Hosszú éveken át betegségben éltem,
hogy majd meggyógyulok, soha nem reméltem.
Levágott lábaim mindig úgy sajogtak,
hókadt volt az arcom, mint a bús raboknak.
Nem volt erőm többé szenvedést viselni,
nem akartam apám szavát megszívlelni.
Mi várt volna reám? Elakadt a szavam.
Úgy gondoltam, inkább elaltatom magam.
Tudom, nem jól tettem, bocsáss meg, Istenem!
Úgy éreztem akkor, te sem vagy már velem.
Ölelj át most engem, én is fiad vagyok…
Ragyogjanak rám is kicsit a csillagok.
Ne sírj, édesanyám, és te, édesapám,
ha Isten akarja, meglelem a hazám.
Kinyílik egy ajtó és egy kéklő ablak,
ahol betegségek többé nem zaklatnak.
Tudom, van egy ország, abban lesz egy váram,
nem lesz bú, csak öröm, meglesz mindkét lábam.
Renáta leányom átölel majd újra…
Isten hát veletek, indulok egy útra.
