1947 júniusában Palicson fejeztem be az általános iskola negyedik osztályát. Tanulótársaimmal együtt én is búcsút vettem Kanyó Béla tanító úrtól. A nyár némi izgalommal telt el, hiszen ősztől kezdve Szabadkára kell iskolába járni – gimnáziumba. Annyit tudtam róla, a nagyobb fiúktól, hogy minden tantárgyat másik tanár ad elő, nem úgy, miként az elemiben, ahol minden ismeretünket a tanító bácsitól szereztük.
1947 júniusában Palicson fejeztem be az általános iskola negyedik osztályát. Tanulótársaimmal együtt én is búcsút vettem Kanyó Béla tanító úrtól. A nyár némi izgalommal telt el, hiszen ősztől kezdve Szabadkára kell iskolába járni – gimnáziumba. Annyit tudtam róla, a nagyobb fiúktól, hogy minden tantárgyat másik tanár ad elő, nem úgy, miként az elemiben, ahol minden ismeretünket a tanító bácsitól szereztük.
Augusztus második felében egy nap a szomszédnál, Gálik István nyugalmazott tanítónál, anyai nagyapjánál nyaraló Süli Istvánnal mentem Szabadkára. Ő a gimnázium hetedik osztályába iratkozott, én az elsőbe. A hírből ismert iskola vastag falait belülről akkor láttam először, s nagy hatással voltak rám. Törpének éreztem magamat az ódon folyosókon, de elfogott a büszkeség is, hogy abba a gimnáziumba járok majd, amelyben egykor Kosztolányi Dezső tanult. Nagy volt a kiábrándulásom, amikor szeptemberben a zsinagóga udvarában levő iskola épületébe irányítottak. Ennek az iskolának Fazekas Ilona volt az igazgatónője. Az itt eltöltött évekből elsősorban Kopunov Károly, Lovászi Géza, Varga János, Terhes László, Terhes Dragica, Tolnai László, Székely Marica, Mészáros Mária, Gulka Géza,Vladimir Milovanov, Dungyerszki István, Szentgyörgyi István, Szöllősi Etelka, Novák József, Király Imre, Trilnik Mojszije, Szögi Melinda, Czabai József, Mészáros Piroska tanárok nevére emlékszem.
Kedvenc tantárgyam a magyar volt, ezért az önképzőkör munkájába hamar bekapcsolódtam. Később megválasztottak elnökének. Viszont gond volt számomra az orosz és a szerb nyelv. Trilnik tanár úrnak az volt a módszere, hogy aki nem írta le a házi feladatot, annak „kecsketúrót” adott, és a sarokba térdepeltette. Ez nem volt éppen kellemes, mert a padló olajos volt, gondoskodni kellett róla, hogy mire térdepeljünk. Idővel annyian voltunk térdeplők, hogy nem fértünk el egy sorban a fal mellett. Mielőtt bejött volna az órát megtartani, fél osztály térdepelve várta. Így megmenekültünk a „kecsketúrótól”.
Akkoriban még igencsak testi fenyítést alkalmaztak egyes tanáraink, ha rosszul feleltünk, nem csináltuk meg a házi feladatot, vagy valamilyen csínyt követtünk el. Egy alkalommal, amikor ügyeletes voltam a folyosón, a szünet végét néhány perccel később jeleztem a csöngővel. Éppen az osztályfőnöknek, Vladimir Milovanovnak volt órája, aki a történtekért felelősségre vont. Életemben először – de azóta se – kaptam akkora pofonokat, mint akkor. Óráin gyakran emlegette, hogy a testvére az újvidéki Vojvodina labdarúgócsapatban játszik, de szívesen mesélt hadifogságáról is. Ilyenkor nem felejtette el megjegyezni, hogy megesett, amikor állva, sőt menetelés közben aludt. Mi igencsak elcsodálkoztunk ezen, hogy ilyesmi is előfordulhat.
Egyik tanévben Kopunov Károly tanár úr volt az osztályfőnököm, aki a tavaszi kötelező mezei futóverseny után fél osztálynak osztályfőnöki megrovót adott, mert szerinte lazsáltunk, nem futottunk, miként erőnkből tellett volna. Történt sok évvel később, hogy betért a Magyar Szó szabadkai szerkesztőségébe. Nem akartam hinni a fülemnek, amikor a vezetéknevemen szólított. Több mint negyven év után! Nem szalasztottam el az alkalmat, hogy ne hozzam szóba az egykori futóverseny utáni következményeket.
Az algimnáziumi évek kevés nyomot hagytak bennem. Nagyobb izgalmat csupán az utolsó évben a kisérettségire való felkészülés jelentett, ami akkoriban komoly feladat elé állította a diákokat. Erre együtt készültem Faragó Károly osztálytársammal, aki Nagyfényről többször kijött Palicsra. Talán éppen mi voltunk az utolsó generáció, amely ezen a tudásellenőrzésen átesett. Öt tantárgyból kellett szóbeliből és részben írásbeliből vizsgázni. Nagy volt a megkönnyebbülés, amikor túl voltam rajta, és a nyarat alkalmi munkával tölthettem el.
