2024. augusztus 2., péntek
PÁRIZS 2024

Miláké a második magyar érem

Milák Kristóf révén megszületett a magyar küldöttség újabb érme a francia fővárosban, a 24 éves klasszis a második helyen ért célba a 200 méteres pillangóúszás döntőjében. A Honvéd versenyzője címvédőként és világcsúcstartóként állt rajthoz, az már az előfutam során nyilvánvalóvá vált, hogy bármit is csinált az elmúlt hónapokban, felkészült az olimpiára. Milák remekelt a táv kétharmadán, közel fél testhosszas, háromtizedes előnnyel vágott neki az utolsó ötvennek legnagyobb kihívója, a hazaiak sztárja, Léon Marchand előtt. Mint kiderült, ez kevésnek bizonyult, a franciában bőven akadt tartalék. A 400 vegyes párizsi bajnoka őrült hajrába kezdett, beérte, majd az utolsó métereken meg is előzte a szemmel láthatóan fáradó Milákot. Marchand 1:51,21-gyes olimpiai csúccsal diadalmaskodott, a magyar 1:51,75-tel lett második, a harmadik helyet pedig a kanadai Ilya Kharun szerezte meg 1:52,80-nal. Marchand olyannyira felturbózta magát a hazai játékokra, hogy kevesebb mint egy órával később 200 mellen közel egy másodpercet vert a komplett mezőnyre, behúzva a harmadik olimpiai bajnoki címét.

Szerdán megszületett az első világcsúcs a medencében, a kínai fenomén, Pan Csan-lö 46,40 másodperces új rekorddal diadalmaskodott 100 gyorson. A szám egyértelmű vesztese a 4. helyezett Németh Nándor, aki mindössze egy századdal (47,50) maradt le a bronzérmes David Popovici (47,49) és két századdal az ezüstérmes Kyle Chalmers (47,48) mögött. A nőknél Sarah Sjöström a hetes pályáról verte meg a mezőnyt 100 gyorson, míg 1500-on Katie Ledecky óriási fölénnyel szerezte meg pályafutása nyolcadik olimpiai aranyérmét.

VÍVÁS

VÉGÜL EZÜST A MAGYAROKNAK
Magas színvonalú mérkőzésen kikapott a döntőben a magyar férfi kardválogatott, így ezüstérmet szerzett. Előzőleg az olaszokat 45:38-ra, az irániakat pedig 45:43-ra győzték le. A fináléban a címvédő és 2012-ben is olimpiai bajnok dél-koreaiakkal kerültek szembe, akik a kanadaiakon és a franciákon jutottak túl. Az előző két olimpián az ázsiaiak nyertek, 2016-ban ez a szám nem szerepelt a játékok műsorán. A magyar csapat az elmúlt években három vb-döntőben szenvedett vereséget a dél-koreaiaktól, de a negyediken, tavaly Milánóban le tudta győzni őket. Ezt megelőzően 1996-ban voltak döntősök a magyarok, akkor a Köves Csaba, Szabó Bence és – a válogatottat most edzőként segítő – Navarette József alkotta együttes kikapott az oroszoktól, így ugyancsak ezüstérmes lett. Navarrete szerint a kardcsapat tagjai „mindent beletettek” a dél-koreaiak elleni döntőbe, és a világ legjobbjaitól kaptak ki.

 

Nagyszerű, hogy Gémesi Csanád, Szilágyi Áron, Szatmári András és Rabb Krisztián az ezüstéremnek is örülni tudott (Fotó: MTI)

Nagyszerű, hogy Gémesi Csanád, Szilágyi Áron, Szatmári András és Rabb Krisztián az ezüstéremnek is örülni tudott (Fotó: MTI)

SPORTLÖVÉSZET

LEMARADTAK A PUSKÁSOK
Lazar Kovačević szerbiai lövő a kisöbű puska összetett számának olimpiai döntőjében sajnos nem ismételte meg az előző napon a selejtezőben nyújtott teljesítményt. Kovačević már az első ötös sorozatban lemaradt, amit a végéig nem tudott ledolgozni, és az utolsó, nyolcadik helyen zárt. A szerbiai lövők számára ezzel az olimpia véget is ért. Mészáros Eszter a térdelő- és fekvősorozatok után döntőre állt, de álló helyzetben az első hat lövéssel csak 51 kört teljesítve mindent elrontott. Utolsó magyarokként Major Veronika és Fábián Sára Ráhel ma a kisöbű pisztoly selejtezőjében rajtolnak.

VÍZILABDA

JOBB MÁR, DE NEM ELÉG
Az ausztráloktól elszenvedett csúfos vereség után a szerb férfiválogatott alaposan összekapta magát, csütörtökön a végső győzelemre is esélyes spanyolok ellen ugyan sokkal jobban játszott, de még így is 15:11-re kikapott. Stevanović együttese hullámzó teljesítményt nyújtott, a kiegyenlített első félidőt követően a harmadik negyedben háromgólos hátrányba került, Mandić és Dedović találataival viszont felzárkózott, és újra nyílttá tette a mérkőzést. Az utolsó etapnak 10:9-es spanyol vezetés mellett feszültek neki a felek, ám néhány támadás alatt nyilvánvalóvá vált, hogy a szerb remények tiszavirág-életűek, a hispánok három gyors góllal újra magabiztos vezetést szereztek, majd az utolsó három percben rutinosan meg is őrizték azt. A szerbek a következő fordulóban Franciaországgal találkoznak.

A magyarok csütörtök este Japánnal meccseltek, a szombaton pedig az ausztrálokkal játszanak.

KOSÁRLABDA

JAVÍTÁS HOLLANDIA ELLEN
Sikeresen helyrehozta a Kína elleni 2. fordulós botlást (15:21) a szerb férfi 3×3-as kosárlabda-válogatott (Marko Branković, Strahinja Stojačić, Dejan Majstorović, Mihailo Vasić), amely Hollandiát szoros végjátékban, drámai körülmények között 21:19 arányban verte meg. A világbajnoki címvédő gárda – amely az 1. fordulóban az amerikaiakat iskolázta le 22:14-re – három kör után 2/1-es mérlegével máris közel került az egyenes kieséses szakaszhoz, hiszen a nyolcfős mezőny első hat csapata lép tovább (az első kettő egyenesen az elődöntőbe, a 3–6. helyezett pedig a negyeddöntőben folytathatja a küzdelmet). A Hollandia elleni diadal hőse Stojačić volt, aki 19:19-nél roppant nehéz, kiszorított helyzetből küldött a helyére egy látványos kétpontost.

Nyitókép: A Milák-csúcs elmaradt, de az ezüst is szépen csillog (Fotó: MTI)