Mindig is lenyűgöztek a Gaudí épületeiről készült fotók. Szürreálisnak hatottak. Ezt látni kell, hogy elhiggyem, gondoltam.
Szállásom csak egy megállóra volt a 125 éve épülő monumentális Sagrada Famila-tól, ezért is kezdtem itt a körsétát. Tényleg döbbenetes látvány!
Az ember nem is lát mást körülötte. Miután megpillantotta, már csak az létezik. És ez igaz a többi Gaudí-remekműre is.
Az építkezés kívül, belül egyaránt nagy erőkkel folyik. Öt daru veszi körül az egyelőre négy toronnyal rendelkező épületet.
Belül sűrű oszloperdő fogadott. Negyven perc sorban állás után (fizetős) lifttel feljutottam az egyik kukoricacsőszerű toronyba, ahonnan pazar és egyben ,,tériszonyító” látvány nyílik egész Barcelonára. Két óra eltöltése és egy memóriakártya fotókkal való megtöltése után tovább indultam gyalog. A Casa Milá volt a következő ámulatba ejtő épület. Mintha egy hatalmas sziklából lenne finoman kiformázva. A lakosság a La Pedrera becenevet adta ennek az egyedülálló bérháznak, ami szabad fordításban kőfejtőt jelent. 1986 óta egy bank tulajdona, mely tíz év alatt teljesen felújította és többfunkcióssá tette. A múzeum mellett lakások, irodák és üzlethelyiségek is találhatók az épületben. Hihetetlen az épület természetesen hullámzó, néhol spirálszerű vonalvezetése. Jól látható itt is Gaudínak az állat- és növényvilág által ihletett formatervezése. A tetőtér talán a leglátványosabb. Nem a kilátás miatt, hanem a szoborrá alakított kémények és víztározók miatt, melyek a dimbes-dombos, gömbölyded palota tetején vannak elszórva. A harci sisakot viselő kémények szinte megszólalnak. Többször is körbebarangoltam a tetőteret, mégsem jutott eszembe a kilátással foglalkozni, mert a belátás az épület lelkébe sokkal érdekesebb. Sötétedés előtt még eljutottam a Casa Batllóig, amit Gaudí bérházból alakított építészeti csodává. Szemgyönyörködtető, kifinomult formák jellemzik kívül belül. Ez is leírhatatlan. Látni kell. Az épület szívében sétálva csodálattal jöttem rá, hogy némely formát, építészeti látásmódot és megoldást már láttam valahol. Szabadkán a Raichle-palota hasonló zsenialitással lett megálmodva és megépítve. Hazaérve felütöttem Bela Duranci A vajdasági építészeti szecesszió című könyvét és csak akkor döbbentem meg igazán! Raichle Frenc 1903-ban építette saját műremekét, míg Antoni Gaudí a Casa Batlót 1904-ben és a Casa Milát csak 1906-ban kezdte építeni. Szabadkai létemre messzire kellett mennem, hogy rájöjjek, mekkora értékkel rendelkezik szülővárosom. Már más szemmel tekintek a mi Gaudínk, azaz Raichle Frenc palotájára.
