Jó döntésnek bizonyult az idén egy nappal előbb elindulni Sopronba. Egyszerűen képtelenség kilenc órát egyfolytában utazni – úgy, hogy Budapesten loholsz át a Nyugatiból a Keletibe –, aztán pedig lelkesen részt venni mindenféle programon. Szóval jól tettem, hogy már kedden elindultam a hűség városába, így a VOLT Fesztivál nyitónapján már délután fél háromkor élvezhettem Badár Sándor síelős meg motoros élményeit. Mivel minderre a Szőke Ciklon nevezetű Sörénában került sor, szerintem bűn lett volna meg nem kóstolni rögtön az első megfelelőnek bizonyuló pillanatban a már sokat emlegetett Szőke Ciklont. Azt azért hozzá kell tennem, eszembe sem jutott, hogy majd kellemes élmény lesz eme citromos nedű, aztán hogy, hogy nem: a soproniak tudnak valamit, a kedvenc italom soraiban üdvözölhetem most már ezt a frissítő nyári italt. Badár után azonnal az MKB Aréna felé vettem az irányt, hatkor ugyanis ott VOLT a fesztivál hivatalos megnyitója, Ákos koncertje volt, akinek egyben a turnézáró állomása is Sopron, eme fesztivál lett. Tíz óra is elmúlt, mire vége lett a koncertnek. Az aznap éjjel esős, viharos volt, szerencsére az egyetlen a fesztivál alatt. A Franz Ferdinand nagyszínpados fellépése előtt a zenekar tagja is a 30Y koncertjére bulizott, előtte meg bebicajoztak a városba. Tudnak élni.
A csütörtöki napot is Kőhalmi Zoltán nyitotta meg, mármint a fesztiválon. Előtte, reggel fél nyolckor átugrottam Győrbe, mondván, majd alszom, amikor már nem lesz dolgom a világban, s sétáltam egyet az édes keksz városában is. Visszafelé VOLT szerencsém a különjárattal utazni, amelyre 220 forintos, kedvezményes pótjegyet kötelezően váltani kellett, de nem volt tömeg a vonaton. De ért egy még kellemesebb élmény is. Egyszer csak megjelentek a Soproni-lányok, és egy-egy Szőke Ciklont nyomtak az utasok kezébe. Ejha!
Utólag a csütörtöki napot kell megjelölnöm a legtartalmasabbnak, hiszen a Poncichter negyedben, ahol nagyon finom, helyi jellegű borokat lehetett kóstolni, inni, Lukács Szabolcs, aki egy étteremben dolgozik Sopronban, a borkultúráról tartott előadást. Ezeken a fesztiválokon mindenképpen érdemes ezeket a pillanatokat is megragadni. Olyan eszméletlen élmény tud lenni fesztiválos környezetben előadást hallgatni, miközben töltögetik poharadba a bort, amelyről beszélnek. Összeszorul a szívem még most is.
A csütörtök estének mindenképpen két meghatározó pillanata volt. Az egyik a Subscribe-koncert az MTV Pop-Rock Arénában, a másik természetesen a Limp Bizkit-koncert a nagyszínpadon. Remegett a láb és eltűnt a hang az est végére.
Másnap nehezebben is ment az ébredés, de fél egyre már a Pesti Est zárt színpadán Ákos Krúdy-felolvasó – kivételesen – délutánján ücsörögtünk, sokan. Eszméletlenül szórakoztató volt. Még fáradtan is oda tudott figyelni a közönség, Ákos nagyon érdekesen mondta fel a történeteket.
A harmadik nap dumaszínházasa, Kovács András Péter a győztes az idei fesztiválon. Számomra ő hozta a legjobb formáját, természetesen nem tagadom, hogy a másnapi Kiss Ádám-os szövegelést vártam a legjobban. Neki azonban nem volt szerencséje, dumája közben egyfolytában hangoltak a nagyszínpadon, így a hátul álló közönség semmit nem hallott a poénjaiból, ami viszont eljutott hozzánk, nem ütött akkorát, amekkorát kellett volna.
A pénteki szülinapos Tankcsapda-koncertet megelőzte egy üveg soproni leányka s néhány zsíros kenyér lila hagymával.
A fesztivál zárónapjától a soproniak hihetetlenül féltek, templomok, gyülekezetek tiltakoztak Marilyn Manson fellépése ellen, az emberek összesúgtak az utcán, félve kérdezték, megnézem-e. Igaz ugyan, hogy vártam a fellépést, de előtte még kitárt lélekkel hallgattam Péterfy Borit és a Love Bandet, feltéve a kérdést, minek is a szerelem.
Sopronban egyébként a VOLT Fesztivál ideje alatt is zajlott az Ünnepi hetek programja, így az a generáció, aki nem talált magának megfelelő programot a fesztiválon – ami igen nehéz küldetésnek bizonyult –, kinézhetett a Fő térre, ahol például szombaton este musicalestet tartottak. Vikidál, Sasvári, Makó, Keresztes énekelték az ismert dallamokat.
Ha nem lett volna a fesztivál első három napja olyan jó, tartalmas, izgalmas, mint amennyire az volt, akkor bizony nagyon csalódottan ültem volna vasárnap reggel a hatórási vonaton. Marilyn Manson koncertje ugyanis – amin annak ellenére, hogy rettegtek tőle, 25 ezren voltak, megdőlt a nézőszámrekord és kitették a Lővérek kemping elé a megtelt táblát – nagyon gyenge volt. A show, amire számítottam, elmaradt, Manson alig-alig énekelt, köpködte a beazonosíthatatlan italt a szájából, nyúlkált a hátsó részébe, elfelejtette dalainak szövegét. Ennél talán többet érdemelt volna a fesztivál közönsége. Bár tény, hogy ez egy kívülálló véleménye, számos Manson-rajongónak, akik megjelentek a fesztiválon, remélhetőleg meghatározóbb élményt jelentett.
Summa summarum, az idén is jó VOLT, az idén is más VOLT és az idén is MEGÉRTE.
A rendszerváltás pillanatait megörökítő fotókiállításról még nem is szóltam, nem beszélve a Trabantokról, amelyeket a fesztivál helyszínen festettek át kortárs művészek.
S annyi minden volt még...
Szeretet jellemezte a fesztivált, 400 adag vért adtak a fesztiválozók, segítették egymást, ahol tudták. Hetvenkilencezren, tizenhetedszer.
