A zentai székhelyű civil szervezet elsődleges feladatának a tagok munkájának segítését, a közös érdekképviseletet és a kézműveshagyományoknak a fiatalok körében történő népszerűsítését tekinti. Tagjai – összesen több mint hatvanan – Zenta és a Tisza-vidék népművészeti, történelmi és kulturális értékeire, a tömegárukkal szemben az egyedi kézművestermékekre szeretnék felhívni a figyelmet.
Nagy Abonyi Ágnes néprajzkutató, a társaság elnöke mesélt feladataikról.
A zentai Városi Múzeum munkatársa, a Rozetta Kézművestársaság elnöke: Nagy Abonyi Ágnes (Fotó: Döme Szabolcs)
Mikor és milyen céllal jött létre a Rozetta Kézművestársaság?
– Tizenhárom alapító taggal 2008 februárjában alakultunk. A kézművestársaságot a tárgyalkotó népművészet hagyományainak megismeréséért, ápolásáért és oktatásáért, valamint az emberi alkotómunka megbecsüléséért és népszerűsítéséért alakítottuk meg. Már a kezdetektől csoportokra, szakágakra tagolódva működünk. A népi iparművészeti, a nemezelő és a foltvarró-textil szakág idővel vásáros kézművesekkel egészült ki. Rendszeres munka az előbbi háromban folyik. Utóbbiak – ahogyan a nevük elárulja – kézművesvásárokat látogatnak.
Honnan ered a kézművestársaság neve?
– Nagyon sokat gondolkodtunk azon, hogy milyen nevet válasszunk. Több szempontot is figyelembe kellett vennünk: egyrészt nem csupán Zenta, hanem az egész Tisza menti régió kézműveseit, népi kismesterségekkel foglalkozó mestereit szerettük volna összegyűjteni, illetve a névnek ki kellett fejeznie a sokszínűséget is, azt, hogy több különböző szakág, mesterség képviselője alkotja tagságunkat. A rozettaelem, vagyis a rózsamotívum és a napmotívum – mely két motívum társaságunk emblémájában is megtalálható – rendkívül elterjedt, a hímzéstől és a fafaragástól egészen az üvegfestésig és a nemezmunkákig szinte az összes kézművesszakágban fellelhető. Ezért minden tagunk helyeselte, hogy Rozetta Kézművestársaság legyen a nevünk. A rozetta szó hangzása is hozzájárult a döntésünkhöz: úgy véltük, Zentára asszociál.
Az imént már esett szó a fő szakágakról. Milyen kézműves-tevékenységeket takar például a népi iparművészeti szakág megnevezés?
– A népi iparművészeti szakág öleli fel a legtöbb régi mesterséget. Ide tartozik a – Városi Múzeum épületében már a társaság megalakulása előtt működő – hímző-, csipkekészítő-, varró- és foltvarrócsoport. Ez utóbbi később önálló szakággá fejlődött. A népi iparművészeti szakágba számos kézműves tartozik még: szövők, fafaragók, díszkovácsok, vesszőfonók, csuhé-, gyékény-, rafiaháncs- és szalmamunkákat készítők, kelmefestők, üvegfestők, játékkészítők. A nemezelőink is sokan vannak, a Vajdaság-szerte több helyen bemutatott és igen népszerű nemezjurtát is ők készítették. Társaságunknak tagja továbbá több, kisebb egyéni munkával foglakozó kézműves is: gyöngyfűző, tányér- és tojásfestő. Azoknak, akik a társaság keretein belül alkotnak, megpróbálunk útmutatást, tájékoztatást adni a régebbi idők kézművességéről, hagyományairól. A közösségben végzett munka során jobban tudunk haladni, minőségi munkát végezni, ám sok tagunk otthon dolgozik, mivel a munkájuk nem teszi lehetővé a helyváltoztatást: egy kovácsmester nem egykönnyen tudja a műhelyét odébb költöztetni.
Milyenek a társaság működésének a feltételei? Hogyan teremtik elő az anyagiakat?
– Heti összejöveteleinket a Szociális Védelmi Központ helyiségében és a Népi Technika épületének egyik irodájában tartjuk. Éves közgyűléseinken egyeztetjük az adott évre előirányzott fontosabb eseményeket: bemutatókat, kiállításokat, gyermekprogramokat. A társaság működéséhez szükséges anyagi forrásokat a tagsági díjakból és pályázatokból fedezzük. Sokat köszönhetünk a zentai önkormányzatnak, valamint a Tartományi Oktatási, Közigazgatási és Nemzeti Közösségi Titkárságnak is.
Milyen kiállításokon, bemutatókon találkozhatnak az érdeklődők a társasággal?
– Éves tervünkben több mint harminc program: közös foglalkozás, kiállítás, tanfolyam, műhelymunka szerepel Vajdaságban és külföldön egyaránt. A gyermekek számára rendezett foglalkozásaink – főleg a téli és a tavaszi iskolai szünidőben – különösen sikeresek.
Ma, a globalizáció korában nehéz felkelteni a fiatalok érdeklődését a hagyományápolás, a kézművesség iránt?
– Igen, elég nehéz. A fiatalokat leginkább nem a hagyományápolás, hanem a közösségi alkotómunka vonzza. A nemezelés például egyáltalán nem könnyű, viszont csoportosan, együtt mindig jó hangulat alakul ki. A közös munka identitástudat-erősítő hatását, az alkotómunkával járó jó érzést hamar megérzik a fiatalok. A kézműves-foglalkozások a mindennapokból, a mechanikus életvitelből mintegy kiragadják az embert. Azok, akik rászánják magukat arra, hogy kipróbálják, biztosan megtalálják a nekik megfelelőt a sokféle kézművesszakág valamelyikében. A közösségi munka varázsát nem pótolhatják a fiatalok körében manapság népszerű szabadidős tevékenységek: a tévénézés, a számítógépezés. Mi, kézművesek és hagyományápolók állandóan a tradíció továbbadásán munkálkodunk: a tüzet állandóan táplálni kell.
