A beszélgetés résztvevői: Patócs László, Falvai Mátyás, Berényi Emőke és Dunajcsik Mátyás (Ótos András felvétele)
Kedden este ért véget a Fiatal Írók Szövetsége által szervezett és a Nemzeti Kulturális Alap Márai-programja által támogatott Mi fán terem egy FiloSz? című négyrészes beszélgetéssorozat. A kritikai műhelymunka legfőbb célkitűzése az új kritikusnemzedék pályakezdésének segítése volt, kitöltendő azt a hiátust, amely a délszláv háborúk értelmiségi utánpótlásra gyakorolt hatása miatt a kilencvenes évek óta érzékelhető régiónk irodalmában. Ez vezetett odáig, hogy mára a műfaj két végletével szembesülhetünk a vajdasági kiadványokat lapozgatva: az önálló értékítéletet nélkülöző és korántsem legtrendibb elméleti irányzatok szakzsargon-apparátusával felvértezett, tanulmányjellegű kritikával, valamint a szakmaiság látszatát messziről elkerülő, a kulturális és recepciótörténeti kontextusra mit sem adó, ám annál sarkosabban fogalmazó, csasztuskaszerű bírálattal. S míg az előbbi kis példányszámú folyóiratokban tölti önkéntes száműzetését, és csupán egy szűk réteg számára elérhető, addig az utóbbi számos, vérszagra gyűlő olvasót szerezhet magának, miközben szabadon garázdálkodik a napi- és heti sajtó hasábjain. Egy pályakezdő kritikus tehát nehezen lel igazodási pontokat, különösen, ha az intellektuális sznoboskodásnak ható, vagy éppen ellenkezőleg, puszta beszólogatássá silányult recenziók sűrűjében találja magát. A felkészültséget és a megmondóemberi státust utoljára talán az újsymposionistáknak sikerült ötvözni, holott vélhetően az azóta eltelt időszakban is mutatkozott igény a tudományos érvrendszert felsorakoztató, ugyanakkor önálló véleményt tartalmazó kritikákra. A rendezvény az erről szóló diskurzust igyekezett megindítani, a Magyar Tanszék hallgatóinak, Fehér Dorottyának, Kelemen Emesének, Lábadi Dávidnak, Lábadi Lénárdnak, Magó Attilának, Mikuska Juditnak, Penovác Sárának és Sági Varga Kingának a bevonásával. Az utolsó, újvidéki Művészklubban megtartott esten azonban nem az ifjú kritikusjelöltek csaptak össze, hanem őket szembesítették az általuk tárgyalt tárgyalt kötetek szerzőivel, a FISZ Hortus Conclusus sorozatában megjelent Gépindákat jegyző Falvai Mátyással és az idei Könyvhétre kiadott Balbec Beach című novelláskötet Bródy Sándor-díjasírójával, Dunajcsik Mátyással.
A Patócs László és Berényi Emőke moderálásával zajló beszélgetés során felmerült Magyarország díszvendégsége a Belgrádi Könyvvásáron, és az ezzel kapcsolatban sűrűn szóba hozott plurális irodalmi skála. Mint Falvai Mátyás elmondta, nemrég jelentkezett egy olyan, radikálisan más világérzékelésű nemzedék, amelynek a számára az egyes szekértáborok közötti ellenségeskedések nem számítanak. Ez a generáció nem hajlandó figyelembe venni a rá erőltetett többsíkúságot, és arra törekszik, hogy ha a viszonyok nem is javulnak, de semmiképpen se romoljanak tovább. A reprezentánsnak minősített alkotók kapcsán rámutattak, hogy a kritika elveszítette a kanonizációban betöltött régebbi jelentőségét, amelynek az egyik oka Dunajcsik Mátyás szerint az, hogy a mainstream kultúrából teljesen kiveszett a közérthető, orientáló irodalomról szóló beszéd. A klasszikus nyugati műveltségeszménnyel ellentétben az emberek manapság nem azt igénylik, ami valamiféle tudásbeli vagy esztétikai többletet nyújt nekik, hanem azt, ami ugyanazon a szinten van, amelyiken ők maguk. Vagyis olyat akarnak nézni, hallani, olvasni, amely semmiképpen sem több, mint ők. Ezért olyan sikeresek a tehetségkutatók előválogatóiról készült videók vagy a ponyvaregények.
Mivel mindkét íróvendég foglalkozik kritikaírással is, az est kulcsmotívuma a kritikusi magatartás és a saját szövegekről készült bírálatok elemzése volt. Mint mindketten vallották, az ítész szükségképpen szubjektív, és naiv dolog volna azt feltételezni, hogy egy ilyen belterjes közegben lehet független. Ahogyan Dunajcsik Mátyás írta Az olvasó lázadása című, kisebb botrányt kiváltott cikkében, az ideális kritikusnak ehhez olyan életstílust kellene folytatnia, mint a velencei prokurátoroknak, akik magasabb tisztségek viselése idején még a házukat sem hagyhatták el. A szerzők hangsúlyozták, a köteteikről szóló kritikák olvasása közben sem a negatív megjegyzés zavarja őket, hanem a felületesség, az árulkodó „megúszós” jelleg. Utópisztikus elképzelés ugyan, de szerintük ennek elkerüléséhez nem több lábon álló irodalmárokra, hanem főállású kritikusokra lenne szükség, akik alaposan körüljárnák annak a szerzőnek az egész életművét, akinek a könyvével foglalkozni akarnak.
Az est folytatásában a kritikaviták résztvevői vették át a stafétát: a rendezvény alcímének megfelelően végre szemtől szemben „beolvashattak” az íróknak. A kérdéseket felolvasás követte: Falvai Mátyás készülő elbeszéléskötetének egyik sikamlós történetéből osztott meg részleteket, Dunajcsik Mátyás pedig frissen elkezdett regényéből idézett.
A bátortalan kérdésfelvetések és a parázs viták elmaradása ellenére az Olvass be! ígéretes kezdésnek tekinthető, és nemcsak a szokatlanul nagy érdeklődés (harminc–negyven fiatal a közönség soraiban) miatt, hanem annak okán is, hogy máris születtek ötletek arra vonatkozóan, miként lehetne folytatni: vajdasági magyar kiadványokról folytatott beszélgetésekkel, szemináriumokkal. Szükség és igény is lenne rájuk.
