A Létünk nyitószövegében David Wiles hét színházi teret különböztet meg, és Bence Erika ugyancsak hét területet (jog-, (köz)gazdaság-tudomány, szociológia, filozófia, társadalom- és művelődéstörténet, különböző szaketikák) említ a folyóirat nemzetközi tanácskozásának anyagát bevezető írásában. A hetes szám gazdag szimbolikával rendelkezik, többek között az Isten felé vezető utat is jelképezi, aki szeretne felérni hozzá annak hét emeletet, hét lépcsőfokot, hét hegyet kell megmásznia, hét próbát kell kiállnia. Ezt továbbgondolva, ha célként a korszerű tudás elérését helyezzük az út végére, akkor a Létünk 2012/4. száma kiváló térképként, iránytűként szolgál hét, vagy akár több akadály leküzdéséhez is.
A már említett Wiles-szöveg, A nyugati világ előadó-művészeti tereinek rövid története, mely Roginer Oszkár tolmácsolásában olvasható, első pillantásra elkülönül a többitől, de témafeldolgozását és módszerét tekintve szervesen kapcsolódik a folyóirat Társadalomtudományi, kultúratörténeti és kulturális antropológiai kutatások a XXI. század elején címmel 2012. október 27-én megrendezett konferenciájának anyagához, amelynek írásai a kötet gerincét alkotják.
A kultúrtörténeti, művelődéstörténeti kutatások múltjába, jelenébe nyújt betekintést Németh Ferenc és Káich Katalin, és mindketten kijelölik tudományuk jövőbeli irányait. A jogi diskurzust ifj.Korhecz Tamás szólaltatja meg a 2012-es szerbiai általános választások eredményeit elemezve különös tekintettel a nemzeti kisebbségek politikai szerveződéseire. A politikai helyzetnek is következménye az a folyamat, amelyet Gábrity Molnár Irén jár körül értekezésében, a szerb-magyar határon átívelő migráció. A matematika tudománya Takács Márta A kulturális és gazdasági antropológiai vizsgálatok XXI. századi matematikai módszerei és Jeges Zoltán A matematikai modellezés rejtélyei című tanulmányaival képviselteti magát.
Rajsli Ilona egy térségünkben erőteljesen jelen lévő jelenségről, az írott nyelvi kódváltásról ír. A tanulmány írója hangsúlyozza, hogy egyáltalán nem új keletű dologról van szó, és ezt 16. századi prózai szöveghelyek beemelésével szemlélteti is. A jelen vajdasági kódváltásaira a Magyar Szóból és szépirodalmi alkotásokból kapunk példákat körültekintő magyarázatokkal.
Lebilincselő olvasmány Amedeo di Francesco A költészet mint imádság – Dsida Jenő „Apokrif evangéliuma” című esszéisztikus, metaforikus írása, mely a Dsida-költészet vallásosságának megértését, olvasását az imádság Eugène Minkowski által elvégzett fenomenológiai elemzése felől kísérli meg.
Nagy érdeklődésre tarthat számot Draginja Ramadanski A kultúrák áthatása – Fordítások eredeti nélkül című szövege, mely az irodalomfogyasztás egyik hihetetlennek tűnő, de mindig nagyon aktuális igazságát mutatja be, azt, hogy a külföldi írók művei olykor nagyobb megbecsülésben részesülnek egzotikusságuk, idegenségük révén, mint a sajátjaink. Nagyon tanulságos e tekintetben Csehov és Faina Grimberg fricskája az olvasóközönségnek, amelynek részleteit nagyon élvezetes stílusban ismerteti Ramadanski.
A múlt értékeinek megőrzése, felelevenítése lehetne a közös pont Viktorija Aladžić és Ózer Ágnes írása között. Az előbbi szerző a 19. századi várostervezést vizsgálja, a kutatás célja az, hogy a városok kiépülési módjának megértését felhasználva, azt összevetve a mai urbanisztikai tervezéssel, megtaláljuk, hogyan állíthatjuk meg a vajdasági városok második világháború óta tartó leépülését. Ózer Ágnes pedig a vajdasági magyarság kulturális örökségének begyűjtési, feldolgozási és prezentálási lehetőségeit kutatja, ugyancsak a múlt példáiból merítve.
Korunk egyik legnagyobb kihívása a tudásanyag átadása, e témakörön belül mozog Géczi János, aki az ikonológia-ikonográfiai hazai pedagógiai hasznosíthatóságát helyezi munkája középpontjába, Karikó Sándor, aki a nevelés, konformitás, non-konformitás kérdéseit, a kreativitás elcsökevényesedését vizsgálja, valamint Tapodi Zsuzsanna, aki az irodalomtanítás XXI. századi kihívásaira szolgál néhány megoldási kísérlettel, többek között a klasszikusok hozzáigazítását a mai nyelvezethez, vagy a filmes adaptációkat. Nagyon tanulságosak a csíkszeredai Sapientia tanárának gondolatai: „Ha belátjuk, hogy a kultúra médiumfüggetlen, s megtanítjuk a gyermekeinket, hogy az e-könyvön milyen értékes műveket tölthetnek le és hordozhatnak magukkal mindenhova, vagy hangos könyv formában mit hallgathatnak utazás közben, és arra, hogy filmnézéskor hogyan különböztethetik meg az értékeseket az értéktelenektől, csak annyi változás történik, hogy a technikai haladás segít a szellemek megidézésében. Értékelni, válogatni nekünk kell megtanítani a fiatalokat: »ez a mi munkánk; és nem is kevés«.”
Ahogyan a tanár kijelöli az utat a diákok előtt, megtanítja őket az értékelés tudományára, úgy mutatnak irányt, úgy jelölik ki az értékeket a Létünk tavalyi utolsó lapszámának írásai. Útkeresőknek kötelező olvasmány.
(Az írás Kilátó mellékletünkben olvasható)
