Ravellót is meglátogatta, ahol a Villa Rufolo kertjének látványa olyannyira megihlette, hogy alkotói képzeletében Klingsor varázskertjévé vált. Augusztusban Sienában időzött, ahol a helyi dóm bűvölte el. Meg is kérte Pável Zsukovszkijt, a Parsifal díszlettervezésével megbízott orosz festőt, hogy az első és a harmadik felvonás Szent Grál-templomát e remekműről mintázza.
1880 novemberében a müncheni Hoftheater zenekara élén vezényelte operája előjátékát. 1881 végén azonban újra Itáliában találjuk, ezúttal Palermóban. A Parsifal első tizenhat előadása után Velencébe utazott, ahol a Bardi gróf tulajdonában lévő, huszonnyolc szobás Palazzo Vendramin–Calergi egy szintjét bérelte. Rövid bayreuthi kitérő után ismét a lagúnák fővárosában pihente ki fáradalmait.
Wagner 1858-ban járt először Velencében. Már akkor megjegyezte egy Liszt Ferenchez írott levelében, hogy ez a város a világ legcsendesebb helye. A Palazzo Giustinianiban lakott, nem messze a Ca’ Rezzonicótól. A Szent Márk térre járt ebédelni, ahol a színes városi forgataggal találkozott. A gondolások dala rabul ejtette. Visszaemlékezésében (Mein Leben) arról vall, hogy ez a dallam volt számára a leginkább „velencei”, és még a Trisztán és Izolda komponálásánál is visszacsengett fülébe.
Összesen hatszor zarándokolt Velencébe. Ott is halt meg, 1883. február 13-án. Dolgozóasztalánál ült, mikor szívrohamot kapott. Zsukovszkij visszaemlékezése szerint éppen A férfi és a nő című esszéjén dolgozott. Hans Richter az utolsó szavakat – egy befejezetlen mondatot – is idézi: „A fiamnak kellene…” A későbbi életrajzírók azonban több változatról is beszámolnak, az utolsó órák krónikájának fölelevenítésekor.
Wagner halotti maszkját Augusto Benvenuti készítette. Bár a Mester Velencében adta vissza lelkét teremtőjének, mégsem a híres San Michele szigeten temették el, hanem Bayreuthban, villájának, a Wahnfriednek közelében.
A Palazzo Vendramin–Calergi épületében jelenleg a velencei Casinó működik (Casinó di Venezia), valamint a Wagner Múzeum. Mikor D’Annunzio meglátogatta a szobákat, a következő szavakkal távozott: „Ebben a palotában a lelkek hallják Richard Wagner utolsó leheletét, mely megörökítette önmagát, mint a dagály, amely a márványt mossa”.
A helyi Wagner Társaság – más kulturális szervezetekkel együttműködve – számos kiállítást, előadást, kerekasztal-beszélgetést szervez az épületben, biztosítva a hely szellemének megőrzését. Bővebb információ: http://www.casinovenezia.it/en/museo_wagner.jsp
