(Befejező rész)
A másik fontos lépés, amelynek a hozadéka kézzelfogható már egy év távlatából is, a szerb nyelv tanításának a sikere. A szerb nyelvi felkészítés egy hónapig tartó intenzív kurzusból és egy szemeszteres korrepetációs lehetőségből állt, mely az elmúlt évben hatékonyan készített fel hetven érdeklődőt a tanulmányok kezdetére.
Mit lehet még tenni? Elsősorban szétnézni és nyitottnak lenni! Általánosságban elmondható, hogy a szerb igazgatású intézmények vezetősége nem eléggé nyitott a külföldi együttműködésekre. A diákcsere igen gyér országon belül és határokon túl egyaránt. Hátráltató körülmény, hogy a bolognai folyamatok nagyon nehézkesen kelnek életre, a helyi oktatási gyakorlattal való harmonizáció késik, a megszerzett vizsgák elismertetése a különböző rendszerek között nehézkes. Az oktatócsere csak a személyi kapcsolatok révén működik (sokáig okként a korábbi vízumkényszert említették). Közös kutatási projektek vagy folyamatos hálózati kapcsolatban működő kutatások inkább csak alkalmi pályázati feladatok keretei között léteznek. Ennek oka (a szerb érdekeltségű intézmények esetében) főleg az iskolavezetés közömbös hozzáállása, passzivitása, a nem kielégítő nyelvtudás („nem beszélünk angolul”) és az anyagi támogatások hiánya.
A magyar érdekeltségű intézmények elsősorban az anyaország felé orientálódnak, ebből kifolyólag már nyitottak, és sok esetben kreatív együttműködéseik vannak. Nemzetközi konferenciáknak adnak helyet (pl. a pedagógiai és SISY konferenciák Szabadkán). A budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Karának zentai kihelyezett képzése támogatja a diákcsereprogramokat, bekapcsolva az újvidéki Mezőgazdasági Kar diákjait, akik így néhány héten át Budapesten tanulhatnak. Szabadka és Budapest, ritkábban Szeged és Pécs között intenzív magyar–magyar tanárcsere is zajlik. Az együttműködések sok esetben vendégtanári foglalkoztatásban (Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar, Szabadkai Műszaki Szakfőiskola) nyilvánulnak meg. Közös képzési programok akkreditálása is folyamatban van; ez lenne a határon átívelő kapcsolatok egyik leginnovatívabb tartalmi formája.
Szeged regionális felsőoktatási szerepe a vajdasági magyarok szemszögéből nézve vitathatatlan. Az intézményi kapcsolatok Szegeddel mégis szegényesek. Szabadka és Szeged között nincs kellő együttműködés az orvosi és a műszaki tudományok vonatkozásában sem. A műszaki tudományok esetében inkább Kecskemét és Budapest a határon átívelő tudományszervezés együttműködési célpontja. A mezőgazdasági tudományok, pedagógia tudományok és gazdaságtudományok területén léteznek kutatási együttműködések (közös projektumok), míg a humán és társadalomtudományok területén elsősorban személyi kapcsolatok működnek.
A magyarországi felsőoktatási intézmények figyelme az együttműködési szerződések megkötésekor jórészt Újvidék és Belgrád felé irányul, pedig a szabadkai székhelyű intézmények igen erős budapesti együttműködési igényeket fogalmaznak meg. A Szeged–Szabadka tengelyen fekvő határrégió felsőoktatási intézményei között nincs kellő együttműködés. Szabadkának Bajával, Kecskeméttel, Budapesttel, Debrecennel, Péccsel és Győrrel, Újvidéknek és Belgrádnak pedig Szegeddel alakultak ki együttműködési formái (INNOAXIS 2010). Az intézmények közötti kapcsolatok alapvetően a tanár–diák cserékben merülnek ki; a hálózatos intézményi együttműködés nem túlzottan hatékony.
A magyarországi intézmények kínálatában új, piacképes szakok (mechatronika, műszaki kommunikációs menedzsment vagy környezetgazdálkodói agrármérnök) jelentek meg; e szakoknak a bevezetése Szerbiában még csak most van folyamatban. A gazdasági térszerkezet, valamint a társadalmi-politikai közeg változásával alakul a régió humán tőke iránti igénye is. Az intézmények az alábbi szakokat tekintik munkaerőpiaci szempontból hiánypótlónak: útépítő szak (az akkreditációs feltételeknek oktatói hiányosságok miatt nem felel meg az Építőmérnöki Kar), városrendezési és kommunális szak (erős műszaki kiegészítő képzést igényelne, amire csak részleges kapacitásunk van), mechatronika, műszaki kommunikációs menedzsment, logisztika, környezetgazdálkodói agrármérnöki szak. Szükség lenne újabb szakirányokra és interdiszciplináris fejlesztésekre, be kellene vonni az oktatásba a kommunikációelmélet, a médiakutatások, a művészetelmélet területeit. A kutatásokat prezentáló magyar vagy többnyelvű monográfiák, tanulmánykötetek, folyóiratok publikálása, terjesztése nehézkes.
Egyes szakirányokon fiatalításra van szükség, amihez új egyetemi munkahelyek, új kutatási lehetőségek szükségesek. Megfogalmazódott egy profi pályázatíró és üzleti-koordinációs iroda létrehozásának és működtetésének a gondolata is. A cél a külföldre elszármazott vajdasági magyar értelmiségiekkel történő kapcsolatfelvétel, valamint a szükséges képzések és munkaigények pontos meghatározása a régióban a munkaerőpiac folyamatos szükségleteinek elemzésével, ellenőrzésével. Ez értelmiségi kapcsolati hálózatépítést és együtt gondolkodást eredményezhet.
Ami még ránk vár:
1. A gazdaság fejlesztése és az oktatás támogatása a kistérségek kitörési kísérletei. Ahhoz, hogy növekedjen a magyar nyelvű felsőoktatásban résztvevők száma, a magyar nyelvű oktatás és szakmai képzés színvonalának emelésére és a munkaerő-piaci igényekhez való igazítására van szükség; ehhez pedig elengedhetetlen a saját erőforrások és az anyaországi, illetve Európai Unió-s támogatások koncentrált igénybevétele. Meg kell tervezni a (magyar) oktatási intézmények régiós hálózatát, ezért támogatandó a vajdasági értelmiségi és politikai köröknek a regionális magyar érdekeltségű felsőoktatási intézményhálózat kiépítését sürgető koncepciója.
2. A többnyelvű egyetemeken is szükséges a magyar (részben magyar) intézmények működésének fenntartása. Prioritást élvezhetnek az identitásőrző felsőoktatási intézmények. Ilyenek Szabadkán a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar (az alapképzéses pedagógusszakmát kívánatos több mesterkurzussal vagy másoddiplomával kiegészíteni!), de az újvidéki tanár- és színészképzés is, valamint a presztízsszakmával rendelkezőket kibocsátó karok: a Közgazdasági Kar, az Építőmérnöki Kar, a Műszaki Szakfőiskola, a kertészképzés Zentán.
3. A szerb–magyar határrégióban elégtelen a határon átívelő, intézményesen (oktatói és kutatói státusban) szervezett hálózati kapcsolattartás. Az intézmények összehangolt működése nyilvánvaló szükségszerűség, de a tevékenység tényleges koordinálása nehézségekbe ütközik; a stratégiai megfontolások gyakran keverednek a személyes, rövid távú, konkrét tervekkel, feladatokkal. Ezért fontos a határokon átívelő, kutatói és felsőoktatási intézmények hálózatos tevékenységének támogatása, közös projektek indításával, konferenciák szervezésével és kiadványok révén. Szükséges, hogy a vajdasági tudós elit megfogalmazza a saját tudásalapú regionális fejlesztési elképzeléseit, meghatározza a legfontosabb teendőket, prioritásokat, körvonalazza a realizáláshoz szükséges forrásstruktúrát (szerbiai, magyarországi és uniós csatornák).
4. A szakemberi mobilitás mellett fontos lenne a tudományos információcsere, a szakemberek koncentrációja. Szükség van a rokon és kiegészítő tudományos kutatók és műhelyek találkozására, akár új intézmények létrehozására egyes (pl. egy magyarságkutató vagy társadalomtudományi kutatóközpontra) felsőoktatási programok keretében azért, hogy találkozhassanak az érdekelt szerb régióbeli és magyarországi tudományos és felsőoktatási intézmények képviselői. Így kidolgozhatók az összehangolt kutatási projektek (tematikai prioritások). A hatékonyabb munka érdekében fontos egy közös kutatási tervcsomag – kivitelezőket és forrásokat megjelölő kutatási terv – elkészítése. A Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rugalmasan kezelt szakirányaival bölcsője lehet a magyar humán tudósok és értelmiségiek kinevelésének.
5. Közeljövőbeli feladat még új piacigényes felsőoktatási szakok vagy intézmények belgrádi akkreditálása/alapítása. Szükség van minőségi magyar nyelvű üzleti-menedzseri főiskolára, humán szakirányú kétszakos tanárképzésre, felsőfokú mérnökképzésre (építészmérnök, mechatronika és műszaki-informatikai képzés), felsőfokú mezőgazdasági-kertészeti képzésre, teológiai karra (magyar–horvát nyelven, például a Hitoktatóképző Főiskola utódaként), vagy esetleg önálló színész/rendezőképzésre (miközben a zeneművészeti főiskola ötlete is elszállt már Szabadkán).
