„Ez viszont csak részben sikerült, noha az emóciók végletes skáláján azért senkinek sem kellett játszania. (Anakinnek például elég nagyon csúnyán, alulról fölfelé néznie — meg is teszi számtalanszor, de a Mace Windu jedi mestert játszó Samuel L. Jacksontól sem követel a szerep egy-két csodálkozó tekintetnél többet.) Amennyire következetesen — ne fukarkodjunk: pazarul — felépítet Skywalker útja érzelmi labilitásától a totális elbizonytalanodásig (ami részben A klónok támadását is dicséri), annyira súlytalan a sötét oldalra fordulás közvetlen indítéka és maga a konkrét lépés. Ez utóbbi jószerivel minden izgalom nélkül zajlik; és ha valaki később úgy emlékezne vissza erre (tévesen), hogy Darth Sidious (Ian McDiarmind) »na, öcsi, áttérsz?« kérdését Anakin egy »ja, főnök, át« válasszal rendezi le, nem feltétlenül a nézőben van a hiba. Pedig a jelenet korántsem előkészítetlen: Anakin már az előző epizódban, édesanyja elvesztése miatti kétségbeesett dühében a halhatatlanság legyőzéséről beszél; ám A sith-ek bosszújában az Erő sötét oldalának való behódolás azzal együtt sem letaglózó, hogy az érzelmi megindokoltsággal (félelem az újabb szeretett nő elvesztésétől) amúgy semmi gond.”
(Magyar Narancs)
