„Szép nagyra nőtte/növi magát ez a fesztivál. Illetve, használjunk többes számot, első személyt: fesztiválunk. Nem egy Glastonbury, nem egy Reading, még csak nem is egy Roskilde, de már majdnem európainak nevezhető. Ha a fellépők névsorát nézzük. Ha mondjuk a színházat, a bábos bulikat, a táncot, a dobolást, ezt az egész levést a szigeten, a kultúrkempinget, hogy egy alapító legyen idézve, szóval, ha ezt nézzük, akkor Európa le van szarva, és ezt itt nem nagyon lehet űberolni: kicsit kevesebb, de sokkal több, mint egy rendes monstre rockfesztivál.
Alternatív, lehet mondani a Szigetünkre, aminek sok értelme nincsen manapság már, maximum annyi, hogy lehet tudni: no Michael Jackson, no Tina Turner, no három terror. No százvalahány milliós állami támogatás.
Éppen tűrés. És lejmolás, jég hátán is megélés és icipici fejlődés évről évre. Nyilván kő kasza volna ez a fesztivál mindenütt, minden rockilag és gazdaságilag épkézláb országban. Itt sajtó- és politikai támadások minden évben, drogsziget, halálsziget. Szponzor kevés, az igények meg nőnek. Mert addig van értelme, amíg nagyobb és nagyobb bulit lehet csinálni. És nagyobbat vár mindenki.
Most kilenc nagy név van. Kilenc komoly külföldi zenekar, amely bármelyik európai fesztiválon fölléphet (föl is lép persze: Iggy Pop, Sonic Youth, a Prodigy, a Therapy? és a Stone Roses azért idén is végigdolgozta a kontinenst). És jó zenekarok mind, igazi rockzenekarok, nem vérciki öregek és nem agyonjuventuszolt nyálgépek. Ritkán, sajna most megint ritkábban járnak ilyenek ebben a Police Brothers-ölte kis országban, Zámbó Jimmy Imre és Pap Rita szülőföldjén.
Akadna-e magyar koncertszervező, aki 1996 nyarán belevágna egy Sonic Youth-buliba? Vagy Iggy Popba? Stone Rosesba? Nem, nem akadna. Még a Red Hot is dőlt idén, Lou Reed is. Jó zene nem maradt talpon.
Marad a Sziget, tehát, mint valami kultúrmisszió, hogy megnézhessük azokat a zenekarokat, amelyek a világon mindenütt ezreket vonzanak, csak éppen minálunk nem élnének meg. Itt, a Szigeten, ezen a Galapagoson megélnek. Olcsó jegy és permanens buli – ez eddig bevált. És ha két legnépszerűbb bandát – az Offspringet és a Rage Against The Machine-t – végül nem is sikerült hozni (mert a rocküzletet ezek a »nem üzleti« zenekarok is komolyan veszik, és oda mennek, ahol több pénz van, márpedig Readingben több pénz van), itt vannak még a tuti magyarok a Kispáltól a Tankcsapdán át az Auróráig, és itt van millió más dolog.
Gondolta-e valaki a ’95-ös vagy a ’94-es Sziget előtt, hogy bejön a bábos találkozó? Vagy hogy a színházban mindig telt ház lesz? Vagy hogy a szigetlakók imádják majd Lugossy Lacáék megmozdulásait? A cirkuszt? A felolvasásokat? Gondolta-e valaki, hogy ez a droghalálbrutálsziget ennyire kultúr bír lenni? Ennyire balhémentes és ennyire intellektuel? Ennyire aktív és kreatív?
Zavarba jön néha az ember egy hét alatt: mégis elviselhető helyen élne? Mégis valami kultúraszerűségben? Netán egy lakható városban?
Nem, szó sincs róla. Elszigetelt jelenség ez. Az egy hét gyorsan véget ér” – írta a Pesti Esti című ingyenes műsorújságnak a Pepsi Sziget ’96 (mert akkor még az volt a neve…) fesztiválra megjelent különszámában Uj Péter újságíró Jó napot! Jó szurkolást! címmel.
1996 volt az első Szigetünk. A Szigetünk. Ez volt az első személyes találkozásunk a fesztivállal. (Többes számot használok, mert nemcsak nekem, hanem a társaságunkban utazó barátaimnak és kollégáimnak is…) A korábbi években csak a televízión néztem sóvárogva a tudósításokat, s ez volt az első alkalom, hogy lehetőségünk nyílt végigcsinálni az egy hét együttlétet. Az egészet pedig akkor még tartományi parlamenti képviselői minőségében, a Napló című hetilap munkatársaként, Kanizsa későbbi, ma azonban már csak „egykori”, volt VMSZ-es polgármestere, a Čedomir Jovanović nevével fémjelzett Liberális Demokrata Párt jelenlegi tagja, a háborúellenes tevékenységéről és éhségsztrájkjairól is ismert oromhegyesi Balla Lajos – Laci menedzselte nekünk össze.
Jómagam kettős érintettség okán kerültem képbe: a Napló tartott élőújságot 1996-ban a Szigeten, s a lap újságírójaként kaptam helyet az utaztatott csapatban, másfelől pedig Király Ernő zeneszerzővel és Molnár Zoltán színművésszel, alias Molesszel, akivel évfolyamtársak voltunk az újvidéki Művészeti Akadémián, ebben az esztendőben készítettük el vizsgadarabunkat, az Úgy és némiképp című előadást. A Pepsi Sziget színházi sátrában tartottuk az élőújságot, melynek keretében bemutattuk az előadást – talán van némi összefüggés abban is, hogy a darab miatt került az élőújság a színházi sátorba…Akárhogy legyen is, a Napló 1996. augusztus 14-i számában jelent meg a Pepsi Sziget részletes programjának az a kiegészítése, amelyik fellépésünket is jelezte:
@k = A Pepsi Sziget ’96 részletes programjának kiegészítése
„Egy héttel ezelőtt közöltük az 1993-ban Diákszigetként induló ifjúsági rendezvénysorozat idei részletes programját. A napokban kaptuk meg ennek a pontosítását, amit itt közlünk az érdeklődők részére. Nehogy azt gondolja valaki, hogy a beharangozott sztárok közül valaki lemondta a fellépését, ami miatt változtatni kellett, ellentétben ezzel újabb programpontok találhatók a kínálatban!”
*Az első Szigetünk
A program kiegészítésének folytatásában pedig:
VIDEOSÁTOR
Augusztus 19., hétfő
21,30 Tűsarok (spanyol-francia, 1991)
SZÍNHÁZI PROGRAM
lásd a melléklet tábláatban
BÁBJÁTÉKOS TALÁLKOZÓ
Augusztus 16., péntek
Ládadia Bábszínház:
17,00 Az együgyű Mihók
19,00 Az öreg halász és a nagyravágyó felesége
GYERMEKPROGRAMOK
Augusztus 14-17., minden nap
11,00 Syn-ton Stúdió – Zenés gyermekműsor
Augusztus 17-18., minden nap
Afrika fesztivál gyermekprogramjai
Augusztus 18., vasárnap
10,00 Kecskés játék – Foglalkoztató játék gyerekeknek
Augusztus 19., hétfő
10,00 Chester rajzverseny
Augusztus 18-20., minden nap
15,30 Aprók tánca (táncműsor)
* Adától a Szigetig!
Feltehetően nem az AdaFesttel kezdődött a vajdasági magyar fesztiválkultúra, de azokban az években, amikor ez létezett, nyugodtan mondhatjuk, mindenképp egyfajta csúcspontját élte. Azokat, a szó eredeti (a mai idióta, celebes értelmezésekkel nem összetévesztendő!) jelentésében/jelentéstartalmában sztároknak mondható magyar zenekarokat, amelyek a Sziget korábbi éveinek programjában is szerepeltek, és annak húzónevei voltak, a korábbi években mi, az akkoriban háborús hátországgá silányított Vajdaságban helyüket kereső egyetemisták elsősorban Adán, a korábban MicsAda buli! néven induló fesztiválon láthattuk és hallhattuk élőben. 1996-ban azonban az AdaFest – mondhatni: – már a lecsengő fázisában volt, azaz nagyon nehezen állt össze a rendezvény költségvetése. Ebben az esztendőben már csak úgy sikerült megszervezni a fesztivált, hogy összekötötték az akkoriban alakulgató, szerveződő Vajdasági Ifjúsági Fórummal, és az ehhez kapcsolódó rendezvénnyel, azaz a VIFÓ-fesztivállal. Így azonban már a magyar önkormányzatok anyagi támogatása mellett…
Mihájlovits Klára írta a Pepsi Sziget nyitónapján megjelent cikkében, a Napló 1996. augusztus 14-i számában: „Az immár hagyományos AdaFest az idén a VIFÓ záró rendezvénye volt. Fellépett a JET, a Vírus, a Dust, a Wake Up, a Beer Drinkers and Hell Raisers, a Blues Fouls és a két sztáregyüttes: a Hobo Blues Band meg az Atheist Rap. Nem voltak rosszak a helyi zenekarok, csinálták és tartották a hangulatot a meglehetősen hűvös Tisza-parti éjszakában, de az igazi zsongást természetesen a »nagyok« fellépése okozta. Hobóék először üdvözölték a közönséget a határ innenső oldalán és tették ezt régi, valóban jó és jól ismert dalaikkal azokból a valamikori időkből, amikor még »szalonképtelenek« voltak és igazán zenét csináltak. A Vadászat igazi Hetedikhez és Gazemberhez méltó volt, amit a Kopasz kutya is megirigyelhetett Hendrix Joe-jával egyetemben.
Az újvidéki Atheist Rap is kitett magáért, s arról ezek a szelíd fiatalemberek, akik ugyan veszett punkot játszanak, igazán nem tehetnek, hogy néhány rajongójuk pogózása abban merül ki, hogy mások fogait rugdalják, úgyhogy a (mellesleg igen toleráns és jóindulatú) rendőrségnek is akadt egy kis munkája. Éppen csak annyi, hogy ne élvezhessék önfeledten a koncertet, amit az adai Zenekedvelő Ifjúság évről évre jobban szervez meg, s amit most a magyar önkormányzatok is felkaroltak. Nagyszerű volt ez az idei, s e sorok íróját az sem zavarta, hogy a nemzetközi jelleget ezúttal csak a magyarországi fellépők biztosították.
Mindent összevetve: a zene jó volt, a Fest jó volt, a VIFÓ meg, ha már mozgalommá alakult, remélhetőleg továbbra is lesz.
És hogy a fiataloké lesz.”
(Folytatjuk)
