2024. augusztus 3., szombat

Ponte delle Tette

A Ponte delle Tette, azaz a „Csöcsök hídja” – nevét a 15. század végén kapta – Velencében, a Rialto piac mögötti városrészben található.

A híd két, egymással szomszédos bordélynegyedet kötött össze, ahol kurtizánok várták az arra tévedő vándorokat. Mikor a Velencei Köztársaság vezetősége úgy ítélte, hogy a homoszexualitás terjedése veszélyt hozhat a város szociális ügyeire, fölkarolták a női prostitúció ügyét. 1509-re már összesen 11 565 örömlány tevékenykedett a városban. A katolikus ünnepek alkalmával szabadnapot kaptak, és rendszeresen ellenőrizték is őket. Adóikkal jelentősen növelték a város bevételét.

A kurtizánok nagyobb része középosztálybeli családokból került ki. A művészetek terén és az idegen nyelvek ismeretében egyaránt járatosak voltak. A prostitúciónak köszönhetően elkerültek otthonról, jómódúak lettek, és nemesemberekkel barátkoztak össze. Sokuk Velence-szerte híressé vált, és nagy megbecsülésnek örvendett (cortigiana onesta). Idővel maguk választhatták meg klienseik körét is. Élettörténetük és társadalmi szerepük több irodalmi és filmművészeti alkotás alapjául szolgált.

A Ponte delle Tettén a hölgyek közszemlére tehették bájaikat. Sőt, egy időben kötelezték is rá őket, hogy bizonyítsák: nők a javából! Ám a környező épületek ablakaiból is szívesen kitekintgettek lenge öltözékükben, így a hídon átkelő vendég már a kéjlak fölkeresése előtt tudhatta, kivel is lesz dolga. Az 1700-as években Giacomo Casanova szintén gyakorta megfordult errefelé, mikor olcsóbb kalandokat keresett, s nem férjezett szépasszonyoknak kívánta csapni a szelet. Sőt, egy apácát is éppen ezen a környéken sikerült elcsábítania, miután ráunt a kurtizánokra.