Alkohol, drog, szerencsejáték, szex… stb. teheti függővé az elmagányosodás felé tartó embertársaink jelentős részét, de azok is az áldozatai lehetnek, akik látszólag biztos családi, baráti kapcsolatokat ápolnak.
Olyan dolgok is okozhatnak függőséget, amikről elsőre nem föltételeznénk: ugyan, mi gond lenne azzal, aki az egészséges életre törekszik? Márpedig létezik biománia nevű pszichés kór, egyfajta függőségi betegség, szenvedői azok, akik minden mást félretéve pusztán az egészséges életmóddal foglalkoznak, de azzal rögeszmésen. Napi témáik, minden gondolatuk és foglalatosságuk kizárólag az egészséges mozgás, táplálkozás körül forog, közben minden mást elhanyagolnak. Ha valami az egészségmániájukban akadályozza őket, kimutatható elvonási tünetek jelentkezésével reagálnak, például súlyos bűntudattal egy olyan ebéd elfogyasztása után, ami a fölfogásuk szerint nem megfelelő élelmiszerekből áll. A netán elmulasztott napi mozgásterv szintén bűntudatot, alvászavarokat okozhat. Rosszabb esetben már rettegést, halálfélelmet vált ki a biomániás mércéje szerint egészségtelennek vélt életforma, élelmiszer. Kezelése szakemberi segítséget kíván: visszatérni a mértékletesség útjára, fölismerni, hogy mennyit ésszerű és célszerű az egészséges életünkkel foglalkozni, összhangba hozva a lehetőségeket az elvárásokkal. Nem kell különösebben hozzáértőnek lenni, hogy elhiggyük, a mély bűntudattal elfogyasztott, vegyszerekkel kezelt élelmiszer esetében nagyobb kárt okoz maga a bűntudat, mint a kemikáliák.
Avatatlanoknak egyelőre szokatlannak hat az eddig sajnos már jól ismert függőséget okozó dolgok között a fönti példa, de akár a másik is, az egészen modern kórság, az internetfüggőség. Aki most azt gondolná, megint egy bolhából elefántot… esete forog fönn, nagyon téved! Még az év elején jött a hír, hogy az internetfüggőséget az Egyesült Államokban hivatalosan is elmezavarrá akarják nyilvánítani.
Világszerte sokkal több számítógép-tulajdonost, internetet használót érint a kóros mértékű gép előtt görnyedés, mint sem gondolnánk, és túlzás nélkül mondhatjuk, van ok a kétségbeesésre. A statisztikák ráadásul tévedhetnek is, hiszen a kérdezettek közül a függést egy részük nem vállalja, másik részük pedig nagyon is tisztában van vele, de tagadja, vagyis nem vallja be, mennyire vált a virtuális világ rabjává.
A szakemberek részéről folyik a tapasztalatgyűjtés, a terep fölmérése, a begyűjtött adatok összegzése, különböző kategóriák meghatározása, a megfelelő kezelések kidolgozása. De számos, internethasználatban jócskán előttünk járó országban a számítógép-függők gyógyítására már léteznek hozzáértők által vezetett csoportos foglalkozások. Létezik kiút, akinek van elég ereje hozzá, maga is próbálkozhat: visszatérni a családi összejövetelekhez, a barátokhoz, sportolni, természethez közelibb életet élni, és nem utolsósorban kicsit hagyományos módon is olvasni, például a napilap nyomtatott kiadását, és nem a netes változatot, vagy könyveket is netán. Bár a függőségekből való kigyógyuláshoz nem elég csak az erős akarat, az elhatározás, külső segítség nélkül nehezen megy.
Egyre többen élik napjaikat géphez bilincselve, ki, hol teheti meg, otthon, munkahelyen, internetes kávézóban, kinek melyikre van módja. Könnyű tesztelni magunkat, hogy a veszélyeztetettek csoportjába tartozunk-e: például elhatározni, hogy három napon keresztül szigorú számítógépböjtöt tartunk. És ha nem jelentkezik már a második órában nyugtalanság, üresség érzése, unalom, kedvetlenség, feszültségérzet, düh, ha nem fog el erős vágyakozás a megszokott honlapok, skype után, ha nem érzi magát az ember elveszettnek a virtuális valóságán kívül… stb.… – akkor sikerült kordában tartani, még nem alakult ki erős kötődés. De az Interneten könnyen megtalálhatók azok a tesztek, amikre válaszolva kiderül, hol tartunk a függés felé vezető úton.
Elsőre nagyjából három nagyobb csoportra lehet osztani a függőséget kialakító lehetőségeket: játékok (sajnos, már elérhető a fizetős szerencsejátékok kategóriája is, ami egyes vélemények szerint a közeljövő komoly, sok mást maga után vonó problémájává növi ki magát), az internetezés indulásakor messze a sor elején vezető szexualitás körüli tartalmak, vagyis pornóoldalak látogatása, és a kényszeressé váló azonnali üzenetküldést lehetővé tevő szolgáltatások használata.
Hogy az internetfüggőséget kezelhető betegségnek fogjuk föl, először is el kell ismerni a létezését, és bár alaposan el vagyunk maradva a fejlettebb országoktól, ahol már szinte mindenki netezik, ideje itt is komolyan elgondolkodni, elsősorban talán a szülőknek, mert sajnos a legnagyobb veszélynek éppen a gyerekek vannak kitéve, különösen azok, akiknek szülei maguk is belevesztek a gépvilágba.
Saját történet a kezdetektől
Számítógépet rendeltem. Mire szándékozom használni, és kell-e vele modem is, kérdezte a mester. Modem nélkül szó sem lehet, mondtam neki, bár a modemről csak annyit tudtam, a telefonos internethez kell (nem is volt még másmilyen).
Több mint tíz éve volt ez, akkor még errefelé magyarázni kellett, mi fán terem az internet, alig volt a faluban csatlakozó. Nekem sem volt sok fogalmam arról, hogy mire használom majd, csak azt tudtam, hogy kell és kész, aztán majd kiderül, mire lesz jó. Szövegszerkesztő, modem, levelezési lehetőség, keresőprogram, soroltam nagyjából az igényeimet. A rendelt csomagot átvéve álmomban sem gondoltam volna, micsoda veszélynek teszem ki magam! Szerencsémre a túlságosan is szabadságkedvelő természetem megakadályozott, hogy komoly függőségbe kerüljünk egymással, mármint a gép nyújtotta lehetőségek és én. A szenvedély rabság, elég abból egy is, annak meg itt a kávé, ami nélkül egy napot sem, soha, gondoltam.
Másnaptól magamra zártam kaput, és ismerkedni kezdtem. Nem, dehogy a különböző (már akkor is biztosan létező) társkeresőkben, hanem magát a gépet kezdtem körüljárni. Nagy család mellett művészet volt időt szakítani rá. Hogyan sikerült mégis? Lassan, vagy inkább, hogy ne szépítsem, szélsebesen leépültek a személyes kapcsolataim. Azok az ismeretségek élték túl, ahol közös téma lehetett a számítógép, főleg mert valakitől tanulnom kellett. Gyors volt a talpaló, egy könyv, egy internettudásban előttem járó ismerős, és fél évre rá már több ezer levél lapult az e-mailes postaládámban. Az ausztrál építésztől kezdve a kölni raktárosig, volt ott mindenféle e-mailező társ, akikkel naponta többször megoszthattuk gondolatainkat, érzéseinket. Észre sem vettem, és hónapok múltak el, hogy még csak nem is láttam a két házzal arrébb élő szomszédasszonyomat, nem hogy beszélgettünk volna. De a kétutcányira lakó ismerőssel annál többet érintkeztünk – e-mailben, mert már neki is volt Internetes kapcsolata!
És eleinte még azt hittem, ez így jó. De természetesen nem volt az! Szerencsémre időben, még a chat, skyp berobbanása előtt beláttam, van a világ, amiben én és a többi ember él, és van a gép hideg, bár ezt igen sok álcával elfedő másik valóság, aminek másmilyen szabályai és másmilyen hozadéka van az egyén életére nézve. Jó is, de rossz is, mint mindennek, ahol az ember nem tartja be a mértéket, szenvedélyt hizlal belőle és végül függőségbe kerül vele.
A visszaút egyszerű volt, főleg mert még az előtt vonultam vissza, mielőtt uralni kezdett volna, azaz mielőtt a függőségi betegség kialakult volna, amiből kikerülni már nem elég az erős elhatározás. E-mailező ismerőseim közül kizárólag azokat tartottam meg, akikkel valódi kapcsolat alakulhatott ki, beleértve a személyest is – mára gyakorlatilag az egyik kezemen megszámolhatom az embereket, akik maradtak, és akikért valóban az internetnek tartozom hálával. Munkára és tudásgyarapításra szorítottam vissza, használati tárggyá fokoztam le a rabtartóm helyett. Újra fontosabb lett a nappali foteljében beszélgetni, mint az e-mailezés.
Mások története, előre nem látható folytatással
Jutott eszembe mindez arról, hogy egyike a régi, internet-idők előtti ismerősömnek kezét tördelve panaszkodik, hogy nem tud mit kezdeni lányaival, egyik jobban elveszett a számítógépben, mint a másik. A kicsivel (aki tizenkilenc éves) ez még nem is lenne akkora baj (véli, tévesen!), csak a nagyobb miatt aggódik, mert mi lesz annak a három gyerekével? Nem értem, vagyis inkább azt akarom, fejtse ki maga, kíváncsi vagyok, mit mond ő, mint kívülálló. Tudni kell róla, hogy hatvanhét éves, és egyáltalán nem tud bánni a számítógéppel, bár hasonló korú barátnői némelyike már beletanult.
És mesél. Bizalmas dolgokat, belső, kínos családi történeteket, részletesen. A gondok gyökere egyértelműen az internethez vezethető vissza, mivel a családi botrányok rendre a körül törnek ki. Függő a nagyobb lánya, aki erről még csak beszélni sem akar, annak ellenére nem, hogy már válófélben vannak a férjével, a gyerekekkel számtalan probléma volt az utóbbi időben, magatartási és tanulási téren egyaránt. Az elhanyagolt háztartásra, a tágabb értelemben vett családdal megromlott viszonyokra már csak legyint, máshol se jobb a helyzet, mondja, ha más okok miatt is következett be. Számára az utolsó csöpp a pohárban az volt, amikor a harmincöt éves lánya a szó szoros értelmében összeverekedett a nyolcadikos lányával azon, hogy ki üljön le a számítógéphez. Azt hallotta a tévében, tér át a szerinte helyesen föltételezett alapbajra, van olyan, hogy internetfüggőség.
A gyógyulás útjának föltérképezéséhez ott fogunk hozzá, ahonnét a baj elindult: fölkapcsolom a gépet, hozok neki is egy hokedlit, a technikai részletekre nem kitérve, elkezdek keresgélni a témában. Ráment a délelőttünk, sok anyagot, mert érdekelte, ki is nyomtattam neki, hogy otthon alaposabban tanulmányozhassa. Mindenáron segíteni akar a lányán, szereti a vejét, jó ember, kár lenne, ha ezen múlna a család jövője. Meg akar ismerkedni az ellenséggel, hogy megtanulja, hogyan szállhat szembe vele, mondja már nevetve. Elhiszem, hogy van esélye, mert ő olyan ember, akit ha megmenteni akar, azt meg is menti – példa rá az alkoholizmusából keservesen kihozott férje. Abban azért megegyeztünk, hogy a karácsonyi és újévi ünnepek után eljár hozzám egy tanfolyam-félére – mert elhatározta, hogy az ünnepekre megajándékozza magát egy számítógéppel. Meglepetésemet sértésszámba vette: azt képzelem, nincs már elég szürkeállománya hozzá? Vagy azt, hogy nem akar haladni a korral? És különben is, fejezte be, nem lehet mindig a gyerekei, az unokái nyakán, és mivel a férje örökké a tévét bújja, ő unja magát egyedül. Hátha talál magának a hálón egy tisztes öregurat, akivel legalább esténként elcseveghet, ha máshogy nem, gépen. De azért ugye szólok, ha már látványosan túlzásba viszi? szájberberözvegyet akarsz az uradból, kérdem tőle, de azt egyelőre még nem érti, hogy mi fán terem a szájberözvegy.
