„Az igazi bölcsesség soha nem alkot koherens egészet,
mert nem része semmilyen eszmerendszernek.”
Sz. R.
„Gondolatok az énről, az élet tükrében. Szerepekről, identitásokról, vágyakról, önértékelésről, célokról, kapcsolatokról, csendről, szabadságról, fontos dolgokról. Kevés szóval, mély mondanivalóval. Egy fiatal szerző tollából, aki szerelmes a létezésbe.” Ezzel a tömör összefoglalóval bocsátotta a Napkút Kiadó az olvasó elé Szilágyi Roland Megosztom veled című kötetét.
A szerző közlése szerint három intenzíven eltöltött év szellemi gyarapodásának lenyomatát foglalta kötetbe. Ez alatt az idő alatt olyan szellemi társakkal találkozott, akik egyaránt hittek abban, hogy „van más élet, mint az, amit a legtöbb ember a mindennapjaiban él. Anyagilag, érzelmileg, gondolatilag, szokások terén és spirituálisan egyaránt. […] Hittek abban, hogy az élet igazán ott kezdődik, ahol a legtöbb ember számára véget ér. Túl a társadalmi és szülői kondíciókon, túl az ego korlátain, túl a kártékony gondolati és cselekvési mintákon, túl a szavak szintjén megfogalmazható tanításokon.”
Rendkívül különös formában adja tovább a lét dolgaival kapcsolatos tapasztalatait, gondolatait a szerző, megfogalmazásuk olykor aforisztikus, olykor koanhoz hasonlatos, kérdező, de a választ is kérdésben feloldó, minden esetben kurta, tömör és precíz. Szinte olyan ez a könyv, mint a jeles mondások gyűjteményei, vagy a bölcsességeket és bölcselkedéseket sorjázó füves könyvek. Azzal a különbséggel, hogy a gyűjteményekkel szemben ezt a kötetet egyetlen ember írta – aki ha a hátam mögött állna, gyorsan közbevetné, hogy ez nem igaz, mondatait sok más személy gondolataival történő egybevetésnek és ütköztetésnek köszönheti –, nem bölcsességeket vagy tanításokat kíván általuk nyújtani, és nem is életviteli tanácsokkal kívánja fölmálházni az olvasóját, miként azt a karrierépítéstől kezdve a sikeresség legváltozatosabb formájáig terjedően számos szerző meglovagolta a közelmúltban. Éppen ellenkezőleg: Szilágyi Roland nem bölcsességeket húz elő az ingujjából, hanem folyamatosan és következetesen viszonyrendszerbe állítja a dolgokat, hogy ily módon fölmutassa az ego álságos működésének folyományait az emberi létben. Könyvének négy fejezetében a Hitek; Ego; Társas interakciók; Párkapcsolat; Család; Vezetés; Munka; hivatás; Siker; célok; Pénz; Iskola, oktatás; Önelfogadás; Biztonság/változás; Problémák; Spiritualitás; Halál témakörök köré szerveződő gondolataival az általunk értéknek, konvencionálisnak, erkölcsösnek, normálisnak, kívánatosnak, elvárhatónak, sikernek, eredménynek, örömnek, fájdalomnak stb. tartott megnyilvánulások és érzések álságos, megalapozatlan voltára mutat rá, ami kondicionálja és a kisebb ellenállás mellé utasítja magatartásunkat, életvitelünket, társas kapcsolatainkat, a társadalomhoz illeszkedésünket, életvitelünket, ami nem áll kötelezően beszélő viszonyban a létre teremtettségünk adottságaival. Nem szabadságával, hiszen a szabadság egyben korlát is, hanem a megnyíló, leginkább takarásban maradó lehetőségeivel. Ugyanakkor egyáltalán nem az aszkézis, a lemondás, a vágytalanság állapota felé terelgeti olvasóját, nem állít fel „eszményi” magatartásmodellt, életviteli formát, viszont eredendő gátoltságunk origójaként felmutatja a vágyak és kondicionáltságok mögül irányító egót, az egyén egós képzeteit, ami olykor kíméletlennek tűnő megfogalmazást ölt: „Szükség van a segítségedre? A segítés szerepében fenntartod a reményt, az illúziót, hogy vagy valaki; hogy fontos valaki vagy; hogy bölcs és jó ember vagy.” Vagyis nem azért segítesz, mert a másiknak szüksége van rá, hanem éppen neked van szükséged arra, hogy segítséged révén megőrizd, tartósítsd egóképzeted. Meglehet, hogy az olvasóban az Ego említése Freud pszichoanalitikus iskolájára utalóan a személyiség működésének kortárs elemzésében, illetve korábbi értelmezésének kritikájában megfogalmazódó meglátások képzetét keltik, de korántsem erről van szó: a tao, a zen, a buddhizmus, a kereszténység – nem mint vallásfilozófiák, hanem mint életviteli útmutatások – ugyanúgy szerepet kapnak Szilágyi Roland kérdésfeltevő, kételkedő valóságfürkészéseiben, mint a pénz-, vagy sztárvilág magatartásmodellé csontosodó allűrjei. Nem akar bölcseleti rendszert fölállítani, pszichológiai tételeket megfogalmazni, magatartásmintákat sugallni, ezek helyett kérdéseket fogalmaz meg, elhinti a kételkedés mozgató, irritáló magvát és lehetőséget ad a válaszok keresésére. Az általa feltett kérdések mindegyikére válasza is van. csakhogy a válaszai az olvasó elé tárják az újrakérdezés és az újbóli válaszkeresés lehetőségét. Természetesen olvasója válogatja, kíván-e élni ezekkel a lehetőségekkel. Akinek nincsen bátorsága, hogy szembenézzen önmagával, ne olvassa el ezt a könyvet,
Innét ugyanis, a fonákjáról nézve kissé másnak tűnik a világ. És Szilágyi Roland nyitva hagyja a kérdést: akarod-e, hogy másmilyen legyen számodra a világ?
