A Zentai Művésztelep hatvanéves létezése egy olyan hosszú életű művésztelepi hagyományról tesz tanúbizonyságot, amelynek kezdetei a XIX. század végi és XX. század eleji magyar művésztelepi mozgalomban, pontosabban a Nagybányai, Gödöllői és Kecskeméti Művésztelepeken részt vevő vajdasági művészek tevékenységében gyökereznek.
A mai Vajdaság területén levő első művésztelep is ebben a korszakban, 1897–1899 között működött Nagybecskereken. A két világháború közötti topolyai és új nagybecskereki művésztelep folytatták a hagyományt, amit már a zentai művésztelep alapítói is ismerhettek. Ács József (1914–1990) festőművész és műkritikus, a zentai művésztelep egyik alapító tagja topolyai születésű, és már a két világháború között kitűnt képzőművészeti tevékenységével. A belgrádi Királyi Művészeti Iskola pedagógiai szakán végzett 1938-ban, majd az újonnan alakult belgrádi Képzőművészeti Akadémián folytatta tanulmányait. 1938-ban a szabadkai Népkörben a Híd folyóirat köré csoportosuló fiatalok tárlatán szerepelt, ahol a Bácsmegyei Napló napilap különdíjával tüntették ki. A zentai gimnázium rajztanára (1942–53), Topolyán az alsó gimnázium igazgatója (1945-től), Újvidéken az iparművészeti iskola igazgatója (1953-56), a Magyar Szó képzőművészeti kritikusa (1956–1980). Nem véletlenül lett a jugoszláv művésztelepi mozgalom alapítója és lelkes résztvevője, aminek kezdetben közvetett szerepe a rendszer által szorgalmazott szocialista realizmus alóli szabadság megteremtése és a kortárs képzőművészeti tendenciák szabadon áramlásának, az aktuális vajdasági művészet és a művészek újfajta mecenatúrájának megteremtése. Tripolszky Gézával, a zentai Városi Múzeum igazgatójával megalapítja és haláláig rendszeresen részt vesz a Zentai Művésztelepen (1952–1990), ahol neki köszönhetően az experimentális módszer válik specifikumává: itt alakul meg az EK csoport (1969–1971; tagjai: Ács József, Baráth Ferenc, Benes József, Csernik Attila, Kapitány László, Markulik József, Maurics Ferenc, Petrik Pál) és a figyelemre méltó értékeket, kutatásokat eredményező, húsz éven át tartó, aktuális agrárkarakterű programművészet (1978-tól; törzsgárda: Ács József, Csernik Attila, Gyurkovics Hunor, Petrik Pál, Torok Sándor, Török István, Zsáki István).
A Zentai Művésztelep nem az első jugoszláv művésztelep, mert 1951-ben Szabadkán és Ilokon történt már egy-egy ilyen próbálkozás. A Zentai Művésztelep azonban 1952-től, megalakulásától létezik, ami figyelemre méltó eredmény. A hosszú időszak során több gazdasági válság, a nagy tiszai árvíz, egy ország szétesése és háború stb. ment végbe. Ezért a művésztelep profilja időnként változott, főleg Ács József, Benes József és Tripolszky Géza távozása után, de szerencsés körülménynek számít, hogy működése a kezdetektől egy már meglevő múzeumhoz kötődött – a korai művésztelepek közül ilyen még a becsei művésztelep. A zentai példát ugyanis követték Topolyán (1953), Óbecsén (1954), Écskán (1955) és másutt, így a művésztelepek tíz évének sikeres működése eredményeképpen Szabadkán létrejött a Jugoszláv Művésztelepek Dokumentációs Központja. Ennek 50 éve, amit ma is a Raichl-palotában levő Képzőművészeti Találkozó Modern Galéria intézmény ünnepel – hiszen létrejötte a Dokumentációs Központhoz kötődik. Hosszú éveken át itt mutatták be a művésztelepek kiállításait és gyűjtötték anyagukat. Az ország megszűnésével megváltozott az intézmény szerepe is, de az összegyűlt művek és dokumentáció ma is itt található. A Zentai Művésztelep dokumentációja és művészeti anyaga leggazdagabban, természetesen, a zentai Városi Múzeum gyűjteményében van képviselve, ami egyben kiváló betekintést nyújt a XX. század II. felének gazdag és változatos vajdasági magyar (és nem csak magyar) képzőművészeti életébe. Itt jegyezzük meg, hogy a művésztelep kiváló alkalmat nyújt a kortárs képzőművészet megismerésére, akár a kiállítótérben és katalógusokban, akár az utcán és másutt, ahol az alkotás folyamata tetten érhető. Már 1955-ben a Zentai Művésztelep megkezdi közreműködését Zenta testvérvárosának, Hódmezővásárhelynek a művésztelepével, melynek a balkáni háború vet véget. Így a zentai művésztelepen az addigi negyven év alatt a több mint száz résztvevő között akadtak magyarországi művészek is, mint például Almási Gyula, Fontos Sándor, Fülöp Erzsébet, Füstös Zoltán, Hézső Ferenc, Koszta Rozália, Pleidell János és mások, valamint 1971-ben a legendás Pécsi Műhely jeles képviselője, Lantos Ferenc. A Zentai Művésztelepen végigvonuló művészek régi gárdáját az idei összejövetelen Csernik Attila képviselte, a magyarországi vendégeket pedig a Fiatalok Művésztelepének résztvevői, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának hallgatói, Raffai Endre zentai származású tanáruk vezetésével.
Ács József: Csónakban
A 60 éves zentai művésztelepről szólva meg kell említenünk a 40 éves Tóth József Alapítványt is, amely legnagyobb részben az itteni művésztelepen 1955-től gyűjtött képzőművészeti alkotásokat foglalja magában. A gyűjteményt Tóth Margit műgyűjtő ajándékozta szülővárosának az 1970-es nagy árvíz után, 1972-ben. Ezzel a zentai múzeum nemcsak egy értékes gyűjteménnyel gazdagodott – melynek másik fele tavaly érkezett meg a Németországban élő, az idén századik születésnapját ünneplő Tóth Margittól –, hanem egyben megkapta képzőművészeti kiállításokra alkalmas kiállítóhelyét. Addig ugyanis a művésztelepet és a többi tárlatot az Eugenban rendezték meg.
A művésztelep kollekciójában értéket képviselnek a zentai és a környező falvak és tájak részleteit, valamit a Tiszát ábrázoló festmények és rajzok, portrék és absztrakt, konceptualista vetületű, kísérletező, különböző technikákkal készült alkotások, melyekről ez a telep híres, de itt található egy külön szegmenst képező akvarellkollekció is. A Zentai Művésztelep ugyanis, mindig újat kívánva produkálni és a művészetet közelebb hozni a közönséghez, 1966-ban szervezni kezdte a máig tartó akvarellfestési napot. Az akció lényeges része a tárlat és a nyereményjáték, melynek során minden évben több zentai lakos válik egy-egy akvarell tulajdonosává – így, már csak ezért is, Zentán a házak falán képzőművészeink akvarelljei is előfordulnak. Az akvarellek egy része ugyanakkor a zentai múzeum gyűjteményét gazdagítja minden évben, így az idén is.
S végezetül, a Zentai Művésztelep 1980-ban, Tripolszky Géza által írt monográfiája, valamint a telep negyvenedik és ötvenedik évfordulóján kiadott katalógus és tanulmánykötet után egy olyan időszaknak nézünk elébe, amelyben egy újabb összegzés lát majd napvilágot. Ehhez és újabb hatvan évhez kívánunk sok sikert és kitartást a zentai szervezőknek és a telep résztvevőinek is.
