Tóth Tamás szabadkai fotográfiaszerető és fényképezni tudó programozó negyedik önálló fotókiállításával szubjektíven dokumentálta, hogy milyen is a kötelező katonai szolgálat ma Szerbiában. Július 9-én kerültek a nagyméretű fényképek az újvidéki hadseregotthon kerítésére (a Duna utca és a Belgrádi sétány kereszteződése) és egy hónapig lesz látható a sorozat.
Ezt látni kell. Ha voltunk valaha katonák, akkor azért, ha nem, akkor azért. Ha tudunk fotózni, akkor azért, ha nem, akkor azért. Tamástól lehet tanulni. Jó szeme van. Az ultraszéles látószögű objektívet, amivel a kiállításanyag legnagyobb része készült, jobban tudja használni, mint én. Azt szokta mondani, hogy a legtöbbet tőlem tanult és hogy az első önálló kiállításra a dicsérő szavaim buzdították. Számomra ez megtisztelő és örömteli dolog. De most már én többet tanulok tőle! Éleslátást, precíz kompozíciót, közvetlenséget, életkedvet.
Ez mind látható Tóth Tamás Hat hónap című fotósorozatában. Sikerült elérnie, hogy egyáltalán fotózhassa a „hadititkokat”, aztán tüzesen körbejárta a már előre megálmodott témát. Emlékszem, le akartam beszélni Tamást a klasszikus katonai szolgálatról a civilt ajánlva, de nem ment. Kitartóan ragaszkodott a militáns kalandhoz. Most a szemünk elé tárta ezt a „balkáni sorozatot”. Minden mozzanat látható, a közös zuhanyozástól a közös hótisztításig, a közös mobiltöltésen át.
Persze a kiképzés nehézségeit is megörökítette. Az egyik legjobb kép is ilyen. Tamás magát képezi ki arra, hogy távirányítós önarcképet készítsen akadályugrás közben. Ez a sorozat színes felébe tartozik és a kék szín dominál az égen, ahogy máshol a kék pizsamák a kékre mázolt fallal vagy a kékre csempézett mosdóval. A másik szín, ami erőteljes, az a piros. A kantinos néni mellénye, a konyhában pljeszkavicává alakuló hús és a háttérben két piros villám az elektromos szekrény ajtaján, és persze a vörös sapkások. Tudom, hogy ez nem véletlen.
Tamás tudatosan, de mégis irigylésre méltó spontaneitással „rakja össze” a képeit. A fekete-fehér képek drámai és művészi töltete vitathatatlan. Ahogy ki tudja emelni a színeket, ha kell, úgy tudja kivonni őket, ha zavaróak.
Nagyon erős kép számomra az, melyen a futó katonák elnyúló árnyékára teszi a hangsúlyt, természetesen színtelenül.
Két kedvenc portrét is kiemelnék. A vidám szakácsot, aki a kis ablakon adja ki az útravalót, és a kiskatonát, aki pózol a tömérdek mosogatnivaló előtt ebéd után.
Még sorolhatnám a jobbnál jobb pillanatokat, ám inkább idézek egyet. Amikor Tamás még a laktanyában először közszemlére tette képeit, az egyik bajtárs ezt mondta: „Svaka čast Tot! Ti si uspeo da od ovih kretena stvoriš umetnost.” Valahogy én is így látom.
Nagyon jó fotókiállítás ez! Lazukić Annától tudom, hogy harminc éve nem volt ehhez hasonló, katonai témát feldolgozó kiállítás. Ez sem mellékes.
Végül csak ajánlani tudom a kiállítást és sürgetni az érdeklődőket, mert már első este négy fotónak lába kelt és azóta még három lett valaki törvénytelen tulajdona! Viszont a teljes sorozat bármikor és bárhonnan megtekinthető a www.phoTTo.org címen. Az alkotónak még azt mondanám, hogy szeretném, ha én készítettem volna ezeket a fotókat!
