Az 1793-ban „Magyarország felső részeiben” és még ugyanebben az évben „Erdély egy részében” tett utazását követőn Teleki Domokos harmadik útja Délmagyarországra vezetett. A telet még Budán töltötte, de ismeretlen útitársával 1794. május 2-án elindult, és Kecskeméten, Szegeden át délnek vette útját, hogy Torontál, majd Bács-Bodrog vármegyén és Szlavónia egy részén áthaladva, utazását a Bánságban fejezte be.
Az ifjú erdélyi arisztokrata korábbi utazásaihoz hasonlóan, most is mindenre ügyel, a városi hivatalokban, a magisztrátusokon, a parókiákon és a levéltárakban a település, a város okmányait tanulmányozza, és bőségesen idéz azokból. Híreket gyűjt a lakosság körében, és tetemesen hagyatkozik a népi emlékezetre. Kecskeméten lejegyezte a beszélő köntös, a későbbi Mikszáth-regény korai történetét, és a nem sokkal korábbi tűzesetet is megörökítette. Szegedben viszont csalódott, sehol sem találta Mátyás királyunk egyik kedvelt városának a nyomát, de még láthatta az azóta nyomtalanul eltűnt szegedi vár bástyáit és falait. Magyarkanizsánál kelt át a Tiszán, s amit ettől kezdve papírra vetett, páratlan értékű dokumentuma a vidék történetének. Lelkesedett a vidék megműveléséért folytatott emberi erőfeszítésekért, de szóvá tette és elítélte az új földbirtokosok hazafiatlan magatartását, azt, hogy a magyar jobbágyok helyett oláhokat telepítettek a birtokaikra. „Hetzfeldről félnapi mulatásom után elmentem Törökbecsére, onnan Bács vármegyébe igyekezvén. Mentem eszerint per Nagykikinda és Beodra Törökbecsére, egy commerciumra nézve az ott való nagy konkurenciáért nevezetes helyre. Fekszik ez a Tisza mellett, amelynek partján tágos kikötőhelye vagyon. Mezőváros. Itt a Tisza partján számos nagy hajókat láthatni, melyek a Tiszán fel a Dunáról, a Száváról és a Dráváról jönnek ide a gabonának és dohánynak vásárlása végett: mely terméseket az egész Banátusból, sőt feljebbről is ide hordják öszve és nagy bőségben eladják. A vevők rendszerint Slavoniából és Croatiából, a Littoraléből és Olaszországból is jönnek (ennek előtte Törökországból is jöttek), és sok hajóikat a gabonával és dohánnyal itt terhelvén, ezzel ismét visszatérnek. Törökbecsénél a Tiszán hidason általmenvén, jöttem per Magyarbecse. Sz[ent]tamás (ezek rácokkal elegyes magyar helységek, amilyen Bács vármegyében sok vagyon.) Német-, vagyis Újverbászra az itten kezdett hajókázó kanálisnak megtekintésére.” Közben Kiss József személyesen mutatta meg neki hatalmas művét, az épülő Ferencz-csatornát, amelynek láttán Teleki Domokos hosszan értekezett a hajózási részvénytársaság jelentőségéről. Útja során mindvégig csodálta a koratavaszi szép arcát mutató, virágzó tájat, s kiváló történeti érzékkel bocsátkozott a múlt eseményeinek fejtegetésébe. Kiskőszegnél lépett Baranya földjére – ettől kezdve feljegyzéseiben kibomlik a Drávavidék pazar látványa.
„Battináról Eszeknek mentünk, Hercegszőlősön által. Eszekig Baranya vármegye. Az út egy kis darabig a battinai hegyek alatt, azután pedig térségen és erdőn, Türje nevű falutól fogva pedig Eszekig egy töltésen megyen el. Ez egy derék és szép töltés, mely egy szélesen elterjedt mocsáros helyen van keresztülvíve. Hosszasága szinte egy órát tart, és éppen a Dráva partján végződik, ahol egy nagy emlékeztető oszlop vagyon II. József császárnak és Mária Terézia királynénak emelve (melyen mind a két uralkodónak félképei kőbe faragva látszanak) a töltés csináltatásának és az Eszek mellett lévő mocsarak kiszárításának emlékezetére.
A Dráván, mely itt elfoly, az ember hídon általmenvén, mindjárt Eszek várába ér, mely ezen víznek partján egy kies térségen fekszik. Már e[z] Slavonia.
Eszeknek más két részei, úm. az alsó- és felsőváros, a vártól egy fél mérföldnyi távolságra feküsznek, jobb és bal felől a Dráva mellett, úgy, hogy a várat éppen közbülveszik. A várba megszállván, egy kevés kinyugovás után a várat és a két várost bejártuk. A vár egy a legerősebbek közül az országban. A legerősebb várak pedig Magyarországban: Pétervárad, Eszek, Tömösvár, Arad. Erősítéseinek egy része a Dráván túl is fekszik a várral éppen szembe, és annak nagy oltalmazására szolgál. A várban nagyobbára mind szép és derék épületek vagynak, melyek közül a piacon lévő nagy kaszárnya tekintetet érdemel: az utcák csinosak és nemigen egyenetlenek, kővel is rakottak. Az egynehány várbeli kaszárnyákban pedig és a föld alatt lévő kazamatákban harmincezer fegyveres ember férhet. A lakosok majd csaknem mind németek.
A felsővár, melybe a városból egy szép allé vezet, a jobb és csinosabb mezővárosok közé számláltathatnak. Az árnyékos utcák, minthogy a házak előtt majd mindenütt nagy hársfák vagynak ültetve, a városnak, mely különben szép és nagy épületekben szűkölködik, sok kellemetességet adnak. Az alsóváros, mely a vártól hasonló messzeségnyire van, mint a felsőváros, ehhez hasonló, csakhogy épületeire nézve alább való ennél. A lakosok, kiknek számok mindöszve mintegy nyolcezerre megyen a két városban, rácokkal elegyes tótok, kik részint katolikusok, részint görög vallásúak, vagynak kevesebb számmal németek és legkevesebben magyarok is. Verőce vármegyének a felsővárosban vagyon vármegyeháza, és némely vármegye tisztjei itten laknak, itt vagyon egy provinciális kommiszariátus is. Eszek egészen, mind a vár, mind a két város, k. kamara jószága, és a többi kamarai városok módjára vagyon igazgatása.
Eszeknek egész vidékit az elterjedt sík térség, a szélesen folyó Dráva vize, a házak felett tetejeket kiemelő sok fák és a vár háta megett a két város között hosszan elnyúló kertek gyönyörűségessé teszik. Itt állott a régi időkben ama római híres kolónia, Mursia, melyet Adrianus császár épített volt, és amely egy tartománybéli tiszttartónak volt helye, ki innen az akkori Pannoniának egy részit igazgatta. A Nagy Konstantin császár idejében itt egy püspökség is volt. Ez a város a Napnyugati Császárságnak romlásáig virágzott, és sok barbarus népek pusztításaik miatt egy csekély faluvá lett. A Magyar Birodalomhoz foglaltatván azután Slavonia, egy a magyar királyok közül itt egy várat építtetett a Drávánál, melyet Eszeknek nevezett. I. Ferdinánd császár és király itt egy erős hidat építtetett a vízen keresztül, de amely a török háborúkban elrontatott. I. Leopold a várat rendes erősséggé formáltatta; az újabb időkben pedig a mostani derék híd építtetett a Dráván keresztül.”
Évekkel később, 1822-ben a Tudományos Gyűjtemény IX, számában H- szignó mögé bújva Hoblik Márton jelentette meg az egyedülállóan szép és gazdag történeti forrásanyagra épített Eszék’ Viszontagságairól című értekezését, melyben a vár története mellett a környék vízszabályozással kapcsolatos eseményeit is részletesen bemutatta. Szólt egyebek mellett a Teleki Domokos által is említett császári emlékműről, mi több, annak latin nyelvű feliratát is megörökítette. Teleki Domokos azonban Szerém vármegye felé folytatta az útját.
„Eszekről továbbfolytatván utamat, téren és imitt-amott erdős helyeken mentem. Vukovár egy derék mezőváros a Vuka vizének a Dunába szakadásánál. Szerém vármegyének fő helye. A lakosoknak, kik katolikusok és görög óhitű rác-tótok és kevesebben németek is, mintegy négyezerre megyen számok. Ezen helyben nagy kereskedés és sok kézi mesterségi szorgalom vagyon. Majd minden háznál áruló- vagy kereskedőboltot vagy dolgozóműhelyet lát az ember. A mesteremberek műhelyeinek nagy és nyitott ajtajai vagynak mindenütt, úgyhogy az utcákról lehet a dolgozókat szemlélni: ez Tótországnak más városaiban is hasonlóképpen vagyon. Úgy mondatik, hogy Vukovárról jó kereskedés űzetik sokféle árukkal Erdélybe. Régibb időkben ez a város erősített hely is volt, de annak mostan csak nyoma látszik. Vukovárt a hozzá tartozó szép jószágokkal együtt a g. Elz família bírja. […]
Újvidékről folytatott utunkban Péterváradon által Karlovicra jöttünk. Ez egy népes mezőváros, majd mind rácok lakják. Itt vagyon lakása az orientálisi rítust tartó tót-rác, görög és oláh eklésiák mertopolitájának, azaz fő püspökjének az egész Magyar Birodalomban s minden austriai tartományokban. A mostani metropolita Stratimirovics úr őexell.-ja. Kívánja minden hazafi, hogy mind ilyen püspökjei legyenek a nevezett vallásúaknak. Kinek is tiszteletére lévén, megnéztük ez alkalmatossággal a metropolitai templomot és az őexell.-ja bibliotékáját. A metropolitai templomot azelőtt nemrégen építtette az előbbeni érsek úr; kívülről jól mutatja magát az épület, belülről pedig rác gusztus szerént ítélvén szépnek vagy inkább cifrának lehet mondani, minthogy számtalan sok szép festésekkel és aranyozásokkal ékeskedik. A bibliotékája az érsek úrnak nem nagy, de válogatott könyvekből áll, némely igen ritka és megjegyzésre méltó könyveket és kízírásokat is látni. Ezen utolsóbbak közül említem Brankovicsnak, szerviai despotának Égerbe való (Csehországba) fogságában írott, Serviának és az maga idejebéli magyarországi s erdélyi dolgoknak históriáját, mely is a maga tulajdon keze írása, és igen nevezetes. […] Karlovic emlékezetes azon békekötésről, melyet itten I. Leopold cs. és király 1699-ben a törökökkel kötött, amely által Bosniának és Serviának nagy részei a Magyar Koronához visszakapcsoltattak, de amely országok bírásától a possarovici békesség által, melyet IV. Károly császár és király kötött, a Magyar Korona ismét elesett. […]
Karlovicról továbbfolytattuk utunkat, jöttünk per Idia Pászovára, hol is éjszakai szállásunkat vettük. Ez a Pászova evangélikus helység, többnyire mind tótokból áll, vagynak azonban kevés ott megtelepedett evang. magyarok is, akik Békés vármegyéből származtak oda. Vagynak Slavoniában még több protestáns helységek is, úm. még egy Újpászova nevű evang. helység, és ezenkívül Verőce vármegyébe nyolc reform. magyar helységek, kik azonban tót-rácokkal elegyesek, és a magyar nyelvet nem tisztán beszélik. A számlált helyiségeken kívül több protestáns helységek Slavoniában nincsenek, mivel ezen országoknak törvénye azt tartja, hogy a protestánsoknak szabad vallásbéli gyakorlások ne légyen. Azonban azoknak az egynéhány eklésiáknak, akik magokat megtarthatták, megengedtetett a vallásbéli szabadság. Csodálni lehet, hogy azt a törvényt, mely szerint a protestánsok Slavoniából mintegy eltiltva vagynak, a közelebb múlt 1791-béli országgyűlésén is (azonban az előbb említett tolerantialis klauzulával) megerősítették a slavoniai státusok. Pászova határnok katonahelység és a Péteváradtól fogva Zemlinik lenyúlik.”
Innen Teleki Domokos Zimony felé vette az útját, részletesen bemutatta a Duna és a Száva torkolatánál lévő, katonailag szigorúan őrzött szerbiai határátkelőt, majd Pancsován keresztül Bánátus földjére lépett, hogy a korabeli magyar nyelv minden szépségét bemutatva, máig egyedülálló részletességgel mutassa be a legendás katonai határőrvidék valóságát. Elragadó az a részletekre is ügyelő, széles látókör, mellyel a húszas éveinek elején járó ifjú vándor az általa tapasztaltakat írásban megörökíti. Korábbi, felvidéki útja során a bányavidék gazdasági mutatóit tárgyalta, és miközben percentet számolt, az érc megmunkálásának szakmai bemutatását is elvégezte. Erdélyben a székely lakóházat mutatta be olyan szakszerűen, hogy a néprajztudomány ma is szívesen hivatkozik rá, Torontálban a közigazgatás újjászervezésért folytatott hatalmas erőfeszítéseket méltatta, és a termőföld visszahódításának jelentéségét értékelte, Szlavóniában pedig az ott élő népek életét igyekezett kimerítő részletességgel megrajzolni. Igazi tudósi elhivatottságának lényegét azonban a Bánát történetének tárgyalásakor mutatta meg az olvasóinak. Ekkor már birtokában volt annak a hatalmas gazdaságtudományi felkészültségnek és ismeretnek, amelyet a negyedik útjáról, az 1795-ben az akkori Horvátországban tett utazásáról számot adó művében, az Egy nemes ifjúnak Magyarország túl a Dunán fekvő alsó részén, Horvátországon, a magyar Littorálén és Triest városán keresztül 1795-ben tett utazás című beszámolójában csodálhat meg a kései olvasó. Amit Teleki Domokos ebben a fejezetben a magyar gabonakereskedelem fő útvonaláról, a folyami búzaszállításról, a károlyvárosi kereskedelmi központról, a hegyeket átszelő Károly-útról, s ezt követően Fiuma (sic!) gazdasági jelentőségéről papírra vetett, arra négy évtizeddel később, 1840-ben Horváth Mihály egy teljes ipar- és kereskedés-történeti monográfiát építhetett. Mi, kési csodálói azonban itt elköszönünk e kedves szlavónországi látogatónktól.
(Folytatjuk)
