Azt hiszem, amikor megszületik egy gyermek, minden szülő azt szeretné, hogy sikeres legyen. Hogy miben és hogyan, azt az illető szülő hovatartozása – kultúrája, adott társadalmi helyzete – határozza meg. Mondhatjuk valójában, hogy mindenkinek megvan és meglehet az egyénre szabott sikere, hisz a siker nagyon sok formában jelenhet meg az ember életében.
A mai modern világunkban pedig igencsak fontos lett, mert pszichológusok, szociológusok, a közgazdaságtan, politológusok stb. foglalkoznak vele, kutatva, keresve a siker titkát.
A sikert gyermekkorban általában az iskolai eredménnyel szoktuk azonosítani. De mit tegyen az a szülő, akinek a gyereke olyan „kudarcos” fajta, mert az iskolában különböző okok miatt nem tud, nem képes jól teljesíteni, kudarcot él meg? Ilyenkor az elégedetlenség érzése uralkodik el a szülőben és a gyerekben egyaránt. Tovább kellene lépni, keresni a kiutat, de ehhez előbb az elégedetlenség érzésétől kellene megszabadulni. Erre kész recept sajnos nincsen, de azért tippet adhatunk arra, hogyan lehet megküzdeni a felmerülő gondokkal. Először is, lehetőleg már egészen kicsi kortól kezdve fejleszteni és serkenteni kell a gyerekben a kitartást. Sokszor megesik, hogy a gyerek már majdnem elérte a célját, de elégedetlen, otthagyja azt, amit csinál. Ilyenkor biztassuk. Emeljük ki azt, amit már jól elvégzett a feladatban, amit már biztosan el tud végezni, szükség esetén próbáljuk meg átformálni a feladatot, hogy könnyebb legyen számára, például úgy, hogy a feladatot több részre felosztjuk. A kreativitás forrásává is válhat az elégedetlenség. Hogyan? Úgy, hogy először mindig a már jól bevált megoldási módot próbálják ki. Ha nem sikerül megoldani, általában új utat kell választani. A gyereknek nem adjuk meg a kész megoldást, hanem feltesszük neki és önmagunknak is a kérdést: mit is kell tenni a probléma megoldásához? És ilyenkor több lehetőség is a tálcára kerül kínálatként. Így arra szoktatjuk, hogy azt, amit elkezdett, be is fejezze, kitartson a feladatok elvégzésében, megoldásában.
A második fontos tényező az elégedetlenség leküzdésében az, hogy türelmesek legyünk a gyerekkel. Saját magunk viselkedésével adunk modellt a toleranciára. Toleranciára nevelni pedig csak akkor lehet a gyerekeket, ha nincsenek nyomás alatt. Ha a gyerek a türelmességet pozitív tulajdonságként éli meg, akkor alkalmazni is fogja, akkor is, amikor frusztrált. Amikor türelmetlenül topog mellettünk telefonálás közben, kérjük meg, hogy legyen még türelmes tíz percig. Utána türelméért persze meg is kell jutalmazni: részt veszünk kedvenc tevékenységében, vagy elolvassuk neki a kedvenc meséjét, vagy egy másik mesét. Biztatni kell, hogy idővel biztosan meg tud majd csinálni olyan dolgokat is, amik most nem mennek éppen olyan jól, ezzel csökkenthető az elégedetlenség és a kisebbrendűség érzése is.
Harmadszor, a gyereket el kell fogadnunk olyannak, amilyen, akkor is, ha boldogtalan, mert nem tudott valamit megoldani, az ellenőrzése alá vonni: pl. ha a pajtása nem tud vele rögtön játszani, vagy ha az új játékszere nem működik valami oknál fogva. Elfogadjuk a gyerek rosszkedvét is, mert a gyerekeknek nagyon sokszor erre van szükségük: a feltétel nélküli elfogadásra.
István Petra (Kálmány Lajos népmesemondó verseny)
Negyedszer, fejleszteni kell a gyermek rejtett képességeit is. Ezt arra vonatkoztatnám, amikor a gyerek azt mondja önmagának: „Rossz vagyok! Semmi sem megy nekem!” Ilyenkor a gyereket biztosítani kell afelől, hogy minden gyerek legalább egy dologban jó, példát mondani, hogy ő miben jó. Persze nekünk is fel kell fedezni, miben jó a mi gyerekünk. Nagyon fontos a dicséret. Persze nem mindenáron, hanem akkor, amikor megérdemli. Dicsérjék a befektetett energiáját, a szorgalmát, a kitartását és az eredményeket is. Ezzel növeljük az önbizalmát és az önmagáról alkotott pozitív énképet.
Azt hiszem, semmi sem hatásosabb, mint amikor átöleljük a gyermekünket, és azt mondjuk neki: „Tudom, hogy nagyon nehéz ez neked, büszke vagyok rád, hogy igyekszel!” Jutalmazzák meg a befektetett szorgalmáért és igyekezetéért, és ez a jutalom nem kell hogy materiális jutalom legyen. Lehet ez egy parti tollaslabda, egy kirándulás, egy közös séta a közelben lévő erdőben, ligetben. A fentiek, hosszú távon, sokkal hatásosabbak tudnak lenni a siker felé vezető úton, mint az ígéret, hogy majd a tanév végén megkapja az új versenykerékpárt. Hogy elkerüljék az elégedetlenség érzését, ha csak lehet, kerüljék az erőszakot, a büntetést, az összehasonlításokat, a kritizálást és a vég nélküli lelkizést, mert ezek nem serkentőleg hatnak, inkább csüggedtséget, még nagyobb elégedetlenséget váltanak ki, és a siker szekere nem előre, hanem hátrafelé fog haladni.
