A Sziget indulásakor, immár tizenhét esztendővel ezelőtt, 1993-ban egy másik, évtizedekkel korábban, 1976-ban indult rendezvény már kifulladóban volt. Egyáltalán nem tartom kizártnak, hogy a Magyarországon a Sziget által meghonosított új fesztiváli tartalmak, az új közösségi és bulizási attitűd is hozzásegítette az EFOTT-ot a túléléshez és a megújuláshoz. Csak szabadon…
Dajka Zoltán, az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozójának főszervezője
„A nyár legjelentősebb múltra visszatekintő diákrendezvénye az EFOTT, az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója. A fesztivál története 1976-ra nyúlik vissza, ekkor volt az első találkozó, a Pécs melletti Abaligeten. Huszonöt főiskola, illetve egyetem 350 hallgatója találkozott akkor; manapság az egyik legnagyobb magyar rendezvény, a tavalyi évben minden korábbinál többen, mintegy 60 ezren látogattak el az EFOTT-ra. A fesztivál állandó jellemvonása, hogy évente más-más helyszínen kerül megrendezésre. Három évtized alatt a rendezvény bejárta az országot, idén 2009. július 14–19. között Baja lesz az EFOTT házigazdája.
A szervezői feladatokat az EFOTT Menedzsment látja el, melynek munkáját a házigazda intézmény (idén a bajai Eötvös József Főiskola) hallgatói segítik. A megszokott színvonal folytonosságát az állandó szervezőcsapat mellett a kialakult stabil szponzori kör, illetve a visszatérő látogatók garantálják! Köszönjük, hogy ennyien visszajártok évről évre az EFOTT-ra!
Miskolczi Norbert, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke
Az EFOTT 1976 óta az év legnagyobb hallgatói bulija, megunhatatlan, hiszen minden évben máshol van. Egy hely, ahol az egyetemisták és főiskolások, illetve bárki, aki kedvet érez, majdnem egy teljes héten át kikapcsolódhat és szórakozhat, mindezt kulturált körülmények között, igényes programokkal, »Csak szabadon…« – ahogy a fesztivál jelmondata is utal rá. Az EFOTT-on a legnagyobb hazai előadók zenéjére bulizhatsz, minden stílust megtalálsz, miközben garantáltan egy pillanatig sem unatkozol. Idén, július 14–19. között Bajára, a Petőfi-szigetre várunk!
A zenei programok mellett 2009 »a gasztronómia éve« az EFOTT-on, hogyan is hagyhatnánk ki a kulináris élvezeteket a halászlé fővárosában! Lesz persze Civil falu, számtalan sport- és turisztikai program, fürdési lehetőség és megannyi őrültség, és minden, ami Magyarország legnagyobb hallgatói bulijára jellemző.
Tavaly több mint 60 ezren választottátok az EFOTT-ot, az elmúlt két évben Debrecenben és Dunaújvárosban is megdőlt a látogatottsági rekord. Találkoz(z)unk idén is az EFOTT-on!” – olvashattunk a rendezvény történetéről a 2009-es, bajai Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozójára megjelent, sorrendben 38. különszámban, természetesen nem máshol, mint a Pesti Est című ingyenes műsorújságban, még ha a halászlé fővárosa kicsit messzebb is esik a kiadvány elsődleges célközönségének lakhelyétől.
Csak szabadon…
Számunka pedig most ez csak azért érdekes, mert a Sziget Fesztivál kezdeteiről, tehát 1993-ról, az első Diákszigetről szólva – mint sorozatunk korábbi részeiben már láthattuk is – mára már elfogadottá vált az a nézet, hogy „az akkoriban éppen kiüresedő EFOTT”, valamint a múlt század hatvanas-hetvenes, de talán még a nyolcvanas éveinek közösségi bulizási formáit vitte tovább, illetve élesztette újjá, töltötte fel új tartalmakkal. És kiaknázta az akkor, talán éppen a rendszerváltás révén is elérhetővé vált, korábban az országban ismeretlen, tehát az adott pillanatban az újdonság erejével ható szórakozási formákat. „Immár harmadjára tér vissza Bajára, a Petőfi-szigetre az EFOTT – az év legnagyobb hallgatói bulija. A terület és a környezet adottsága kiváló, bízunk benne, hogy az időjárás és a vízszint is partner lesz a remek hangulatban! Az EFOTT 34 éve töretlenül népszerű, az elmúlt két évben létszámrekordot értünk el! A bajai halfőző fesztivállal együttműködve az EFOTT rendhagyó módon már a mínusz 4. napon megnyitja kapuit – igazi kuriózum, hogy e két nagy esemény követi egymást.
Az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóján idén is szívesen látunk mindenkit, a programok számával és sokszínűségével igyekeztünk minden korosztály tetszését elnyerni!
Köszönöm kollégáimnak, az EFOTT Menedzsment és a házigazda Eötvös József Főiskola tagjainak, számtalan segítőnknek, alvállalkozóinknak a munkáját, a hatóságok támogató közreműködését, szponzoraink és Baja város támogatását, segítségét!
Jó időt és kiváló hangulatot kívánok az EFOTT Menedzsment nevében valamennyi EFOTT-látogatónak” – egészítette ki a fenti idézetben elmondottakat az ugyanebben a kiadványban megjelent beköszöntőjében Dajka Zoltán, a rendezvény főszervezője. Akárhogy legyen is (nehogy félreértsen bárki is, nem vagyok az EFOTT ellensége, sőt, épp ellenkezőleg, szimpatikusnak tartom, hogy harmincnégy év után is életben tartják; s ha más bizonyságot nem is tudok felmutatni, épp azért mesélek róla a Szigettel összefüggésben, mert szurkolok is neki…), hangzatos szlogen ugyan, hogy „az év legnagyobb hallgatói bulija”, de a Diáksziget évében bizony valóban leszálló ágban volt, 1993-ban huszonötezren vettek részt rajta, míg az újdonság erejével ható rendezvényen – talán nem árt hangsúlyozni, hogy: NEM ellenfesztiválon! – negyvenháromezren. A különbség jelentős…
Az EFOTT iránti szimpátiáimat pedig növelte később az is, hogy nagyjából valamikor az ezredforduló táján, megrögzött és meggyőződéses Sziget-látogatóként ott vitáztunk reggelenként a frissen facsart narancslevünket iszogatva, a sátor előtt ülve az egyébként topolyai származású, de már lassan évtizedek óta Magyarországon, Szentesen élő barátommal, Rakk Lászlóval – aki a 2002 és 2004 közötti időszakban a Képes Ifjúság zenei rovatának szerkesztője volt – a két fesztivál közötti különbségekről. Habár ő a Rockinform című zenei magazin munkatársaként néhány napra rendszeresen kilátogatott a Szigetre is, ilyen alkalmakkal mesélt nekünk az EFOTT-ról (amit akkoriban még csak hírből ismertünk…), amit ő valamilyen oknál fogva – és hosszasan érvelt, hogy miért… – jobban kedvelt, előnyben részesített. Nem voltak persze ezek késhegyre menő viták közöttünk, inkább csak amolyan kötetlen beszélgetések és érvelések ébredés után, ahogy mi mondtuk akkoriban, „verandázás” közben… „Az elmúlt 34 évhez hasonlóan idén is kitárja kapuit az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója, az EFOTT, Magyarország legrégebben folyamatosan működő fesztiválja. A jogtulajdonos Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája mindig is arra törekedett, hogy megőrizze a rendezvény eredeti formáját, vándorjellegét és céljait, és a hallgatóságra összpontosítson. Három évtized alatt a fesztivál bejárta az országot, a látogatók száma évről évre nő, amit a sajátos légkörnek, a hallgatóbarát áraknak és az egyetemi és főiskolai bulikon megszokott fellépőknek köszönhetünk.
Külön örömmel tölt el, hogy idén a legkisebb állami finanszírozású felsőoktatási intézmény nyerte el a házigazda tisztségét. Bajára immár harmadszor tér vissza az EFOTT, a Petőfi-sziget pedig többször bebizonyította: ideális helyszíne a fesztiválnak. Gyönyörű környezetben, megszokott hangulattal várunk idén is!” – ezekkel a szavakkal köszöntötte az idei, bajai rendezvény látogatóit a Pesti Est fentebb már idézett számában Miskolczi Norbert HÖOK-elnök. Kedvenc fordulataim egyikével élve: akárhogy legyen is, az EFOTT, mint megnevezés, a harmincnégy év alatt már rögzül a köztudatban, elfogadott, így van rendjén és punktum, de azért csak az 1976-ban Magyarországon hatalmon lévő, szovjet típusú, elvtársi és tanácsi rendszerű, kádári szocreál kultúrpolitika volt képes olyan elképesztő nevet adni egy ifjúsági fesztiválnak, mint az, hogy Egyetemisták és a Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója…
Ürmös Attila: A semmittevés filozófiája, Filagóra Könyvkiadó, Budapest, 2007.
Még egyszer Gasner Jánosról
Gasner Jánosról (1955–2009) és tragikus haláláról mesélve nemrég elősoroltam itt néhány dolgot, amivel ő a zeneszerzés és a gitározás mellett foglalkozott, említettem együttesek nevét, amelyekben játszott és amelyeknek a pályafutásában kitörölhetetlen nyomot hagyott. Életútjában azonban nemcsak a Bada „Dada” Tiborhoz kötődő szoros barátságát tekinthetjük vajdasági magyar vonatkozásnak, Gasner János ugyanis az egyik szereplője a szabadkai születésű, a múlt század kilencvenes éveinek legeleje óta Magyarországon élő Ürmös Attila két évvel ezelőtt megjelent, A semmittevés filozófiája című novelláskötetének. Érdekes párhuzam, hogy a maga idejében a szerző is a Képes Ifjúság zenei rovatának szerkesztője volt…
Ürmös kötetéről a Magyar Hírlapban írtam szerény kis recenziót: „A Vörösmarty mozit néhány évvel ezelőtt átépítették, már nyoma sincs annak a kis hangulatos, enyhén talán lepukkant kávézónak, amelyben Ürmös Attila nemrég megjelent, A semmittevés filozófiája című prózakötetének történetei játszódnak (Filagóra Könyvkiadó, Budapest, 2007). Ma már teljesen felújított, úgymond, modern kis kávézó vette át helyét és – részben – a szerepét, ebben megtalálható minden, mi a mai kornak ingere, talán csak a régi történetek nem ismernek magukra benne. A szerző szavaival: »Létezik egy kávézó Budapesten, még a múlt századból, melyet gazdag szellemi inspiráció légköre leng körül. Ide jártak egykor a város legérdekesebb alkotói, gondolkodói; elsősorban az ezredfordulót megelőző években, amikor a Tilos az Á és a Fiatal Művészek Klubja már becsukta kapuit…«
Habár nem összefüggő, egymáshoz szorosan kapcsolódó történeteket olvashatunk Ürmös kötetében (akinek 1995-ben jelent meg a Pink Floyd együttes történetét feldolgozó monográfiája), könyve mégis egyfajta valóságregényként (is) olvasható, hiszen a novellák és elbeszélések szereplői többnyire hús-vér emberek, akik, ha (fel)ismerjük őket, ha nem, bármikor szembejöhetnek velünk az utcán, leülhetnek mellénk a metrón.
A szerző teljesen hétköznapi élethelyzetekből építkezik, és nem vész el a történetszövés rögös útvesztőiben sem: ahogy kötetének címe is utal rá, az egyszerűségre törekszik. Egymást hol felszínesen, hol meg még annyira sem ismerő »haverok« verődnek össze a Vörösmarty mozi mára eltűnt kávézójában, és megosztják egymással gondolataikat, elképzeléseiket, filozófiájukat. A semmittevésbe mindez belefér. Akárcsak a bemutatott élethelyzetek is, amelyek ugyancsak a szerző, illetve a Vörösmarty moziban összeverődő haveri társaság hétköznapjaiból valók.
Ahhoz azonban, hogy valóságregénnyé váljon, mindez még nem volna elég. A szereplők között valós, a kortárs művészeti-zenei életben aktív személyiségeket is felismerhetünk: a kávézó rendszeres látogatója Gas, azaz Gasner János, a Sziámi együttes, a könyvben is említett Escurial Gitár-kvartett, és még néhány alkalmi vagy tartósabb formáció tagja; vagy a Triceps álnéven ismert Lantos László, az »éhezőművész« és performer. De más szereplői, mint Cupi és Zümi sem kevésbé hús-vér, ha nem is teljesen hétköznapi, de mindenképp közöttünk élő emberek.
A semmittevés filozófiájában pedig minden bölcseleti tettnek minősül. Kiváltképp az, amiben semmi – a fogalom szokványos értelmében vett – filozofikus elem sincs. A semmittevés filozófiájában talán éppen a bölcseletiség tagadása önmagában a filozófia. Ennek beteljesítéséhez ugyanis tényleg, de tényleg semmit sem kell tenni. Legfeljebb tagadni.” (A helyszínét vesztett próza és a semmittevés tagadása, Magyar Hírlap, 2007. június 11.)
(Folytatjuk)
