Ízlésesen megfestett poharak, üvegek, vázák, üvegből készült és művészien megfestett fülbevalók és medálok, mécsesek, tűzkelyhek, lámpások, párologtatók… Az üvegfestéshez kedv, hangulat, tehetség kell – vallja Mohácsi Renáta.
Kezdetben csak egy hobbit keresett, amely élményt nyújt, de hamar rájött, az üvegfestés ennél több is lehet. Renáta tíz évvel ezelőtt próbálkozott először az üvegfestéssel.
– Akkor még Szegeden éltünk, ápolónőként dolgoztam, és mivel kezdtem belefásulni a munkába, vettem egy üvegfestő készletet, hogy otthon azzal kössem le magam. A saját eszemtől próbálgattam, viszont rövidesen úgy éreztem, ennél többet akarok tudni, ezért elvégeztem egy hosszabb tanfolyamot, melyet Sugár Ibolya iparművész vezetett, és hamar kiderült, van hozzá tehetségem. Ettől függetlenül csak a saját kedvtelésemre dolgoztam, de miután egy alkalommal a szegedi hídi vásáron megláttam, milyen csúnyán és igénytelenül megfestett üvegeket árulnak borsos áron, ösztönzést kaptam. Az én munkáim, melyek otthon álltak elkészítve, már akkor különbek voltak. Rövidesen a munkahelyemet is otthagytam, és belevetettem magam az üvegfestésbe. Hamarosan Gábor, a férjem is felmondott, és az üvegfestés családi vállalkozás lett. Az én részem maradt a kézművesmunka, Gábor pedig a beszerzéssel és az értékesítéssel foglalkozott. Ez a mai napig így van – meséli Renáta.
– Volt olyan év, hogy minden hétvégémet kézművesvásárokon töltöttem Magyarország különböző pontjain – veszi át a szót Gábor. – Kezdetben nehéz volt bejutni a vásárokra, de miután megismertek bennünket, mindig helyet kaptunk, az utóbbi időben meg már az a probléma, hogy a felkapottabb helyeken olyan sok helypénzt kérnek, hogy jól meg kell gondolni, érdemes-e kipakolni – mondja Gábor.
Renáta használati tárgyakat fest: poharakat, üvegeket, vázákat, hamutálcákat, mécseseket, párologtatókat, de a fő termékük a kézi készítésű és festésű üvegékszer. Aki használja az ékszereiket, az tudja, hogy nem fog róluk lekopni a festék, ugyanis hosszas keresgélés után megtalálták azt a fedőréteget, amely akkor is rajta marad, ha az ékszer cipzárhoz, gombokhoz horzsolódik. A fülbevalókhoz, medálokhoz használt üvegeket is ők olvasztják, ez Gábor feladata. Azt mondják, régebben mással olvasztatták, de soha nem olyat kaptak, mint amilyent rendeltek, ezért inkább ebbe is beletanultak.
– Az ékszerek és a használati tárgyak még ebben a nehéz gazdasági helyzetben is eladhatók. Persze a festett üveg is luxusnak számít, de sokan ajándéknak veszik. Egy szépen kidolgozott pálinkáspohár-készlet, egy nagyobb üvegváza akár nászajándéknak is adható, ékszerből pedig egy nőnek sosem elég – mondja nevetve az asszony.
Renáta a meleg színeket kedveli, ezért ékszerein is a sárgás, barnás, pirosas árnyalatok dominálnak, meg a zöld. Ha azonban éppen a lila a divat, az sem akadály, akinek van ízlése, minden színben feltalálja magát. Egyébként sokszor nem lehet előre megjósolni, milyen színek lesznek a kelendők. Volt már olyan karácsonyi vásár, ahol mindenki piros mécseseket keresett, aztán a következő karácsonykor meg senkinek sem kellett a piros.
A Mohácsi család a festett üvegtárgyakat és az ékszereket egyaránt kemencébe rakja, és kiégeti, így még tartósabbak. Persze egy megfestett poharat ezután sem lehet mosogatógépben tisztítani, de aki pénzt ad festett üvegért, az úgyis megbecsüli annyira, hogy kézzel mossa el. Renáta a minőségre esküszik, ezért kiváló festékkel és főleg olasz és francia üveggel dolgozik.
– A kínai pohár sokkal olcsóbb, de sokkal ormótlanabb is. Egy francia vagy olasz üveg finom ívű, kecses, nőies, dolgozni is nagyobb élvezet vele, és a végén mutatósabb is. Ezért ugyan valamennyivel drágábban kell adnunk a termékeinket, de eddig szerencsére sikerült megtalálnunk azt a réteget, amelynek fontos a minőség. Én egyedi tárgyakat készítek, nincs két egyforma közöttük. A giccset nagyon nem szeretem, de sajnos sokan úgy festenek üveget, hogy azt gondolják, az üveg minden fajta motívumot elbír, pedig nem így van. Az üvegfestés nem tartozik a hagyományos népi mesterségek közé, ezért a népi motívumok nem valók üvegre. Nem festünk egy pohárra kalocsai mintát vagy csodaszarvast, mert az nem illik rá. Ettől függetlenül sokan keresnek ilyeneket – magyarázza az üvegfestő.
Miközben a szépen megfestett poharakat és ékszereket nézegetjük, még az is szóba kerül, hogy vajon ez munka vagy hobbi. Renáta azt mondja, ez már egyáltalán nem nevezhető hobbinak, mert amikor vásárok előtt napi 10–12 órát az asztal fölé hajolva a festéssel tölt, az már kemény munkának számít.
– Ha hajtás van, nincs idő az új dolgok kipróbálására, akkor rutinból dolgozom, a kezem szinte irányítás nélkül tudja a mozdulatokat. Azt szeretem legjobban, amikor bőven van időm, és a hangulatom is megfelelő az újításra. Ha rossz a kedvem, de mégis az asztalhoz kényszerítem magam, a végén csupa gyászos színű tárgy jön ki a kezem alól, ezért olyankor legjobb abbahagyni a festést – mondja.
Renátáék már lassan egy éve hazaköltöztek Csantavérre, azóta itthon igyekeznek megtalálni a vásárlórétegüket. Gábor továbbra is járja a magyarországi kézművesvásárokat, de keresik az itteni piacot is. Arra panaszkodnak, hogy nálunk nincsenek kézművesvásárok, ezért kevés a megmutatkozási lehetőségük. Jobb híján városnapi ünnepségeken, népi mulatságon próbálják bemutatni portékájukat, de egy ideje már a zentai vásárba is visszatérő árusok.
