Manapság az ember igen gyakran használja a kultúra kifejezést, fogalmat, de ezt különválasztotta a természet egységétől. A kultúra az ember belső alkotása, a termése annak, amit az ember gondol vagy érez. Ha teljesen eltávolodik a természettől, képes lesz-e gondolkodni, tud-e érezni a rászakadt tátongó ürességben?
Nehezen és nagy sokára másztunk le.
A fáról.
Kezdetben csak percekre hagytuk el a fakorona biztonságát. A kíváncsiság végül legyőzte a félelmet. A síkságon csoportokban portyázva fák, bokrok terméseit gyűjtögettük, majd fahusánggal kergettük el prédájától a ragadozót. Nyers volt a dög, de…
Két fadarab dörzsölgettünk egymáshoz… és megsült a hús. Kihegyeztük, és lándzsánk lett, majd nyíl és íj, fejsze és fűrész: megszületett, a fanyűvő!
A fával kezdődött: Éva leszakajtotta a tiltott fa gyümölcsét… és az utolsó fa kivágásával ér véget. A civilizáció.
„Ugyanis tapasztalásból tudjuk, miként életünk első zsengéjétől annak fogytáig minduntalan fára van szükségünk. A gyermek születése után fában fürösztetik, házi bútoraink, gazdasági eszközeink, tömérdek gépek, és mívek nagyobbára fából készíttetnek; – hát az üveghuták, vashámorok olvasztók, vaspályák, s egyébb gyárak évenkint mennyi fát emésztenek?” (Erdészeti Lapok, 1863. május)
Eleink már 150 évvel ezelőtt is sürgető szükségletnek tartották vidékünkön a fásítást:
„Ujabb korban a futó homoknak faültetések általi megkötése sürgető szükségnek ismertetett, nemcsak azért, hogy ez által a használható jó föld a homok általi elbontástól megóvassék, de azért is, hogy a sok haszonvehetetlen homoktéreken erdők neveltetvén, idő multával ezek értékesekké, jövedelmezőkké váljanak.
A faültetés, főleg az alföldön, nemcsak klimatikus szempontból kívánatos, de a folyók szabályozásával, az álló vizek lecsapolása s kiszárításával előre látható, az alföldi gazdaságot már is sujtoló gyakori szárazság növekedése, ennek mérséklése tekintetéből a halaszthatatlan teendők közé soroztatott.”
IDEGENHONOS FÁK, ÖZÖNNÖVÉNYEK
Avagy minden rossz Amerikából jön!
Már a Monarchiában sem idegen az idegenhonos fafajok betelepítésnek gondolata, az Erdészeti Lapok 1881. februári száma Honosításra alkalmas amerikai erdei fák cím alatt több tucat telepítésre alkalmasnak vélt fafajt ajánl, még a mamutfenyőt is. Pedig az erdészek jól tudták, hogy az őshonos fafajok legnagyobb hányada lombhullató keményfa volt, erről számol be az Erdészeti Lapok 1866. májusi száma is: „A magyar tartományokban átalán véve a lombfa erdők, a bükkesek és tölgyesek túlnyomók, s a fenyvesek aránylag kisebb területet foglalnak el.”
Gyorsan növő fafajtákat kerestek a homokos és más laza talajok megkötésére.
Erdészeti Lapok, 1933: „A homokfásítás első periódusában a szél által hordott és károkat előidéző homok megkötése volt a legfőbb cél olyan fafajjal, amely gyorsan nő, nem nagyon válogatós a talajban s amellett gyorsan szaporítható és olcsón telepíthető. Mindezen kívánságoknak kitűnően megfelelt annak idején a fekete nyár és ez a fafaj lett a homokfásításnak majdnem egy évszázadon át uralkodó fája.”
„Szabadkán ugyan már 1770–1771-ben eszközöltek mesterséges erdősítést tölgymakkvetéssel, 1784-ben feketefenyővel is tettek kísérletet, de kevés eredménnyel.”
Az akác telepítése 1868 után indult meg nagyobb arányban. Akik erre a fára esküdtek, elfejtették, hogy az akác nem tűr meg más fás növényt a közelében, legfeljebb bodza nő az akácosokban. Ezért az akácerdő nem igazi erdő.
A behurcolt, idegenhonos fafajok sora egyre gyarapodott: akác, feketefenyő, ezüstfa, kanadai nyár, amerikai kőris (az 1800-as években kezdték telepíteni), zöld juhar (amerikai, az XIX. század elejétől), mellette a nyugati ostorfa, amely a Szabadka–Horgosi-homokvidéken tarack módjára terjed. A gyalogakác Észak-Amerikából került Európába, itt a természetes erdők és rétek helyét veszi el. Kiirthatatlan terjed. Gyökérzete rongálja a töltéstestet, és megakadályozza, hogy a fű gyökeret verjen. A hullámtérben sűrű állományt képez és lassítja az áradások levonulását. Újabban a kései meggy indult hódító útjára. De nemcsak fafajok, fás szárú cserjék, de számos átkos gyomnövény, például a selyemkóró és a virágpor-allergia első számú kórokozója, a parlagfű is amerikai „szerzemény”.
A LEGMAGYARABB FA
A történelmi Magyarország területén óriási területeket foglaltak el a tölgyesek. A Kárpátok fenyvesei után eleink az alföldi kocsányos tölgyesekben űzték a vadat. A hegyes-dombos vidékeken a cseres- és gyertyános-tölgyesek biztosították az építkezésekhez, fűtéshez a faanyagot, makkjuk a kondát táplálta. A tölgymakkból ínség idején még kenyeret is sütöttek. A tölgyből készült eszközök, tárgyak elkísérik az embert születésétől a halálig, a bölcső fájától a koporsóig és a fejfáig. A tölgy nem feltűnő, nincs pompás virága, termetével mégis tiszteletet parancsoló.
A kocsányos tölgy hatalmasra növő, impozáns lombozatú, hosszú életű fa. A legöregebb, 8 méter törzskerületű magyarországi tölgy korát mintegy 700 évre becsülik. A kocsányos tölgy hegyvidéki rokona a kocsánytalan tölgy. Míg a kocsányos tölgy makkjai akár 7-8 centire is megnőnek, addig rokona termései kocsánytalanul ülnek a levelek tövében.
És mi van a magyar tölggyel? Nevével ellentétben Magyarországon elvétve fordul elő. A mai Románia és Szerbia területén él. Tölgyeseink a földínség áldozataivá váltak, már a középkorban jelentősen csökkentek a tölgyesek állományai. A Tisza mentén a moholi erdőben találunk még nagyobb tölgyest, benne rétisas, szürke gém, holló, az odvas törzsben macskabagoly költ. A Zenta feletti gátőrháznál még áll néhány pompás tölgyfa. Péterréve előtt Óbecse felől az út két oldalán lassan kipusztul a védett tölgyfasor. Az utak mentén sajnos egyre több a szibériai szil. Az észak-amerikai nyugati ostorfát is gyakran ültetik városi sorfának. Tele van vele Zenta központja is. Már megértek a cserére, és miért ne lehetne az ostorfát őshonos fafajtákkal felváltani?
Erdőkre nagy szükség lenne, hiszen Vajdaságban alig van 5-6 erdő, de az is milyen erdő? A napjainkban forszírozott erdősítések alkalmával a tölgy termőhelyén is tájidegen fafajokat: akácosokat, nyárfásokat létesítenek és fenyőket telepítenek. Az erdőgazdaságok a gyors megtérülés reményében csak rövid távra terveznek. Végérvényesen megfeledkeztünk volna őshonos fáinkról?
A fa mint világtengely a mitikus világképek egyik leggyakoribb motívuma; elnevezése: világfa, kozmikus fa. Mivel gyökereivel a földbe hatol, törzsével a földi, ágaival az égi szférában él, a világ vertikális egységeinek összekapcsolója; az alvilág, a földi és az égi világ közti kommunikációt teszi lehetővé, írja a Szimbólumtár. |
Majd ha nyárfa-testben élek,
rezgő lombbal hintelek,
majd ha árny leszek, kísérlek,
ha koporsó, rejtelek,
ha tűz leszek, melengetlek,
ha fény leszek, áldalak,
(Weöres Sándor: Rongyszőnyeg. 68.)
Fiatal bükkös a Fruska gorán
