Ne győzködj a szavakkal, ott én vagyok jobban otthon! Pontosan tudom, hogy ha valamit akarok, az szavakkal, érvekkel hogyan támasztható alá, hogyan érhető el általuk. Aztán, ha úgy hozza kedvem, leépítem egyetlen szóval a már elértet, a bizonyítottat.
Egy mondattal, ha több kell. Ha akarom, hosszabban, lassú téglaszedéssel, kibillentett félmondattal, lasszóval fölérő körmondattal esetleg, vagy cselesen elkezdett és elharapott, elhallgattatott félszavakkal. A szavaid, a szavak bár hatnak rám, de nem azok győznek rajtam. Ámulok egy találó megfogalmazáson, csodálom a szépségét is esetleg, de tettre nem a szó késztet. A rövid parancsszavak ideje múlt, lehagytam végre a háton vesszőmódra végigcsapódó, véres nyomot hagyó kijelentéseket, az ítélkezések szavait. Hogy szóval győzz rajtam, ahhoz késő. Mi kell? Nézésed, a szemed a szavak mellé, látni, hogy hiteles a kimondás. Mondod, ha vak lennék, akkor mi lenne szemünk játékával? Nyújtanám tenyerem, és érinthetnéd.
