban. A legfeltűnőbb hiány, hogy sosem készült egy szélesebb közönségnek szánt „best of”. Válogatott novellákra gondolok. Talán ebben volt a legerősebb, nyilván a mai olvasók is örömmel olvasnák, azt is mondhatnám, az újdonság erejével hatnának, hiszen a legutóbbi „összes” 1986-ban jelent meg. Csáth és Kosztolányi novellái is folyamatosan kint vannak a könyvesboltok kirakatában, legalább ötévente kiadnak valamit tőlük. A kollektív amnézia ellen ez a legjobb orvosság.
