2024. augusztus 1., csütörtök

Szigeti históriák 1996

A meghirdetett program szerint a nyitónapon este nyolckor kezdődött a Napló című vajdasági magyar szabadelvű hetilap élőújságja a Pepsi Sziget ’96 fesztiválon (1996. augusztus 14–21.), tehát előzenekarunk volt a rendezvény nagyszínpadán a Pege Aladár Quartet, a román Ne Zdhali együttes, az Irigy Hónaljmirigy és a Takáts Tamás Dirty Blues Band. És egy időben léptünk fel a Tankcsapda zenekarral, amelyik fél nyolckor kezdett a nagyszínpadon. A Sziget színházi sátrának programjában pedig előttünk szerepelt a Független Színpad és a TÁP Színház. Molnár Zoltán színészkollégámmal, azaz Molesz haverommal mi a néhány hónappal korábban bemutatott Úgy és némiképp című színházi előadásunkat játszottuk a Napló élőújságjának keretében.

Korán reggel indultunk Budapestre a rendezvény nyitónapján, Barát István és Tóth Lívia vitt fel bennünket autóval. Olyan korai időpontban pakoltuk be hátizsákjainkat a csomagtartóba, hogy nagyon korán kelő olvasónak kellett lennie annak, aki még az indulásunk előtt olvasta/olvashatta Mihájlovits Klárának a Napló aznapi számában VIFÓ-FEST ’96 címmel megjelent cikkét, amelyben a Vajdasági Ifjúsági Fórum alig néhány nappal korábban megtartott rendezvényéről számolt be. Ebben az adai eseményeket foglalta össze:

Ada, augusztus 10-e, Vajdasági Ifjúsági Fórum, azaz VIFÓ, ráadásul ’96, szóval a második, merthogy tavaly volt az első. Moravicán. Akkor, tavaly, meghirdették, hogy a vajdasági magyar fiatalok napjának kinevezett augusztus 26-án tartanak majd minden évben ilyen rendezvényt, aztán erről mindenki megfeledkezett. Így lett most 10-e, az is a július eleje helyett. Mindez azonban csak játék a dátumokkal, meg az a lezser felfogás, hogy magyarázatokkal nem kell szolgálni, hiszen hol van már a tavalyi hó…

Az idei VIFÓ-t is természetesen a szervezés előzte meg, annak is egy meglehetősen furcsa formája, amikor is az ezzel megbízottak sok dologba belekaptak, sok vendéget meghívtak, sorrendekre meg névsorokra ügyeltek, s – valahogy megfeledkeztek azokról, akikért mindezt tették. A tavalyi zűrzavart (amit az okozott, hogy a szervezett autóbuszok helyszínre érkezésének és visszaindulásának időpontját nem egyeztették a programmal) ugyan megelőzték, de azt még mindig nem lehetett elérni, hogy az érdeklődők legalább egy héttel a rendezvény előtt tudják, indul-e a városukból Adára VIFÓ-busz. Pedig, ha az ilyesmit idejekorán meghirdetik, akkor talán Zentáról nemcsak öten-hatan jönnek el. Például.”