A kisképek is nagy varázslatot rejthetnek, akárcsak méretesebb társaik. Mindegyikük csupán villanásnyit mutat meg egy életből vagy impresszióból, viszont annál többet sejtet alkotójának belső világáról és arról, ahogyan a külső világot szemléli. Egyebek között emiatt is különleges a kisképek nemzetközi kiállítása, amely vándorjellegénél fogva körüljárta Vajdaságot és elérkezett végállomásához, a zentai Városi Múzeumba. Boros György grafikusművésszel, a kiállítás megálmodójával viszont Szabadkán beszélgettem a tárlatról, érkezésemkor nem oly furcsamód épp egy nagy kartonnal volt elfoglalva.
Erős Bunyik Lili: A doboz (akvarell)
Milyen ötletből fakadt a kiállítás megszervezése?
– Egy vándorkiállítást terveztem vajdasági magyar alkotók műveiből. Ebből valósult meg a mostani tárlat, amit a Szabadkai Képző- és Iparművészek Egyesületével közösen hoztuk létre, és végül nemcsak Vajdaságból hívtunk hivatásos magyar képző- és iparművészeket, hanem az egész Kárpát-medence területéről. Az első biennálénak, amelyet 2008-ban tartottunk, elég nagy volt a visszhangja. Ez adta a bátorságot, hogy a másodikba is belekezdjünk. Sokfelé küldtünk meghívást. Mivel multikulturális közegben élünk, nem hagytuk ki azokat a nem magyar ajkú művészeket sem, akikkel szakmai kapcsolatban állunk. Az első biennálén még 48, most pedig már 128 kiállító volt, 384 művel. Mindenki maximum hármat küldhetett.
Miért épp a kisképekre fókuszált a kiállítás?
– A maximum 15 × 15 centis méretnek praktikus oka is van. A határ nehézséget jelent a nagyméretű munkák szállításánál. A kisképekkel más a helyzet, a határon túli művészek elküldhetik egy sima borítékban is. A műveket paszpartu kartonra helyeztük. Mellőztük az üveget, ugyancsak a körülményes szállítás miatt, ami egy vándorkiállítás esetében nem mellékes. Így a kiállítás Szabadkán kívül eljutott Horgosra, Topolyára, Adára, Temerinbe, Zomborba és végül Zentára, ahol még februárban is megtekinthető a Városi Múzeumban. A kisképeknél fontos kiemelni, hogy a méret nem megy a minőség rovására. Egy alkotás minőségét nem a méret határozza meg, hanem a tartalom, a hozzáállás és a művész szenzibilitása. Az alkotók dolgát azzal is megkönnyítettük, hogy a tárlat nem volt tematikus, ami egyébként gyakran jellemző a miniatűr vagy ex libris kiállításokra. Ez okozhat zűrt, mert mindenki a maga világában szeret dolgozni, így viszont az alkotók a saját egyéniségüket hozhatták.
Boros György: Hosszú nyár (akvarell)
Mely technikákból akadt példa?
– Megjelent az akvarell, a tempera, az akril, az olaj, a monotípia, a rézkarc, a rézmetszet, az akvatinta, a linómetszet, a fametszet, a szitanyomás, a kollázs, a tusrajz, a fotográfia, valamint elektrografika. Egyedül háromdimenziós alkotás nem, ez kikötés volt, a szállítás miatt.
Kiemelkedik-e valamelyik technika, lehet-e divatról beszélni?
– Nem, viszont mind nagyobb mértékben próbál helyet törni magának a számítógép, a segítségével készült vagy lenyomtatott alkotások. Ez nem rossz, ahogyan a régi idők művészei megszerették a szitanyomást, úgy most a számítógépet is magukévá teszik. A másolatokat megszámozzuk, a húsz-harmincas szériát pedig még eredetinek nevezzük. A grafikák esetében is külön jelöljük, hogy mennyit nyomtunk és hányadik példányról van szó. Ha ráírjuk, hogy például a húszas szériából ez az első, akkor az a legértékesebb. A többi is originálisnak számít, de nem olyan értékesek. A számítógéppel készült digitális nyomásokat szintén számozzuk és aláírjuk. Ami nincs számozva és aláírva, az csak közönséges másolat. Az igazi művész nem él vissza a számítógép nyújtotta lehetőségekkel.
Bott Mária: Változó (vegyes technika)
Az első tárlat után várták már az alkotók a következőt?
– Egy ilyen kiállítás megszervezése időigényes és sokba kerül. Fedni kell a katalógus kinyomtatását, a meghívók elkészítését, a postázását, az alkotások szállítását stb. Amikor a pénzügyekre hivatkoztam, az alkotók felajánlották a műveiket a szponzoroknak, így nemcsak morálisan, hanem anyagilag is támogatták ezt a törekvést. Azóta már érdeklődnek, hogy mikor lesz a harmadik. Nemrég jelent meg a budapesti Nemzeti Kulturális Alap a 2011 májusától 2012 júniusáig tartó időszakra vonatkozó pályázata, így megkezdjük az előkészületeket a 2012-es kiállításra.
A közönség hogyan fogadta a kiállítást?
– Mindenhol telt ház volt, sikeres tárlatot könyvelhetünk el, amely, bátran állítom, nemzetközi színvonalú.
Janko Laco: Sós (akvarell)
Lukács Zsolt: Szélmalom (digital print)
KÉPEK EGY KERETBEN
A szabadkai bemutató, valamint a horgosi, topolyai, zombori, adai és a temerini kiállítás után a kisképek idei nemzetközi kiállítása a végállomására, Zentára érkezett.
A két évvel ezelőtti rokonszenves kezdeményezés mára már egy terjedelmes nemzetközi képzőművészeti seregszemlévé duzzadt. Ezt örömmel állapíthatjuk meg ma, amikor sok esetben jelentős képzőművészeti események is méltatlanul kis visszhangot váltanak ki. Ennek ellenére a képzőművészek örömmel csatlakoztak ehhez az alkotó-bemutatkozó lehetőséghez, amit a jelen kiállítás is igazol, és az eddigi érdeklődés és látogatottság is azt mutatja, hogy a kiállítás megtalálta a helyét és a közönségét, és a folytatás sem kérdéses.
Ez a kiállítás sajátos módja annak, hogy a Kárpát-medencében, de esetünkben ennél tágabb térségben élő és alkotó képzőművészek ismerkedhessenek egymás munkájával és ezen keresztül egymással. A kiállítás képein keresztül megismerhetünk egy-egy villanásnyit alkotójának művészi szemléletéből, világlátásából. Minden kiállító művész megmutathatja munkájának egy kis részét, üzenetet közvetíthet, megoszthat gondolatokat és érzéseket, és mindezt minden technikai és tematikai kötöttség nélkül. Minden alkotó szabadon, a saját kifejezési eszközeivel és saját nyelvezetén fogalmazhatta meg mondanivalóját, festhette, rajzolhatta meg ezeket a kisméretű, de ennek ellenére is legtöbb esetben tömör mondanivalót hordozó alkotásokat. Kifejező eszközök sokasága látható ezeken az alkotásokon: a festészeti technikák közül az akvarell, tempera, akril, olaj, a grafikai technikák közül a monotípia, rézkarc, rézmetszet, akvatinta, linómetszet, fametszet, szitanyomás, valamint láthatunk kollázst, tusrajzot, de a fotográfia és az elektrográfia is szerepel a kiállítás képei között.
Egyedül a háromdimenziós alkotások nem kerülhettek be ebbe a kollekcióba, csupán technikai okokból.
Egy 100 × 70 cm-es keretbe két vagy három alkotó munkája került, Boros Györgynek, a kiállítás szervezőjének meglátása és értékelése szerint. Alkotók, akiknek munkái színekben, formákban, esetleg tartalomban és nem utolsósorban szellemiségében jól megférnek egy keretben… Ez is egy érdekes és rokonszenves mozzanata a kiállításnak.
A tárlaton 128 hivatásos képzőművész alkotása, összesen 384 kiskép tekinthető meg. Az alkotók Romániából, Magyarországról, Szlovákiából, Bulgáriából, Svédországból, Hollandiából, Horvátországból, Szlovéniából, Ukrajnából, Új-Zélandról, Szerbiából és azon belül Vajdaságból juttatták el alkotásaikat.
A kiállítás megálmodója, lelkes szervezője és gondozója, Boros György elmondása szerint bizonyos értelemben Európához és az egyetemes képzőművészethez való közeledést tűzte ki céljául ezzel a rendezvénnyel. Szakmai körökben elismerést váltott ki, és az alkotók megelégedésére íme már a második sorozat képeit láthatjuk.
(A zentai tárlatot MEZEI Erzsébet grafikusművész nyitotta meg. A fönti gondolatok ott hangzottak el.)
Mezei Erzsébet: Síkság (vegyes technika)
