Lapunk fotóriportere, Molnár Edvárd Sevillában, a Womex Világzenei Fesztiválon és Vásáron járt, a rendezvény 4 meghívott, hivatalos fotósának egyike volt. Ez bizony nem mindennapi dolog, hisz a földkerekség legnagyobb világzenei rendezvényéről van szó, s meghívott fotóstársai az amerikai egyesült államokbeli, brit és spanyol kollégái voltak. Az alábbiakban az ő úti beszámolóját közöljük:
A végtelen gyapotmező felett repülve Sevilla felé egy Andalúziáról szóló útikönyvben ezt olvastam: Andalucía es diferente! Andalúzia merőben más. Ez Európa azon területe, mely Afrikához legközelebb fekszik. Egyedülállóan egzotikus, egy csoda! Innen indult nagy útjára Kolumbusz, itt álmodozott Cervantes.
E táj szülöttje két kiemelkedő festő: Picasso és Velázquez is. A légitársaság magazinját lapozgatva megtudtam, hogy Sevillában van az ISESA világhírű kalapgyár, mely a hagyományos andalúz szombrérók és hétköznapi, klasszikus kalapok mellett az ortodox zsidók jellegzetes fejfedőjének egyik fő gyártója. A legnagyobbrészt még most is kézzel gyártott kalapfajták közül mégis a legismertebb Indiana Jones emblematikus kelléke.
Megérkezve Sevillába ezen információk feledésbe merültek és hagytam, hogy a város magával ragadjon. Most történt meg először, hogy a szépségtől könnybe lábadt a szemem! A reggeli eső után a nap olyan várost fedett fel előttem, amibe egyből szerelmes lettem. Az utcákat terméstől roskadozó naracs- és mandarinfák szegélyezik, pálma- és fikuszfákkal tűzdelve. A levegőt inni lehet. Sevilla óvárosának szűk, kanyargós utcái beszippantottak. Első sétám hétórás volt. Az építészetet le sem tudom írni, hagyom a képeket mesélni. Egy négyzetkilométeren belül itt épült a legtöbb templom. Minden második sarkon van egy kis kápolna. A legnagyobb a főtéren fekvő katedrális, melynek harangtornya a Giralda a város első számú szimbóluma, ami a XII. században marokkóiak által épített főmecset minaretjéből lett átalakítva a XIV. században. Kuriózum, hogy a toronyba nem lépcsők vezetnek, hanem végig emelkedő kanyarog felfelé!
Ez azt a célt szolgálta hajdanán, hogy lóháton is fel lehessen menni, ma viszont a mozgássérültek látják ennek hasznát. Másik érdekessége a városnak, hogy az 1784-ben épült dohánygyár, mely akkor a legnagyobb ipari létesítmény volt egész Spanyolországban, ma a Sevillai Egyetemnek ad otthont. A nyilvános parkok már-már dzsungelszerű flórával rendelkeznek, ahol papagájok rikácsolnak a fákon. Az emberek könnyeden és ráérősen sétálnak az utcákon. Vidámak. Több férfit hallottam fütyörészni, sőt egy még dalra is fakadt mellettem a zöldre várva! Azt hiszem ezt a közhangulatot irigylem leginkább. Importálni kellene hozzánk. Sevilla egy csodálatos, élettel teli város.
Flamencót nemcsak a bárokban zenélik és táncolják, hanem a város több terén is találkozhatunk helyi, autentikus művészekkel. Jellemző, hogy az utcák és terek otthont adnak a képzőművészetnek is. Ottlétem alatt három szabadtéri fotótárlatot láttam és két szoborkiállítást. Ezért még inkább szívembe zártam a várost. Sevillát látni kell! Megszeretni, nem kérdés.
