Világegyetemisták: a rendszerváltozással egy időben „gazdátlanul” maradt gyerekek, fiatalok, diákok, akik nem értik, „hogy lettél te egyszerre csak ennyire régi”. Az ő találkozóhelyüknek indult a Diáksziget, ahol összejöhetnek azok, akik érteni akarják a világot és kíváncsiak egymásra. Gerendai Károly már 1993-ban tudta, mi van a fal másik oldalán.
Szerénytelenségem… Szóval én jómagam, ha nem is sok, de néhány évvel az első Diáksziget után, egészen pontosan a Vajdasági Ifjúsági Fórum első rendezvényén, 1995-ben, az akkortájt még javarészt ómoravicai, vagy egyszerűbben csak moravicai (bár egyesek szerint morovici…), ma pedig már leginkább – úgy kellene mondani: – bácskossuthfalvi VIFÓ-n hallottam először élőben a Sziámi együttes Világegyetemista című dalát. Ez a zeneszám pedig a szerző, Müller Péter Sziámi egy későbbi keltezésű értelmezésében lényegében a Sziget-szellemiség (egyik…) alapjának is tekinthető.
Világegyetemisták világtalálkozója
„Ki az a zenész, akinek a dalaiból kinőtt a Sziget? Akinek ma is irodája van a Sziget Kft.-ben, ajtaján »kreatív igazgató« felirattal, bár kreativitását nem az íróasztal mögött üldögélve fejti ki? Milyen a Sziget házigazda zenekara?” – tette fel akár szónokinak is tekinthető kérdéseit a 2005-ben megjelent Sziget rulez! című kötet (egyik…) szerzője, majd így folytatta: „Müller Péter Sziámi szerint húsz évvel ezelőtt, a Sziámi zenekar megalakulásával kezdődött minden. Vagy még korábban, amikor 30 évesen elkezdett zenélni, énekelni. De lehet, hogy akkor, amikor háromévesen először verset írt. Kikérdeztük.” Mielőtt azonban hagynánk, hogy Müller Péter Sziámit szembesítsék ezekkel a kérdésekkel, kapcsoljuk be a magnót vagy a cédét, vagy esetleg valami más herkentyűt, azt, ami épp kéznél van, felőlem akár mp3-lejátszó is lehet, és hallgassuk meg a Világegyetemista című zeneszámot, amelynek szövegében a szerző így fogalmazott: „Már nem vagy a régi, mert már nagyon régi vagy / Régi lábon jársz, a fejedben régi agy / Régi a kezed, régi az arcod is / Tartod magad, régi minden tagod akkor is // Hogy lettél te egyszerre csak ennyire régi? / Hogy lehet így élni? Hogy lehet így élni? // Régi lábon jársz, régi cipő azon / Persze, lehet, hogy új, de idejemúlt fazon / Régi, régi a dumád, régiek a trükkjeid / Régi vagy, nemrég még új voltál pedig // Hogy lettél te egyszerre csak ennyire régi? / Hogy lehet így élni? Hogy lehet így élni? // Te fél pár ember, hol van már az a pár / Aminek a fele nemrég még te voltál? / Az a pár jó éved elpárolgott hamar / Régi vagy, és ez szemlátomást zavar // Hogy lettél te egyszerre csak ennyire régi? / Hogy lehet így élni? Hogy lehet így élni? // Régi vagy, oké, és most már mindig régi leszel / Teljesen többé soha-soha nem támadsz fel / Régi, régi, régi, régi mák-mákvirág / Másvilág, túlvilág, csak ott várhat valami rád // Hogy lettél te egyszerre csak ennyire régi? / Hogy lehet így élni? Hogy lehet így élni? // De azért ne nagyon izgulj, te vagy az attól még / Fogd fel inkább úgy, hogy letudtad a nehezét / Túlvilág, másvilág, az is csak egy világ / És te a világegyetemtől kaptad meg a diplomád // Hát akkor / Hogy lettél te egyszerre csak ennyire régi? / Hogy lehet így élni? Hogy lehet így élni?” (A dalhoz készült videoklip megtalálható TVN-es videótáramban: http://video.xfree.hu/?n=szpray|50e39c2b89603114d945483574e27b15.)
Mit akart a szerző mondani?
A világegyetem és az egyetemista – úgy is mint tanuló, avagy diák – szavak frappáns összeillesztéséből alkotta meg Müller Péter Sziámi annak a sorsa kilátástalanságával szembesülő nemzedéknek a sajátos megjelölését, amelyik a rendszerváltás után alig néhány évvel ott téblábolt a felnőtté válás küszöbén, vagy annak határán talán már túl, de még mindig egyfajta űrben, légüres térben érezte magát. Hiszen a generációnak, amelyik még a régi, ekkor már bukott rendszer iskoláiban szocializálódott, a tudatát a letűnt rendszer értékrendje és annak eszméi formálták, s a nemzedék, amelyiknek vezéregyéniségei a rendszerváltás emblematikus vezéregyéniségeivé nőtték ki magukat, még csak ekkor kezdett magára találni. Úgy szembesültek a felnőtté válással, hogy közben gyermekkoruk világa eltűnt a süllyesztőben: „Már nem vagy a régi, mert már nagyon régi vagy / Régi lábon jársz, a fejedben régi agy” – énekli a szerző, utalva ara is, hogy az új viszonyok között érvényes normákat, a társadalmi átalakulások után kialakuló játékszabályokat szinte nem is állt módjában elsajátítani ennek a nemzedéknek, mintha utcakölyökként a sugárutak nevelték volna, kijárta az utca iskoláját (akárha egy akciódús amerikai gettófilmet néznénk…), vagy ahogy ő fogalmaz: „te a világegyetemtől kaptad meg a diplomád”.
De az is lehet, hogy a dal egyszerűen csak az öregedésről szól, aminek az első jeleit ugyanennek a nemzedéknek a tagjai ekkor már tapasztal(hat)ták magukon… Így hát az értelmezési lehetőségek tárháza is szinte kifogyhatatlan, annak ellenére is, hogy esetenként nagyon is egyértelműek a szerző megfogalmazásai.
Diáksziget, avagy a hősök nélküli hőskor…
Ha meg akarjuk világítani egy olyan szintű és jelentőségű rendezvény kezdeteit, mint amilyenné a Sziget Fesztivál az elmúlt másfél évtizedben kinőtte magát, érdemes odafigyelni két alapítójának, két maghatározó és kulcsfigurájának később elmondott szavaira, egyszersmind visszaemlékezéseire. Ezeket a kezdeteket, a hősök nélküli, ellenben valódi, eredendő világegyetemistákkal annál telítettebb fesztiválidőket azzal szeretném most illusztrálni, hogy párhuzamba állítom Müller Péter Sziámi és Gerendai Károly egy-egy nyilatkozatát, jóval későbbi interjúkban elmondott gondolatát a kezdetekkel kapcsolatban. Igaz ugyan, hogy az idő sok mindent megszépít, de több év után visszatekintve talán már ők is tisztábban emlékeznek, mint ahogy az adott pillanat rohanásának, izgalmának, bizonytalanságának hevében nyilatkoztak elnagyoltan különböző dolgokról:
„–Ő [Gerendai Károly – szpa megj.] úgy mesélte, hogy komolyan vetted a Sziámi együttes rajongóit, törődtél velük, és végül is így lett az első Sziámi Nyaralás Zalában, ami a Sziget elődjének tekinthető.
Sziámi: Iszonyú mennyiségű levelet kaptunk, tele személyes sorsokkal, érzelmekkel. Az az érzésem, a rendszerváltozással egy időben rengeteg gyerek maradt »gazdátlanul«, megszűntek az ifjúsági szervezetek és együttléti formák, a szülők nem értek rá a gyerekeikre, iszonyú magányosnak tűnt az a generáció. Zalaegerszeg mellett volt egy nyári tábor, oda hirdettünk egyhetes találkozót a sziámisoknak. Igazából nem is hirdettük, csak a koncerteken, így is több mint nyolcvanan jelentkeztek. S abban az egy hétben már benne volt az egész Sziget, kicsiben. A következő évben a nyolcvan helyre nyolcezren jelentkeztek úgy, hogy szintén csak a Sziámi-koncerteken mondtuk be. A Sziámi Nyaralásról egy az egyben átmentünk az első Szigetre, kicsit a sziámisok lettek a fesztivál házigazdái, segítői. Mind a kettőt tényleg csak azért csináltuk, mert »kell egy hét együttlét!«, és ennél jobban, tömörebben, azt hiszem, nem lehet kifejezni a sziget lényegét.
– Az első Sziget a Diáksziget nevet kapta. Csak diákoknak szántátok eredetileg?
Sziámi: Nem, dehogy. Inkább arra gondoltam, hogy a világegyetemisták találkozóhelye, ahol összejöhetnek azok, akik érteni akarják a világot, tanulnak, és kíváncsiak egymásra.” (Sziget rulez!, szerkesztette Zimber Krisztina, Ringier Kiadó Kft., Budapest, 2005.)
Kultúrnyaralás
Sok évvel a kezdetek után Gerendai Károly így mesélt ugyanezekről az eseményekről egy interjúban:
„– Mi kellett ahhoz, hogy a fesztivál létrejöhessen? Szerencse?
– Igen, az is. Jókor voltunk a jó helyen. A rendszerváltás után még más volt a közhangulat, voltak lehetőségek és nem tettek direkt keresztbe egymásnak az emberek. Akkoriban koncertszervezőként Müller Péter Sziámi zenekarával jártam az országot, és a velem egykorúak arról panaszkodtak, hogy nem találják a helyüket. Egy EFOTT-fellépés kapcsán Péterrel arról beszélgettünk, milyen lenne az ideális »kultúrnyaralás«. Az viszont eszünkbe sem jutott, hogy nekünk kellene megcsinálni. Amikor megosztottuk az ötletet az önkormányzat egyik emberével, azt mondta, remek, de miért nem csináljuk meg mi. Belevágtunk. Az első fesztiválra 43 ezer ember jött el, a másodikra 143 ezer. Abban az évben az EFOTT-on 25 ezren voltak.
– Hogy lehet, hogy a Sziget a kilencvenes évek végéig nem termelt nyereséget?
– Ez így nem igaz. Az viszont igaz, hogy a második évben akkora hiánnyal zártunk, hogy az adósságainkat csak 1998-ban sikerült kifizetni.
– Az elején hogy sikerült rábeszélni a hitelezőket, hogy a veszteség ellenére engedjék megcsinálni a következő évet is?
– Előre menekültünk. Azt mondtuk, hogy itt van 18 millió forint mínusz – ami 1994-ben óriási pénz volt –, ha adtok még lehetőséget, akkor talán ki tudjuk fizetni. Beverhették volna az orrom, akkor sem lett volna miből fizetni. 23 éves voltam, se kocsim, se lakásom nem volt.
– Akkor ráment a családi vagyon?
– Egyikünknek sem volt vagyona, úgy alakult a cég, hogy mindenki hozott bele valamit. Szekfű Balázs hozta a lakást, amiben az iroda volt, Müller Péter [Sziámi – szpa. megj.] a kapcsolatait, én meg azt az 500 ezer forintot, amit a család adott, hogy vegyünk belőle egy önkormányzati lakást, mivel a feleségem terhes volt.
– És ő hogy viselte a feszültséget?
– Támogatott, igaz, azt egyikünk sem gondolta, hogy ilyen sokáig nem látjuk viszont a pénzt. Akik ismertek, tudták, mennyire megszállottan tudok dolgozni. Van bennem egy nagy adag felelőtlenség, de ha kell, átmegyek a falon is. De csak akkor, ha tudom, mi van a fal másik oldalán.
– Több házassága is ráment a Szigetre.
– Kettő. De egyik sem a kockázatokra, hanem a munkamániámra. Azóta sokat változtam, mondhatni, benőtt a fejem lágya.” (Mézes Gergely – Takács Zoltán: Sziget lenne nélkülem is, de nem ilyen, Reggel.hu, 2009. február 1.; találat a Reggel honlapján: http://reggel.hu/index.php?apps=cikk&cikk=208105.)
(Folytatjuk)
