A világon a legeslegjobb dolog beszélgetni, ezt nem én találtam ki, és az sem fontos, hogy hol olvastam éppen az előbb, mert sokan és sok helyen leírták, kimondták már ugyanezt. Beszélgetni, ami nem fecsegés, locsogás, csevegés, csacsogás, karattyolás, pletykálás, szócséplés, szájtépés és a többi. Csak egyszerűen beszélgetés, amiben két ember szavakkal, mozdulatokkal, testével, lelkével együtt vesz részt. Beszélgetni úgy is lehet, hogy a két fél közül egyik sem szól egy árva szót sem. És mégis beszélgetnek. Szavakon túli beszélgetés is van.
Gyere, beszélgessünk! Milyen jó ezt hallani, és így kimondva nincs is benne semmi zavarba hozó, a másik, hasonló fölszólítással ellentétben, ami úgy hangzik, hogy: mondj már valamit! Mondja ezt így például feleség a férjnek, unt szerető a már nem kívánt, egykor kedvesnek. A „beszélgessünk” kérés, kívánság, közös élmény nyitánya, a „mondj már valamit” csak fölszólítás, rejtett türelmetlenséget takar, idegesség lapul mögötte, és a fölszólító fél számára csak kapást jelent: maradhat akár tétlen is, majd a másik kitalálja, hogy miről és mit meséljen, ő, a kérdező azt is megteheti, hogy egy szavára sem figyel oda a beszélőnek, csak úgy tesz, mintha.
Gyere, beszélgessünk! Ha gyerek mondja, bűn elsiklani a kérés fölött, és holmi halaszthatatlan dologra hivatkozva elmenekülni a kitárulkozás elől. Mert beszélgetni kitárulkozás, az igazi beszélgetésben mindkét fél adja magát, és elfogadja a másikat. Veszélyes is lehet, mert olyan is van, hogy arra méltatlannal beszélgetünk, de ez csak későn derül ki. Van ilyen, de ez nem ok arra, hogy akár csak egyetlen, beszélgetésre való alkalmat elkerüljünk.
Gyere, beszélgessük, mondja a hétéves, és megfogja a kezem, húz a kert végébe, az úton szavakkal nem mond semmit, mégis azt érzem, sokat mesél el, és látszólagos szótlanságomat ő is érti. Elvezet a leghátsó sarokba, be a vadon növő bodzák és birsbokrok közé, van ott egy kis odú, magától alakult majdnem titkos rejtekhelyé. Mama, ide el lehet bújni, ha jön a forgószél? Válaszom után hallgat, keze hol szorosan, hol lazábban kapaszkodik ujjaimba, lélegzete szaporább, majd csitul: egyértelmű jelek, hogy valami nagyon foglalkoztatja. Mama, igaz, hogy létezik jó boszorkány is, kérdi visszafelé, most olvassa Oz, a nagy varázslót, de még csak a huszadik oldalig jutott. Hol voltatok, kislányom, kérdi az apja, és ő fut elé, csak beszélgetni voltunk, mondja a lány, de hogy miről, az titok! Igen, titok. Én sem tudom pontosan, mit, de az biztos, fontos dolgot beszéltünk meg a rövid, kerti úton.
