Zentai szivárvány? Hát ez meg miféle csodabogár? – kapja fel a fejét a kedves olvasó. Pedig van ilyen, vagy legalábbis volt, és egy zentai művésztanár képzeletében született meg a szülővárosa iránti szeretetéből. Gyorsan meg is festette. Pályázott is vele 1997-ben a zentai csata 300. évfordulója alkalmából kiírt pályázaton. Ki is állították a zentai Városi Múzeumban, és – nincs többé. Még 2011. július 29-e előtt ellopták a festő zentai szülőházából máig ismeretlen tettesek.
A Zentai szivárvány művészi képzelet szülte különlegesség volt. Más volt, mint az igazi égi színes fényjelenség, amelyet már mindenki látott életében. A Zentai szivárvány az 1697. szeptember 11-ei zentai csata felett kerekedő égbolton ragyogott fel. A csata utáni fényes diadal csodajelenségeként, köszöntve az európai jelentőségű győzelmet, a törökök végső kiűzetését. Különleges, mert a napsugár visszaverődve a győzelem tiszteletére csak kék és sárga színben tündöklött fel az égbolton. Minden zentai tudja, hogy ez a két szín a zentai címer színe.
A régi Zenta felett sárgában és kékben ívelő szivárvány messzire hirdette ország-világ előtt a zentaiak döntő győzelmét a zentai művész által megálmodott festményen. Ezt a zentai festményt rabolták el, s törölték le a szivárványt Zenta égboltjáról a kegyetlen bűnözők, aki továbbra is büntetlenül élvezik más becsületes emberek, nemzedékek verejtékes munkájának gyümölcsét. Teljesen kifosztották a művésztanár műteremként is használt házát, eltulajdonítva ezenkívül több más alkotását is, pl. egy női mellszobrot, egy nagyobb, stilizált, fehér macska alakú kerámiavázát, kerámia emblématányért, hamutálcáit, festmény- és grafikai vázlatait is. De nem kegyelmeztek meg tanítványai munkáinak sem, amelyeket szeretettel őrizgetett, hogy egyszer tanulmányt írjon róluk.
Nincs többé semmi: sem szivárvány, sem a zentai népművészeti és régiséggyűjteménye, amelyek zentai szeretett őseinek emlékét őrizték, és amelyeket a zentai múzeumnak szánt örökül. Megfosztották mindentől, amit csak értek, elvittek a teljesen berendezett családi házból. Teherautóra pakolva ellopták a művész szívének olyan kedves szülők, nagy- és dédszülők féltve őrzött emléktárgyait, holmijait, családi ereklyéit, fényképeit. Eltulajdonították a saját gyermek- és ifjúkorát is, teljesen kifosztották a szívét, a lelkét. Nem is tudja, mi is fáj neki legjobban, hiszen mind pótolhatatlan érték volt, hiszen múltjához, elhalt családjához és szülővárosához kötötte – ahogy maga a ház is, ahová visszajártak, megpihenni, gyógyulni, dolgozni és erőt gyűjteni. Most már nem találnak ott pihenést, gyógyírt, csak a nagy fájdalmat.
Úgy érzi, még a szülővárosa is elárulta, s úgy látja, azok a kivételek sincsenek sokan, akik őszintén osztoznának fájdalmában. De legalábbis kevesen vannak ahhoz, hogy cselekvő erővé váljanak. Ennyire gyenge lenne az összefogás és a segítőkészség? Talán nincs ott senki, aki mindent megtenne, hogy a bűnözők elnyerjék méltó büntetésüket. Csak azt érzi, hogy szülővárosa eldobta, kitagadta őt. Ennyi értéket – műtárgyakat, használati tárgyakat és eszközöket, tollágyneműt, hímzett huzatokat, takarókat, régi hímzéseket, csipkéket, függönyöket, szőnyegeket, az összes műszaki cikket, gépeket, háztartási eszközöket, szerszámokat, mindent az utolsó szögig – órákig tartott a teherkocsira felrakni, mégsem akadt senki, aki kihívta volna a rendőrséget, de még őt sem értesítették. Pedig így talán az őt ért sokkon is enyhítettek volna, hiszen felkészítik a tragédiára. Mire gyanútlanul megérkeztek a zentai házukba, a betörés nyomai csodálatos módon eltűntek. Még az ablaküveg betörésének nyomai sem látszottak. Máig nagyon sok a nyitott kérdés. A betörők honnan tudhatták pontosan, hogy a ház melyik része van berendezve? Kik súghattak nekik? Mert a betörők pontos ismerettel rendelkeztek. Teljesen elvesztették bizalmukat a rendőrségben is. Semmi betekintésük nincs a rendőrség munkájába. Teljesen elakadt az ügy. 2011. november elején azt a választ kapták, amikor az újabban felfedezett értékek, tárgyak eltűnését akarták bejelenteni, hogy nem értek rá az üggyel foglalkozni, volt ennél fontosabb rablás is.(?) Azóta a rendőrség hallgat.
Lehetséges lenne, hogy a nyugdíjas zentai művésztanár szülővárosának nem fontos szülöttének sorsa? Pedig az akadémikus Szeli tanár úr értékelése szerint „Zenta honlapjára” ő is felírta már nevét.
Még reménykednek, hogy majdcsak akad egy hivatalos szerv, egy magyar párt, vagy más, aki melléjük fog állni. Egy barátjuk jelentette is az esetet az egyik magyar pártnak, de csak a nagy csend volt a válasz. Hát ennyit érne egy magyar művésztanár, tudományos kutató, aki egész Vajdaságnak nevelte főleg a magyar, de a szerb és szlovák pedagógusok és más szakemberek egész sorát? Máshol hallani, hogy a lakosság szervezkedik a lopások ellen. Zenta nem?
Kelt 2012 szeptemberében, a zentai csata hónapjában.
A károsultak: Gulyás Gizella és férje, Biliczky László
