Szüle lehozott egy bögre babot a padlásról, kiöntötte az asztalra, és válogatni kezdte. Kenyeret süt nappalra, és egy kicsit el van keveredve. Ha már befűt a kemencébe, a kenyér után megfő a bab is.
A kecske megkötözve mekeg odakint az akácfa alatt. De hol van Misi, az a csavargó. Ezen a héten délelőttös-e vagy délutános? Mert ha délelőttös, akkor iskolában van. Miért nem szól a csavargó, hogy „megyek”! Mindig éhen megy el, aztán meg engem szid az anyja. A kis Ilus is már hazahajt majd, és vész el éhen. Ha nem hoz pipacsot, nincs mit vetnem a kocáknak. No, megfenyítem, ha nem hoz pipacsot. Mi más dolga van egy libapásztornak? Még talán ott kint is babázik. Akkora lány!...
– Misi, vess annak a kecskének egy kis zöldet!
Hol ez a csavargó? Persze iskolában. Megnézem, szögön van-e a tarisznyája.
– Misi, hát te még mindig lustálkodsz?!
– Fáj a hasam.
– Fáj. Fájjon! Biztos már megint nem tudtad, mi az elég. Igyál meg egy gyűszűnyi pálinkát.
– Nem szeretem, szüle.
– De az jó. Arra jó... Mit mondasz az iskolában?
– Hogy fáj a hasam.
– Majd ád anyád! Gyere babot válogatni.
– De akkor nem mond meg az anyunak?
Szüle motyog valamit.
Visszamegy a konyhába, felemeli a keresztfáról a szalvétát, megtapogatja a tésztát.
– Ez is mire vár? – évődik. – Mikor akar megkelni?
– Kisfiam – szól Misinek –, hozz be egy kéve szárízíket. Meg dobj oda valamit annak a kecskének.
Misi morog:
– Bár elmentem volna iskolába...
Szüle begyújt a kemencébe. Délben indul ki a kocsi Ilusékhoz, és a kenyér még a teknőben. Milyen is ez a mai élesztő!
Alig múlt kilenc óra, kis Ilus hazaállított a libákkal.
– Rekeszd be őket, mert mindent lelegelnek – szól ki szüle. – Hoztál-e, lelkem, pipacsot?
– Jaj, szülém, alig bírtam hazacipelni!
– Édes kislányom...
– Tudod, szülém, mi újság? – kérdezi a kislány. – Meghalt a Bagi Juli néni.
Szüle egy pillanatra megmered, alig jut szóhoz.
– Ne beszélj, kislányom! Tegnap még beszélgettem vele a piacon, vettem is tőle paprikapalántát.
– Bizony meghalt, a szomszéd kislány mesélte, a Piroska. Az este még meg is vacsorázott, ki is ült a bandába, és mikor akarnak hazamenni, szólítják – mert Juli néni mindig el szokott szundikálni a kisszéken –, és szólítják, megrázzák, és ő csak ledől a kisszékről, és már halott is volt. Piroska mesélte kint a csordán, azt mondja, olyan borzasztó volt, mert ő ott volt, hogy nem is tudott aludni az éjjel.
Szüle még jobban elkeveredik. Most már nem is tudja, mihez fogjon: a kenyér szakajtásához-e, vagy a bab elkészítéséhez. Látja, hogy a bab ugyanúgy áll az asztalon, ahogy otthagyta. Misinek meg hűlt helye. Olyan rossz gyerek ez a Misi, hogy már nem is tudja, mit csináljon vele. Elkerüli az iskolát, nem hajtja ki a kecskét, nem önt vizet a jószágnak, nem vág salátát a kacsáknak, örökké csak csavarog, fürödni jár, meg futballozni, soha semmi hasznát nem lehet venni. Mi is lesz belőle?!...
– És mikor temetik, kislányom?
– Holnap délelőtt.
– Hogy jutok el oda is?
Bement, megint megnézte a kenyértésztát, most már majd kifolyt a teknőből.
Hamar kiszakajtotta a kenyeret, feltolta a parazsat a kemencében, vizet öntött a babra, megmosta és ázni hagyta.
Mikor betette a kenyeret a kemencébe, látta, hogy a kis Ilus is eltűnt.
Hol lehet ez a haszontalan lány? Ez is alighogy kihajtja a libákat, máris szalad velük haza, becsukja őket, aztán nem lehet látni délig. Semmi hasznukat nem veszi nekik az ember. Milyen égetni valók a mai gyerekek! Fölérnék ésszel, hogy szegény édesanyjuk mennyit szalad értük, mennyit küzd és nélkülöz, hogy nekik mindenük legyen. Á, dehogy, nem bánják ezek... Kellene majd küldenem őket a kenyérrel a kocsihoz, hát egyik sincs.
– Nohát! Hogy lehet, hogy is lehet ilyen hirtelen? – évődik fennhangon. – Olyan erős, piros kis öregasszony volt, és itt van.
– Mikor is temetik, lelkem, Juli nénédet?... Hol ez a lány?!
– Itt vagyok, szüle, mit akar?
– Hol vagytok?
– Itt vagyok, szülém, hoztam föl egy kis salátát, majd vágok a kacsáknak.
– Édes kislányom... Jól teszed, segítsél már, mert nem jutok el szegény Juli nénéd temetésére.
– Holnap temetik, szüle.
– Holnap?
– Igen. Hát mondtam, szüle, hogy holnap temetik.
– Ugyan, lelkem, nézd már meg, van-e víz a jószágnak.
– Az előbb öntött nekik Misi.
– Hát hol az a csavargó?
– Levezette a kecskét a Krivaja-partra, ott kuporog a szilvafa alatt, azt mondja, fáj a hasa.
– Édes kisfiam...
Míg sült a kenyér, összehúzta a szemetet a konyhában. Letörölgetett, mindent helyre rakott. Közben meglátta a kenyérvakarcsot az ablakpárkányon.
– Ni, ezt nem itt felejtettem! No, majd beteszem aztán.
Boldog volt, mikor látta, milyen szép magasra sült a kenyér.
– Jaj, majd örül Ilus!
Akkor megmosdatta a kenyeret, nagy szalvétába kötötte, és bekiáltotta az unokáit.
– Vigyétek András bátyátokhoz, de siessetek oda-vissza! Már bent fő a bab.
Mikor elmentek a gyerekek, körülnézte a jószágot. Minden rendben volt.
A legnagyobb rendben volt minden, a szobában is, konyhában is, udvaron is. A kacsáknak is annyit kevert a kis Ilus, hogy még estére se fogy fel. A kockáknak van elég pipacs. A kecske békésen, jóllakottan szundikált az akácfa alatt. Az udvart hajnalban fölsöpörte. A gazt tegnapelőtt az utolsó szálig kigyomlálta a kertben. Fellazította a mák meg a krumpli között. Tegnap délután, estefelé, felmázolta a hosszú folyosót. Mit tudjon most csinálni? Ki-be járkált, nem találta helyét.
Bement a tisztaszobába, és a két díszgyertya közül leakasztotta a megboldogult férje fényképét. Fakó, régi kép, honvédsapkás, perge bajszú fiatal katona. Hangtalanul, sokáig nézi a képet, közben-közben törölgeti az üveget, habár egy porszem sincs rajta. Egy kicsit távolabb tartja magától, úgy nézi, majd fejét kicsit megingatva, a szívére öleli.
Aztán egy szó nélkül visszaakasztja a két cifra gyertya közé.
– Délután fölballagok hozzád – mondta aztán –, meg a családhoz.
Ilus kivételével minden lánya és fia fönn van a Kálvárián. Nyáridőben minden héten egyszer meg szokta látogatni a családot a temetőben. Megáll a férje, a lányai és a fiai sírja előtt, s mindig talál rajtuk valami igazítanivalót: vagy egy száraz göröngyöt morzsol szét rajtuk, vagy egy gyomot tép ki belőlük. Aztán szótlanul, nyugodt arccal tovább ballag.
Kijön a tisztaszobából, valamit keres. Elfelejtett volna valamit? Mit is? A szobában, a konyhában, a jószág körül, a kertben minden tökéletes rendben. Az unokák elvitték a kenyeret a kocsihoz. A nagy Ilus, a lánya, kint van kapálni a közösben. Minden a helyén van. Szegény Juli meghalt. A temetésre föltétlenül el kell mennie. A bab a kemencében. Hát akkor mit felejtett el? Semmit. Csakugyan minden rendben van. Nyolcvannégy év után végre minden rendben van.
