Grófunk már az Alduna vidékén járt, amikor 1794 őszén váratlanul – leveleiben nem részletezett okokból eredően – félbeszakította utazását, és Bécsbe utazott. Feltételezhető, hogy a Martinovicsék letartóztatását követő napokban a magyar határőrvidéken bogarászó német gróf jelenléte a hatóságoknak is szemet szúrt, s tudósunk – felmérve a helyzet súlyát – tervezett útjának felénél visszafordult, s Bécsbe utazott. Hogy utazása mégse legyen hiábavaló, a nagynénjéhez írt leveleit hamarosan sajtó alá rendezte, és 1800-ban Görlitzben könyv formájában is megjelentette. Majdnem egy évszázadnak kellett elmúlnia ahhoz, hogy e végtelenül hasznos és tudományos szempontból is értékes úti beszámoló magyarul is közkinccsé váljon; Berkeszi Istváné az érdem, hogy felfedezte a német nyelvű könyvecskét, lefordította magyarra, és az érdektelennek ítélt részek elhagyásával 1897-ben Gróf Hofmannsegg utazása Magyarországon 1793–1794-ben címmel a Franklin-Társulat közreműködésével megjelentette.
A szászországi tudós vándor, miután 1794-ben közel két hónapot töltött Szegeden, ismét Pécsnek vette az irányt. Így érkezett a Dráva vidékére, s mint mindenütt az útja során, most is élvezte az eléje táruló látványt. Eszéken írott levelének sarkában ott áll a dátum: „1794. június 13-ától végeig”. A főispáni igazolások bonyodalmának és a fogatos járművek biztosításának részletes leírását követően ez olvasható a levélben: „Ha jól halad az ember, naponkint 12-16 mérföldet is megtehet. Szegedről kiindulva, nem tehettem másként, mint a legrosszabb módot választva utalvány nélkül indulni meg egyedül a jó szerencsére bízva magamat s valóban Eszékig nem is volt semmiféle kellemetlenségem, pedig ez húsz mérföldnyi út. [1794.] Július 5-én érkeztem ide. A városon kívül még az alsó és felső város van. Már tavaly is a várban laktam, az idén is ugyanazon vendéglőben szállottam meg. Másnap reggel hozzám jött Rosenberg tábornok hadparancsnok segédtisztje és kérdezősködött útlevelem felől. Én éppen már magam készültem a tábornokhoz menni s ezt meg is mondtam. A tábornok igen udvariasan fogadott, de csodálkozott, hogy a mostani időben utazom ez országban, útlevelemet jónak találta és asztalához hívott meg. Társalgásba ereszkedtünk s rövid idő alatt igen jól megismerkedtünk.
[…] Eszék város a Dráva mellett fekszik, mely olyan nagy mint a mi Elbánk, egy egészen csupasz vidéken, de amely még nem olyan szürke és szikár, mint Szeged vidéke, hanem beláthatlan rétek, szép zöld legelők környezik, melyek bokrokkal és erdőkkel váltakoznak és a szemnek kellemes látványt nyújtanak. Ha a vízállás magas, úgy a csak valamennyire mélyebben fekvő helyek is el vannak öntve és így keletkeznek a különben oly sűrűen lakott mocsarak. Az idén majdnem mindenütt száraz lábbal lehetett járni s a víz visszahúzódott a tulajdonképpeni mocsarakba, tavakba és árkokba, de amelyeket elég nehéz megközelíteni. Az eszéki oldalon van Szlavónia, vele szemben Magyarország. Szlavónia szebb, zöldebb és változatosabb, mint Magyarország legtöbb vidéke és lakói éppen olyan műveltek. Eszéknek három része van: a vár, az alsó és felső város. A vár majdnem olyan nagy, mint Neustadt Drezdában. A helyőrség s ami ezzel jár, adja népességének legnagyobb részét, vagy legalább is élénkségét. Itt minden egészen német és német lábon áll. Itt lakik a tábornok. A felső város egy negyedóra járásnyira van a várostól a folyó mentében fölfelé, némileg rosszabbul van építve, de nagyobb és igen festőiesen néz ki, mert sok kert van körülötte. Itt vannak a megyei és más királyi hivatalok, mint a fő-sóhivatal stb., némi nemesség is van s e miatt már inkább magyaros. Az alsó város éppen oly távolságra van a vártól a folyó alsóbb folyása mentében. Leginkább rácz kereskedők lakják. Ide ritkán jön az ember, legfeljebb, ha valami venni valója van, mit sokkal előnyösebben vehet, mint a várban. Ezerkétszáz franczia fogoly is van itt, de közülük egy sincs tiszt. Helyzetökhöz képest elég jó dolguk van, meg van engedve nekik, hogy őrség felügyelete alatt csapatonkint menjenek ki a várból a vásárra egyetmást bevásárolni és kazamatáik körül sétálni. Kezdetben igen sokan haltak el közülök, most már alig van száz beteg. Az itteni vidék lerajzolását nem tartom érdemesnek, mert semmi különöst nem nyújt. Annál több dolgot fog majd adni Péterváradnál Belgrádban. Mindkettőt megnézem a következő héten.”
[Szlavónia] 1794. július 8-i levelében ez olvasható: „Végre mégiscsak eljutottam a muzulmann urak szomszédságába. Tegnap este érkeztem Zimonyba. Ezzel szemben a Száva másik partján fekszik Belgrád. Amint Eszékről kiindultam, a második állomáson már egy másik alispánnál kellett jelentkeznem előfogatra szóló utalványért, mivel itt kezdődik Szerém vármegye, mely egész Belgrádig tart. Szerémmegye tulajdonképpen Szlavóniával van egybe kebelezve, de azért mégis egy külön kis tartománynak tekintik és a czíme »herczegség«. Igen termékeny, szép vidék, valóságos paradicsom. – Valóban szépen kezdődött. Az első helység Vukovár, egy nagyobb patak torkolatánál fekszik, mely a Dunába ömlik s ez több folyó-munkálatokra nyújt alkalmat. Így például láttam vásznat fehéríteni a parton, a mely erősen emlékeztetett szeretett hazámra. Csónakok és halász-szerelvények élénkítették a partot. A vidék szép és mindenütt változatos és így kellemesebb mint majdnem a legtöbb magyarországi vidék és mégis igen sok hiányzott ahhoz, hogy valóságos paradicsomnak mondhatnám. Az éjszakát egy nagyobb faluban töltöttem és másnap délben megérkeztem Péterváradra. Ez egy hajóhíddal van Ujvidékkel összekapcsolva. Ujvidék jelentékeny kereskedelmi hely s építési módjára nézve a többi magyarországi csupasz városokhoz nagyon hasonlít, ámbár mégis valamivel jobban épült, népesebb és élénkebb. Itt leginkább rácz kereskedők laknak, mint egyáltalában az egész Szlavóniát és a Szerémséget illirek lakják, kik magyarul semmit nem értenek. Itt tehát megint nem használ magyar nyelvi tudományom s így kénytelen vagyok ráczul tanulni, a mely mégis sokkal könnyebb, mint a magyar. Ha hazamegyek, kíváncsi vagyok megtudni, mennyi hasonlósága van a mi vend nyelvünkkel. Bizonnyal igen sok, Különben ez Európának egyik legfőbb nyelve, mert azzal át lehet utazni Cseh-, Morva-, Lengyel., Orosz- és fél Magyarországot, valamint Horvát-, Szlavon-, Görög- és Törökországot és épen nem hangzik rosszul.
A várban rögtön jelentkeztem Genet tábornoknál, ki Szlavónia hadparancsnoka. A határőrvidék berendezéséről írtam már neked, de arról még nem, hogy többféle hadparancsnokság van, melynek az őrvidék egyes részei alá vannak rendelve, s e hadparancsnokságnak ismét az általános magyarországiak alá tartoznak, így a horvátországi, szlavóniai, bánáti és erdélyi. A tábornok igen udvarias volt, megvizsgálta útleveleimet s azután egy ajánlatot írt érdekemben Zimonyba, mely még az ő parancsnokságához tartozik és Pancsovára, mely utamban az első helység a bánáti határvidéken. […]
Azután a vidéken voltunk Kameniczán, mely egy órajárásnyira van Péterváradhoz. Itt lakik kísérőm apósa Marczibáni (előttünk bizonnyal furcsa egy név), egy udvarias, becsületes férfiú, kinek úgy 50.000 tallér évi jövedelme van, és mégis olya egyszerűen él, mint egy egyszerű vidéki nemes. Itt két napig kellett maradnunk s még akkor is alig akartak elbocsátani. Kamenicza igen nagy mezőváros, 500 háza van s vagy 3-4000 lakosa. A házak amphitheatralis alakban vannak a Dunapartra építve. Mögötte a hegyek lépcsőzetesen emelkednek és mind szőlővel vannak beültetve, a völgyek pedig középmagasságú szilvafákkal, A szilvatermelésből slivoviczát főznek, de nekem ez ital nem ízlik. Itt az országban nagyon isszák és külföldre is szállítják. Rozsneműeket az emberek épen nem vetnek, csakis szilvatermesztéssel foglalkoznak és halásznak. A rozsot Bácsmegyéből kapják, de egy sajátságos intézkedés következtében nekik nem szabad kenyeret sütniük, ezt egy újvidéki bérlő cselekszi. Ez nagyon nyomasztónak látszik.
A szőlőhegyek megett más hegyek is emelkednek, melyek erdővel vannak benőve. Egy kis paraszt szekérrel egy óra alatt értem fel a meredek hegy tetejére. Egy ló volt csak a kocsi két rúdja közé fogva, a másik mellette vontatott. E járművet itt taligának hívták. A magasból igen jó kilátás nyílt. Először is az úgynevezett Kralova-Stoliczára, a Duna másik oldalán látható az egész Bács- és Torontálmegyének egy része 10-12 mérföldnyi távolságra. A hegycsúcs másik oldaláról a Szerémség nagy részét lehet látni, melyen sok szép és nagy hegység fekszik, Belgrádot is lehet látni mintegy nyolcz mérföldnyi távolságban. Mögötte és jobbra a Szávától láthatók a szerb és bosnyák határhegységek. A hegyekből igen jó forrásvíz ered, melyekből nehányat a tulajdonos szökőkutakra használt fel, melyek most kertjének díszeiül szolgálnak. Nem igen láttam még helyet, hol angolkertet olyan könnyen lehetne alakítani mint itt. Búcsúzáskor jó házigazdám egy igen nagy keselyűt ajándékozott nekem; ezek Európának legnagyobb szárnyasai. Szívesen vittem volna élve is haza, mert szelíd volt. Ezek e vidéken laknak ép úgy a nagy sasok három faja is, melyek harminczával, negyvenével röpködnek néhány ezernyi magasságban.”
