A tárlat a tradicionális népélet megközelítésére törekszik. A kiváló fotók elsősorban a tárgyakat használó embert mutatják be. Felelevenednek általuk a régi zentai mesterségek, a zentai iparosság és a paraszti világ emlékei.
Aranyvasárnap nyitották meg Zentán a Városi Múzeumban a Mesterségem címere elnevezésű karácsonyi néprajzi kiállítást. A fotókból összeállított tárlat a dolgozó emberen keresztül a hagyományos zentai mesterségeket, a népéletet villantja fel előttünk. A kiállítást dr. Bárkányi Ildikó néprajzkutató, a szegedi Móra Ferenc Múzeum néprajzi osztályának vezetője nyitotta meg, és arról az elmúlt két évszázadról adott áttekintőt, melybe a fényképek visszavisznek bennünket:
– A fénykép csodálatos dolog, hiszen múló pillanatokat örökít meg, és olyan emberi alakokat idéz elénk, amilyeneket ma már nem láthatunk. A tárlat tükrözi, hogy Zenta folyóparti település, ahol a halászat kiemelt jelentőségű volt, hiszen a halászat több fotón is megjelenik. A 18. század közepétől a halászat szabad joga volt a zentai polgároknak, és ez jelentős jövedelmi forrást jelentett. Csak a 19. század elején korlátozták ezt a jogot, innentől kezdve jelentek meg itt is a halászati bérlők, akik egy-egy folyószakasz bérletét megfizetve saját maguknak tartották fenn a zsákmányt. A halászat gazdag tárgyi világát, hagyományait láthatjuk a fotókon.
– Ugyanígy a régi zentai foglalkozások, mesterségek közül azok is megjelennek a fényképeken, melyek a paraszti világhoz, a gazdálkodáshoz, a határ használatához kötődnek. Zenta életében a 18. század végétől egészen a 19. század végéig a szilaj állattartás rendkívül jelentős volt. Zenta határa a 18. század végén 8900 katasztrális hold szántó volt, és ez azt is jelenti, hogy a hatalmas határnak nagyobb részét az állatok tartásával hasznosították. Ezeken a legelőkön marhát, lovat és főként juhot tartottak. A juhászatról és a szilaj pásztorok életéről szintén láthatunk fotókat. A zentaiak másik jelentős mestersége a gabonatermesztés volt. Ezen a téren nagy változások következtek be a 19. század folyamán, hiszen míg korábban a szántó alig közelítette meg a 9000 katasztrális holdat, egy évszázaddal később, a 19. század végén már 56 000 holdra nőtt a szántóterület. A legelők feltörésével előtérbe került a gabonatermesztés, főleg a búzatermesztés. Ez kihatott egy másik mesterség alakulására, mégpedig a molnáriparnak, a malmoknak a fejlődésére. Erről is láthatunk több fényképet, amelyek közül néhány a kapásnövények termesztéséről is tanúskodik.
– A kiállítás másik vonulata a zentai iparosság megjelenítése. Az iparosok már a 18. század végén is nagyon vékony, de fontos rétegét alkották Zenta társadalmának. Az iparosvilág erősebbé a 19. század elején válhatott, amikor 1815-ben megalakultak a városban az első céhek. Ezeket a csizmadiák, a szűcsök, a takácsok, a kovácsok és az ácsok alkották, majd jó tíz-tizenöt év leforgása alatt csatlakoztak hozzájuk a lakatosok, az asztalosok, az üvegesek és az esztergályosok. Meg kell azonban említeni, hogy Zentán nem sokáig virágoztak a céhek, ugyanis későn alakultak meg, és a céhes rendszer felbomlása Zentát is érintette. A 19. század hetvenes éveitől szerepüket az ipartestületek vették át. Jelentőssé vált a fafeldolgozó ipar, mely a Tiszán úsztatott fa feldolgozását is jelentette, a malomipar, a kender feldolgozása, de a takácsok, a kötélgyártók mestersége is nagy jelentőséget kapott. A 19. század közepétől ezekhez a környezettől függő mesterségekhez csatlakoztak olyan polgárias igényeket kielégítő mesterségek, mint a fésűkészítőké, a mézeskalácsosoké, vagy a 20. század elejétől azok a polgárias iparok, melyek a polgárság, a divat iránti igényt is kielégítették, így a hímzőké, a szabóké, a kalaposmestereké. A sajátos házi iparok is kialakultak és fennmaradtak a városban, így a kosárfonás, a hálókötés, a tarhonyakészítés. Zentán a 20. század közepéig virágoztak a hagyományos és részben polgári kisiparok, utána a megváltozott ipari és társadalmi körülmények miatt egyre több mesterség merült feledésbe. Mégis az 1950-es évekig a hagyományos kisiparok jeles képviselői megtalálhatók voltak a zentai üzletekben, a piacokon és a vásárokon.
– A tárlat komoly történelmet vonultat a fel. Én nagyon remélem, hogy ezzel talán közelebb hozzuk a gyerekekhez azt az elmúlt két évszázadot, melynek az utolsó nyomait a bemutatott fotókon láthatjuk – mondta a szegedi néprajzkutató.
A tárlatot Nagy Abonyi Ágnes, a zentai városi Múzeum néprajzkutató-muzeológusa rendezte. A kiállítás január 20-áig látogatható.
