A legendás velencei kávéház, a Caffe Florian1720. december 29-én nyílt meg a Szent Márk téren. Itália legrégibb kávézóját Floriano Francesconi alapította, aki eredetileg Alla Venezia Trionfante néven indította el vállalkozását. Hamarosan azonban már mindenki csak „a Florian”-nak hívta.
A hely nem sokkal később már a mindenkori elit találkozóhelyévé vált: politikusok, nagykövetek, kereskedők adtak itt egymásnak randevút, valamint a művészeti élet jeles képviselői is megjelentek. Mivel a Florian fogadott első ízben nőket is vendégekként, így nem csoda, ha maga Casanova is föl-fölbukkant termeiben, s olykor különböző szerencselovagok is betévedtek. A politikusok közül olyan neves személyiségek fordultak meg itt, mint például Daniele Manin vagy Silvio Pellico. A művészek közül pedig talán minden jelentős alkotó betette ide a lábát, az elmúlt közel három évszázad alatt. Lord Byron e kávéház asztalai mellől hirdette a függetlenségről és a szabadságról szóló tanait. De megfordult itt Goethe, Madame de Staël, Chateaubriand, Dickens is, valamint gyakran ellátogatott ide D'Annunzio, legendás színésznő-szerelmével, Eleonora Duse-vel. Rousseau, Rubinstein, Modigliani és Antonio Canova szintén megittak egy-egy kávét a teraszon. Igor Sztravinszkij és Ezra Pound sem maradtak ki a vendégek közül, akik köztudottan Velencében is haltak meg, s sírjuk a San Michele temetőszigeten található, az evangélikus parcellában. Ám Henry James, a nagy Itália-rajongó amerikai sem hagyhatta ki a Floriant, sőt még regényeiben is szerepeltette. Az Aspern levelek (The Aspern Papers) hőse is betér ide, valamint a The Wings of the Dove-ban is fontos helyszínné válik.
Richard Wagner, a velenceimádó zeneköltő szintén ücsörgött itt, s Hugh Honour elbeszélése szerint azon siránkozott a kávéházi asztaloknál, hogy zenedrámái nem kapnak elég tapsot. Ám Marcel Proust is betévedt ide, s ha nem is az Á la recherche du temps perdu oldalait rótta itt – mert azt például a londoni Ritz-ben tette –, de Ruskin-fordításait a Florianban javítgatta. S hogy magyar vonatkozást is említsünk: Kosztolányi Dezső, aki minél többször igyekezett ellátogatni Velencébe, szintén nem hagyhatta ki a Floriant.
Nem csoda, hogy ennyire népszerű nemzetközi találkozóhellyé vált a Florian, hiszen egyfelől gasztronómiailag is kiemelkedő a kínálata – különböző kávéfajták, saját csokoládék, teák, bonbonok, borok és likőrök kaphatók itt –, másfelől az enteriőr is vonzó lehetett sokak számára. Több terem – köztük a politikusok kedvence, a Sala del Senato – fogadja ugyanis a vendégeket, melyeket freskók díszítenek, valamint a 20. századtól a modern műalkotásoknak is helyet adtak. Sőt, a Florian asztalainál találták ki a Velencei Biennálé (Biennale di Venezia) ötletét is, amely 1895-től rendszeresen megrendezett rangos művészeti esemény lett. Ezenkívül a Florian vezetői kezdték el járatni a Gazzetta Veneta-t, az első olasz napilapok egyikét is.
A kávéháznak állandó kis kamarazenekara is van (caffe-concerto), mely kora tavasztól késő őszig folyamatosan játszik klasszikusokat és népszerű, könnyedebb muzsikákat. Ugyanakkor e neves vendéglátó egység nem pusztán szórakoztatni kíván, hanem egyfajta életstílust is közvetít. Saját márkájú termékeik – parfümök, kendők, porcelánok, ékszerek, zenei CD-k, könyvek – olyan életfelfogás szimbólumaiként is fölfoghatók, amely az eleganciáról, a stílusról, a szabad és nyitott gondolkodásról, s egyáltalán a „dolce vita” egyfajta intellektuális és kissé ínyenc megéléséről is szól. Ahogyan a cég ars poeticájában olvasható: „a divat és a művészet színpada”.
