Budapesti tudósítónktól
A Magyar Országgyűlés a Magyar Fotográfusok Háza szakmai partnerségével tavaly hirdette meg az Együtt-lét – Hagyományos kultúrák együttélése a Kárpát-medencében címet viselő nemzetközi fotópályázatot, amelyre 4647 kép érkezett. A beérkezett munkák közül a zsűri 85-öt díjazott. A pályamunkák egy részét március 21-e óta bárki megtekintheti, aki Budapesten, a Kossuth téren jár; ott ugyanis egy sajátos, szabadtéri kiállítás nyílt, amely egészen augusztusig várja a látogatókat.
A pályázat kiírói szerint „térségünkben egyedülálló kulturális értéket jelent a különböző nyelvű és kultúrájú közösségeknek az elmúlt évszázadok során kialakult hagyományos együttélése: a magyar EU-elnökség idején kiemelt hangsúlyt kap a regionalizmus kérdése, a nyelvek és kultúrák sokszínűsége, a kisebbségek hagyományainak megőrzése”. A fotópályázat célja ezért az volt, hogy méltó kiállítással mutassa be a Kárpát-medencében élő közösségek életét. Hogy az elképzelések mennyiben váltak valóra, hogy az érdeklődők mi mindent láthatnak a szabadtéri tárlaton, arról Benkő Imre, a kiállítás kurátora nyilatkozott a Magyar Szónak.
Benkő Imre
– A Kossuth téri kiállításon 78 tablót állítottunk ki. Tekintettel arra, hogy a pályázók közül sokan egész sorozatokkal jelentkeztek, a kiállított alkotások között több olyan van, ahol az adott sorozat több darabját is egy-egy tablón mutatjuk be, különböző méretben. A teljes pályázati anyagot a tárlaton így 177 kép reprezentálja.
– A pályázatot profik és amatőrök számára hirdették meg. Honnan érkeztek a pályamunkák?
– Elsősorban az Európai Unió tagországaiból, a Magyarországgal szomszédos államokból, de a világ szinte minden tájáról kaptunk képeket. Pályázni a határokon túl élő magyar közösségeknek a többi kisebbséggel és a többségi népcsoporttal való együttéléséről, valamint a Magyarországon élő kisebbségek életéről készült képekkel lehetett. Négy kategóriában vártuk a fotókat: az emberábrázolás, portré, az építészet, környezet, tárgyi világ, a mindennapi élet és az ünnepek és hagyományok képi megjelenítését kértük a fotósoktól. Kilenc országból 370 alkotó küldött 2435 pályamunkát, amelyek összesen (mivel egész sorozatokat is kaptunk) 4647 képet tartalmaztak. Azt szerettük volna láttatni, hogyan élnek a magyarok a különböző országok közösségeivel, s a versenyzők valóban ezt próbálták érzékeltetni a fotográfia nyelvén.
– Miért éppen a hagyományőrzés, hagyományápolás tematikája köré építették fel a pályázatot?
– A meghirdetés pillanatában Magyarország már az EU soros elnöki tisztségének átvételére készült. A pályázat és az abból készült kiállítás a magyar EU-elnökség egyik kiemelt kulturális rendezvénye, s mint ilyen, a kiírók igyekeztek olyan témát találni, ami számunka is és az unió számára is fontos. Az EU-ban nagy jelentősége van a különböző nemzetiségek, vallások együttélésének, a különböző nyelvek használata tiszteletének. Azt kellett megragadni, amit mindebből a fotográfia eszközeivel ki lehet fejezni. A kiállításon is lehet látni, hogy a hagyományok szélesebb körben történő értelmezésére vállalkozott több pályázó a fotó dokumentarista hatását felhasználva; a lakásbelsők, a tárgyi világ, a mai kor újonnan megjelent reprezentánsai nem a szavak, hanem a vizualitás szintjén vallanak a máról. Nem egy megszépített valóságot mutatnak be a képek, hanem a realitásokat.
A négy meghirdetett kategória elég jól átfogja azt a tematikát, amit a pályázat kiírói meghatároztak. A zsűri minden kategóriában az első három legjobbat jutalmazta, emellett a szervezők közönségdíjat is kiosztottak.
– Mire számítson az, aki elmegy a Kossuth térre, megnézni a kiállítást?
– Azt nem lehetett befolyásolni, hogy kik honnan küldenek képeket, ezért ez a szempont a válogatásban sem jelent meg. Ennek eredménye, hogy területi megoszlásban elég nagy az aránytalanság; nagyon sok kép érkezett Erdélyből, ugyanakkor jóval kevesebb a Vajdaságból, Szlovéniából. Így a tárlat anyagában is nagyobb hangsúlyt kaptak az erdélyi képek, de a vajdasági Gergely József és Dudás Szabolcs fotói is láthatóak.
Én fotográfus vagyok, így szerettem volna a rendelkezésemre álló anyagból a képileg legjobb alkotásokat bemutatni a kiállításon. A díjnyertesek munkái természetesen ugyancsak láthatóak. Ugyanakkor azt érdemes megemlíteni, hogy több esetben a zsűri egész kollekciót díjazott, amelynek, sajnos, nem minden egyes darabját tudtuk kiállítani pusztán fizikai okok miatt. Így aztán az egyes sorozatokból is próbáltam a hatásukban legjobb képeket kiválogatni.
Gergely József: Halászok
– Ma, amikor már szinte minden mobiltelefonnal lehet fényképezni, a fotográfia mint művészet elveszőben van? A pályamunkák között megjelent ez a fajta „tömegtermelés”?
– Igen, elkerülhetetlen volt, hogy olyan képek is érkezzenek, amelyek mobiltelefonnal készültek. A digitális fotográfia megjelenése mennyiségi robbanást hozott, ami nem mindig jelenti azt, hogy ez a minőségben is lecsapódik. Viszont a nagy számok törvénye alapján szükségszerű volt, hogy a nagyon sok pályamunka között sok nagyon jó kép is érkezzen. Sok az olyan született tehetség, aki a régi fotográfusokhoz viszonyítva kisebb előtanulmányokkal (vagy akár azok nélkül) is tud értékeset alkotni. Azért még ma is több kell a művészi munkához, mint az, hogy valaki valahol leszálljon a vonatról, és kattintson néhányat. A díjazott munkáknál lehet látni, hogy elkészítésük mögött komoly munka áll. Egyed Ufó Zoltán készítette a Digimánia címet viselő sorozatot, amely Erdélyben készült, a digitalizáció megjelenését reprezentálja oly módon, hogy a paneleken és a kis falusi házikókon szinte fürtökben csüngő parabolaantennákat mutatja meg meglehetősen abszurd módon. Sánta István Csaba a Tél Erdélyben című sorozata (a mindennapi élet kategória nyertese) szintén hatalmas munkával készülhetett csak el. Mindezzel azt akarom érzékeltetni: a képekből látszik, hogy egy-egy fotós napokat, heteket töltött egy-egy adott helyszínen. Haáz Sándornak A malomban című sorozata (amely a közönségdíjat nyerte meg) egy kis erdélyi falu öreg molnárát mutatja be, aki már járni is alig tud, de még mindig működteti a malmot… Kerekes M. István Máramarosi liturgia című sorozata (az ünnepek és hagyományok kategória nyertese) jól mutatja be egy istentiszteleten készült képsorral a hagyományos öltözetek világát. Az építészet, környezet kategóriában mindenképpen izgalmasat alkotott Zselinsky Miroslav, aki Pozsony épületeiről készített nagyon érdekes hangulatú képeket. Ő egy régi géppel készítette a kicsit ködös, kicsit homályos fotóit, amelyek felvillantják Pozsony különböző építészeti formáit…
– Hogyan fogadja a közönség a tárlatot?
– Meglehetősen nagy a kiállítás látogatottsága, s többnyire pozitív visszajelzésekkel találkoztam. A leginkább este érdemes megnézni a fotókat, ugyanis ezt az új installációt napelemekkel világítottuk meg, nem hagyományos izzókkal. Így a legkorszerűbb megoldás, amely egyszerre szimbolikus is, egészen sajátos képi világot eredményezett, aminek köszönhetően azok a fotók, amelyek erős napfényben esetleg nem érvényesülnek, a napelemes megvilágításban egészen sajátosakká válnak. Ha ajánlhatom, mindenki estefelé, vagy legalábbis borult időben nézze meg a képeket, ha azt szeretné, hogy azok feltáruljanak előtte a maguk teljességében.
