Az első találkozás a fejlesztő foglalkozásokon mindig beszélgetéssel kezdődik. A szülők már nincsenek ott, csak a gyerek meg én. Meg szoktam kérdezni: Miért jött hozzám? Mi a gondja? Először csak a szülőktől, tanároktól hallott információkat mondják fel: hogy ő nehezen tanul, meg nem képes figyelni az órán, és talán jobb lenne, ha ismételne egy osztályt, mert tele van egyesekkel. A második kérdésem az, hogy szerinte hogyan lehetne segíteni ezeken a gondokon.
Ez az a kérdés, amire nem készült fel egy gyerek. Nem is válaszol rá, de elkezdődik egy szófolyam, és sorolja-sorolja a problémáit, amelyek emberi kapcsolatokról, tanulás-módszertani hibákról, tankönyvekről, módszerekről, tanulás- és tanításszervezésről szólnak. Tudja, hogy hol gyökerezik a gondja, s a saját szavaival megfogalmazza.
A szülők számára a látható problémát a rossz jegyek jelentik, vagyis, hogy a gyerek nem teljesít megfelelően az iskolában.
Az egyik kisfiú, akinek a matematikával voltak gondjai második osztály elején, azt állította, hogy ő tud számolni, de hiába, mert az nem elég: ötös akkor járna az összeadásra, ha „zárójelezne”. Azt viszont ő nem tud, s ha megpróbálja, nem lesz jó a végeredmény.
Kipróbáltuk: tényleg úgy volt, ahogy mondta. Fejszámolásban pontosan ott volt, ahol a korosztályától elvárható, de ha a tízesátlépésnél fel kellett bontania az összeadandókat, és levezetni a számítást a füzetben, már hibázott.
Azért kellett neki így számolnia, mert a tankönyv ezt követelte. A tankönyv írója – teljesen jóhiszeműen – azt feltételezte, hogy az általa kínált módszer a számolásra a lehető leghatékonyabb, és megkönnyíti a művelet elvégzését. A legtöbb esetben valóban így van, de nem minden gyereknél működik. Ezenkívül az is megtörténik, hogy a tanári magyarázat nemhogy segítené, hanem pont ellenkezőleg, hátráltatja a tanulót a gondolkodásban. Vagyis nem igazodik a gyerek aktuális állapotához például a fogalomalkotás területén. Fontosságban egy procedúrát fölé helyez az összeadás céljának: megtudni, kiszámolni, mennyi az összeg.
Azért veszélyes ez, mert a sorozatos sikertelenségnek lehet olyan következménye, ami akár tanulási nehézség tüneteit is előidézheti a gyerekeknél. Az említett kisfiú még úgy írta le a problémáját, hogy ő „tud számolni, de…” Innen azonban már csak idő kérdése, mikor jutna el oda, ahol már elfogadja, hogy neki „nem megy a matek”. A környezet amúgy is elég jól tolerálja, ha valakit nem érdekel, vagy nem tudja a matematikát.
A szülők úgy próbálják megoldani a gyerek gondját a számolással, hogy megtanítják az írásbeli összeadás módszerére. Mert úgy könnyebb. A kisiskolások között azonban igen kevesen vannak, akiknél a mennyiség fogalma tökéletesen kapcsolódik a szám fogalmához. Ennek kialakulása hosszabb folyamat. Ezért aztán írásbeli műveletvégzéssel sem lesz képes megoldani a példákat, ha abban előfordul tízesátlépés.
Benkun Mia: Madárijesztő (EmArt műhely, Szabadka)
Egy elsős-másodikos szeretne megfelelni a felnőtteknek. A tanító néninek éppúgy, mint a szüleinek. Az iskolában titkolja, hogy a szülei megtanították írásban összeadni-kivonni, viszont otthon az értékes időt, amit gyakorlásra fordíthatnának, gyorstalpaló matematikaoktatással töltik. A kisiskolás pedig szép lassan elveszik az ellentétes információkban. Matematikát tanulgat, de nem tanul matematikai gondolkodást.
Így aztán a dolgozatok, tesztek jegyei gyengék. Három-négy év alatt a gyerek oly mértékben ki lesz téve a számolással összefüggő „stresszhatásnak”, hogy az elsődleges feladat a fejlesztő foglalkozásokon, hogy ezt valamennyire ellensúlyozzunk. Meglehetősen nehéz őket megnyerni a fejlesztéshez. Az a tapasztalat, hogy egy hónap is elmúlik, mire elfogadják, hogy ezeken a foglalkozásokon nem az ellenőrzés vagy az unalomig ismételt gyakorlás lesz a téma, és sikereket érnek el a matematikai feladatokban.
Amint már említettem, a szülők számára a probléma abban nyilvánul meg, hogy a gyerek nem tud pontosan összeadni, vagy kivonni. A foglalkozásokon általában kiderül, hogy számos más gond is van, amit a szülők nem vesznek észre, vagy nem látják az összefüggést a matematikával.
A számolási képesség gyengesége gyakran együtt jár az olvasási, írási képességben mutatkozó gyengeséggel. A gyerekeknél előfordulnak a látási és hallási észlelés zavarai: a 6 és 9 számjegyek keveredése vagy a hét-négy számok neveinek tévesztése.
A téri-síkbeli tájékozódás zavarai is megmutatkoznak. Például nem képes a számjegyeket elhelyezni a kockás füzetben. „Rendetlen” a füzete, nehezen áttekinthető a munkája, ha az oldal aljára ért az írással, nem lapoz a füzetben, hanem visszatér a lap tetejére, és kitölti az üresen maradt sorokat, amivel teljes káosz keletkezik a füzetlapon.
Nagyobb gyerekeknél előfordul, hogy az írásbeli műveletet (összeadást, kivonást) balról jobbra végzi el, helyi érték szerint azonban megfelelően egyezteti pl. az egyeseket.
Jellemző még, hogy a nagymozgásaik is fejletlenek, koordinálatlanok. Ebben az esetben legtöbbször a finommozgásokkal is gond van, tehát az írás is nehezen megy.
A figyelem teljesítményét mérő teszteken gyengén teljesítenek. Figyelmük szétszórt, rövid ideig tart, fáradékonyak. Az emlékezet gyengesége a maradék megtartásánál okoz gondot. Az írásbeli műveletek tanításánál különösen oda kellene figyelni rájuk. Ehhez azonban már a tanítás megkezdése előtt tudni kell, kik ők.
A szeriális gyengeség abban nyilvánul meg, hogy még az egyesével történő számlálás is nehezített. Ennek a tízesátlépés megtartásánál is nagy a jelentősége.
Ezenkívül még számos jellemző mutatja a matematikai képességek gyengeségét.
A tantárgyrendszerű oktatás nem igazán kedvez annak, hogy a gyerekek a saját tempójukban haladjanak. Hosszabb ideig van szükségük valamilyen eszközre a számoláshoz, szám-mennyiség fogalmuk hosszabb idő alatt alakul ki.
